A humorom ugyanaz maradt (interjú Fehér József újságíró-humoristával)

Fehér József és neje Nórika

Sem a fájdalmat, sem a betegséget nem lehet humor és optimizmus nélkül kibírni, mondja Fehér József újságíró-humorista, aki súlyos betegsége ellenére is igyekszik naponta megnevettetni olvasóit.

Legutóbbi beszélgetésünk óta eltelt háromnegyed év. Sokan felkapták a fejüket, hogy rákos betegként internetes naplót vezetsz és a humorod sem hagyott el. Most, hogy vagy?

A helyzet nem sokat változott az év eleji kérdéseid óta, a humorom ugyanaz, mint korábban, mindössze annyi a picurka különbség, hogy nem sokkal később, az év közepétől már a második daganaton “dolgoztam”. Ősz elején a vizsgálatok megerősítették, hogy a tüdőmben már nyoma sincs daganatnak, az időközben felmerült prosztatarák lehetősége pedig köddé vált. Mindezek dacára, már tavasz óta fáj a lapockám, több bordám, az alsó csigolyáim és a hasi medencém forgócsontjai. Fogytam is, 15 kilót. Az orvosom megállapította, hogy nincs ugyan már daganat a tüdőmön, viszont néhány sajnos néhány fehérje ráhúzódott a környékbeli csontjaimra, csontrákot okozva. Rögtön el is kezdem az újabb kemoterápiát. Úgy tűnik, sokra tart engem próbatételeiben a sors…

Egy súlyos betegség lelkileg is nagyon megpróbálja az embert, de össze is fogja a családot. Így van ez a te esetedben is?

Eredetileg úgy terveztem meg a múlt században, hogy kis családomat majd én tartom össze, humorban, szeretetben. De az élet eszünkbe jutatta ötven év házasság után, hogy esküvői fogadalmunk nemcsak úgy szólt, hogy “jóban”, hanem kisbetükkel az is elhangzott, hogy “rosszban” is. E fejezetben édes kis feleségem az, aki énnekem örökösen a megismert mosolygós göndörhajú kislány maradt. Naponta, éjjel és nappal bizonyítja, hogy szavatartó kislány maradt.

Sorstársaidat látva, milyen pluszt ad számodra a humorérzék, súlyos betegként a honi egészségügy kulisszái között bolyongva? Van, amit csak nevetéssel lehet kibírni?

Fején találtad a kérdés lényegét! Sem fájdalmat, sem betegséget nem lehet humor és optimizmus nélkül kibírni, főleg egy olyan elidegenedő világban, ahol az egeszségügy is alapjáraton nevetséges. Az ugyan orvosok jók, tanultak, képzettek, meg műszereik is volnának. De idejük egy betegre, na az nincs sohasem. Hogy ne volna nevetséges mindez, ha például csillagokat látsz egy derékfájástól, mint én most, de az első orvoshoz csak két hónap múlva juthatsz el…

Mi az, amiért úgy gondolod, súlyos betegként is van okod hálát adni, az év történéseit végiglapozva?

A legnagyobb elégtétel számomra, hogy közösségi oldalamon egyre többen mutatják ki felém őszinte törődésüket és aggodalmukat. Ezért cserében teljes tehetségemmel tartozom nekik azzal, hogy naponta, ha lehet többször is, megnevettetem őket.

 Hogyan viszonyulnak az olvasóid a betegségedről szóló vicces beszámolóidhoz?

Hálás olvasóközösségem van. A kórházi kalandjaimról született vidám kis beszámolókat kiváló riporteri feladatnak tartom. A Riport a pokolból című sorozatban leírtam mindazt, amit a kezelés közben megtapasztaltam, éreztem, és amiket magamról, illetve kezelőimről gondoltam. Sokat adtam volna azért, ha nekem is lett volna valakitől egy ilyen írásba foglalt tájékoztató jellegű összefoglalóm. Író fiam meg is ígérte nekem, hogy ha legyőzöm a rákot, kiadja az erről szóló írásaimat.

Fábián Tibor

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük