A humor nem csak felderít, feszültséget old, hanem sokszor emészthetővé, elfogadhatóvá teszi a kritikát is. A humor leleplezi az önmagát tökéletesnek gondoló embert. A humor sokszor tanít bennünket, és humorral jól lehet tanítani is.

„A humor mélyen keresztyéni dolog” - Az egyház humora

Pálfi Zsuzsannától származik a fenti megállapítás, aki a Reposzt.hu oldalon jegyzett írásában hamarosan az egyház vizeire tereli a témát: a humort. A református lelkész úgy véli, a humor nem lehet furcsa, hívatlan vendég, idegen a templom környékén. Somogyi Botond kolozsvári lelkész-újságíró szerint egyesek tévesen azt gondolják, hogy a humor vagy nevetés profán dolog, és nem illik a templomba, az egyházba. Ilyen szempontból a református egyházban sokan mintha a sötét középkorban élnének. Balog Zoltán lelkipásztor, korábbi miniszter még direktebben fogalmaz, egy Jézus humorát fejtegető előadásában. Szerinte a humor mélyen keresztyéni dolog.

Azonban a hívő emberek sok gátlást és szorongást pakolnak magukra. Pedig jobb lenne “a keresztyénséget vidáman csinálni. Hiszen Isten kimondottan vicces”. Ezt már az egyik népszerű újgenerációs humorista, Kovács András Péter mondja. A hitbeli elkötelezettségéről ismert stand up comedy-s, aki egyházi eseményeken is fellép és ilyenkor a rá jellemző vicces formában hitét is megvallja, úgy véli, a keresztyénségben és a humorban közös az, hogy ha bármelyik életidegen lesz, elveszti sava-borsát, jó ízét. Miközben a szívből jövő nevetés nem bűn, hanem sokkal inkább ajándék.

Van helye a templomban a humornak?

Somogyi Botond kevesli a humort az egyházból: Sokszor tapasztaltam, hogy viccel el lehet ütni egy kényes helyzetet, befejezni egy végtelennek tűnő beszélgetést, lefegyverezni egy morcos embert, megpuhítani egy velünk keménykedni akaró hivatalnokot, szóra bírni egy hallgatag vagy félénk gyermeket vagy csak egyszerűen megnevettetni egy szomorú embert. Miért lenne az egyház kivétel? Az Üzenet főszerkesztője szerint egyértelműen van helye a humornak a templomban és azon belül az igehirdetésben is. Az ember egy jó viccet sokkal hamarabb megjegyez az igehirdetésből, mint egy izagógikai eszmefuttatást Júda több ezer éve élt királyairól. De a viccet félretéve: azért megyünk a templomba, hogy Isten igéjét halljuk, hogy ővele közösségben legyünk, a gyülekezettel együtt imádkozzunk. Ám ha minduntalan csak azt halljuk, hogy az Urat félni kell, hogy bűnösök vagyunk, és csak a kárhozatra vagyunk jók, ha minden fekete és sötét, senki sem nevethet vagy mosolyoghat, akkor hogyan tudunk feltöltekezni egy hétre lelkileg? A jó közérzethez elengedhetetlen a felszabadultság, az örvendezés. Másképp Pál apostol sem írta volna a filippibelieknek, hogy „örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!” (Fil 4,4) – mondja a kolozsvári lapszerkesztő.

„A humor mélyen keresztyéni dolog” - Az egyház humora

Ha végigvesszük a Kárpát-medencei egyházi lapokat, látni fogjuk, hogy a legtöbb kiadványban ritka vendég a humor. Szerzőtől és személyiségtől függ, mennyire enged teret humorának egy-egy véleménycikkben, kérdésben vagy válaszban. Magam a Reformátusok Lapja leghumorosabb rovatának a gyermekoldalt tartom, kedves, vicces magyarázataival, ami egyúttal finom kritika is. A Híd evangélikus magazin már kezdettől teret ad a keresztyén humornak, akár gyülekezeti anekdoták, akár német keresztyén lapokból átvett karikatúrák által. Ma már sokan, sokféle módon igyekeznek összegyűjteni az egyház életéből vett anekdotákat. Az Üzenet ezekből közöl folyamatosan. A lap szerkesztője úgy véli: Léteznek azonban olyan farizeusok, álszentek, akik nem látják szívesen a viccet a sajtóban. Mintha az valami nagy bűn lenne. Az egyházi kalendáriumokban is akad viccrovat, de általában a humor csak elvétve és nagyon alacsony hangsúllyal, utolsó vagy utolsó előtti helyen kap szerepet bennük.

Miért tartunk a nevetéstől?

Miközben a történelmi egyházak lelkészei, papjai között a magánéletben, egyéni beszélgetésekben rengeteg jó humorú embert ismerünk, ugyanők sok esetben az istentiszteleten már nem jelenítik meg humorukat. Ugyanezt az Üzenet főszerkesztője is megerősíti: találkoztam olyan magukat kegyeseknek valló személyekkel is, akik „halál komolyak” a templomban, igehirdetés közben vagy a hivatalos beszéd során, s akik ilyenkor a viccet is megvetik, ám az asztalozás közben a legtrágárabb, legsikamlósabb vicceken röhögik magukat a szél alá. Az ilyen kétszínű, álszent emberektől mentsen meg minket a Fennvaló.

Mintha évszázados rögzülés lenne ez. Mintha elfogadhatóbbnak tartanánk az istentiszteleten síró embert, mint a nevető vagy mosolygó résztvevőt. Mintha az a kép élne bennünk, a nevető, térdeit csapkodó, vagy akár csak elmosolyodó embereknek a szabadabb kereteket biztosító neoprotestáns kis- és nagyegyházakban van helyük. Mintha attól tartanánk, az istentiszteleti humor zsákutca, ingatag talaj, amelyen egyensúlyozva könnyen elmerülhetünk. Nehogy a hívek azt mondják: no, ez a pap elviccelte a dolgot. Nem csoda, sok rossz példa is van előttünk. A humort sok esetben ízléstelenül, visszatetsző, provokatív és egyházellenes módon látjuk tálalni a világban. Persze pozitív példák is akadnak. Sokan nem kizárólag az ökumené miatt hívnak meg római katolikus papokat vendégszolgálatra, hanem azért is, mert köztudomásúlag kiváló humoruk van, aminek nem csak a terített asztal mellett, de a szószéki prédikációban is teret engednek.

Jézus humora: finom, ironikus, visszakérdező

De térjünk vissza Balog Zoltánhoz, milyennek is tartja Jézus humorát. “Ez a fajta hihetetlen finom, kicsit ironikus, visszakérdező humor ott van Jézus cselekedeteiben, példázataiban is, csak olyan távol vagyunk attól a kulturális közegtől, hogy nem fedezzük fel és nem értjük. Ma inkább a harsányság, a másiknak a gyalázása számít viccnek. Ezt az egészen mély derűt, ami Jézus történetei mögött van, kevésbé érzékeljük. A humor azt jelenti, hogy van az életnek sója, van az életben íz. Ez a szellemi só az, ami többé teszi az életet, mint egyszerű vegetálás, úgyhogy ilyen értelemben a lélek fürdője. Ha a keresztyénség unalmas, beszűkült és másokat is unalomba kergető hit, akkor hiányzik belőle valami, ami Jézusnál megvolt. Ezért érdemes felfedezni ezt a szelíd humort, ami nem megaláz az emberi méltóságunkban, hanem rámutat az életünk fonákságára, képmutatásainkra, ahogy ezt Jézus tette példázataival is.”

„A humor mélyen keresztyéni dolog” - Az egyház humora

Hogyan látja mindezt egy stand up-os? Az evangélikus Kövesdi Miklós Gábor szerint Jézus rengeteg humorral volt megáldva, bár ezt vicces így mondani, hiszen ő isteni személy, és hát a humort is Isten teremtette. Jézus humora ugyanakkor szeretetteljes humor. Ő sosem bántott, nem alázott meg senkit. Az a humor sosem jó, amelyik lefelé mutat! Az a jó, amelyik fölfelé mutat, vagy úgy mutat másokra, hogy magamra mutatok: én, mi ilyenek vagyunk. Jézus annak is példája, hogy hogyan kell helyesen humorizálni. És isteni humora van! Kovács András Péter (KAP) is megerősíti ezt. Ahogy ő fogalmaz: Isten kimondottan vicces: “Széttárom a karom és bedobom a gyeplőt, olyan húzásai vannak.”

Több anyaországi humoristáról tudni, hogy elkötelezett keresztyén, aki nem egyszer bizonyságot is tesz hitéről. Humorba csomagolt megszólalásaik, bizonyságtételük segíthet oldottabbá tenni a hitről, Istenről, egyházról való gondolkodásunkat. Ezt Somogyi Botond is megerősíti: egy Budapesten élő osztálytársam a Facebookon nemrég megosztott egy KAP-videót, amely rendkívül megfogott: megmosolyogtatott és a hit dolgai felől igencsak elgondolkodtatott. Úgyhogy az ilyen humoros, de mély hittel átélt bizonyságtételt mindenkinek csak ajánlani tudom, hiszen ez nem más, mint orvosság a léleknek.

„A humor mélyen keresztyéni dolog” - Az egyház humora

A keresztyén humoristák nem bántani, megalázni, gúnyolódni akarnak, hanem nevettetni, esetleg görbe tükröt tartani. Mint ahogy a korábbi nagysikerű könyv: A kegyes kétbalkezes naplója szerzője, Adrian Plass. Kövesdi Miklós Gábor úgy véli, közönsége is érzi, nem az egyes emberek hitén és a Biblián gúnyolódik. Hiszen a Szentírást ő maga is egy olyan abszolút mércének tartja, amely alkalmas arra, hogy akár a mai történések mellé, mint egy fokmérő, odaállítva görbe tükröt állíthassunk magunk elé. Úgy véli, a nevetés egy közös kapocs. A nevetésen keresztül a hívők és nem hívők tudnak egy lépést tenni egymás felé.

Fábián Tibor / A karikatúrák Adorjáni László kolozsvári református lelkész munkái

Egy kegyes kétbalkezes naplója. „Nagyon »jó keresztyén lennék«, ha időnként nem zavarnák meg mások az életemet” – örökíti meg az utókor számára naplójában aznapi következtetését kegyes kétbalkezes, alias Adrian Plass. A szentségre őszintén és együgyűen törekvő  hősünk mindennapjaiban a magunk gondjait, bajait, örömeit, küszködését és sikereit láthatjuk meg – görbe tükörben. Aki beleolvas, nem fogja tudni letenni ezt a vidám, öniróniával fűszerezett, újabb és újabb csattanókat és – a sorok között megbújva – bölcs belátást kínáló naplót. (Harmat Kiadó, Budapest, 2000)

 

 

 

4 hozzászólás

  1. Tóducz

    Na teszik hallani árnyékszékely úr? A nem árnyékszékely tudja ezt!

    Válasz
    • antal m.

      Fehér galléros úr! …,,le kellett volna dobni őt a légből,,… idéztem Ön!
      Rá ismert-e egyik szép viccére? Vagy egy másik ,,vén bolsi,,…Harmadik…. ,,magyarabbul,, szólítgat engem minden beírásában? Mint ha Ön, nem lakna-élne Erdélyben és Székelyföldön, nem ismeri a népünk összetételét? ? ?

      Válasz
      • Tóducz
    • antal m.

      Másként — ,,teszik, teszik, teszik,,!

      Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük