Noha izgalommentes egy pillanatig sem volt, mára kafkai ihletettségű novellára hasonlít a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium körüli helyzet. A legutóbbi ezt erősítő mozzanat a tanintézet létrehozása kapcsán zajló korrupciós bűnvádi eljárás – gyakorlatilag az egész kálvária elindítója – újabb szösszenete: a törvényszék ismét, második nekifutásra is visszadobta az ügyészség vádiratát.
Az indok egyszerű: zavaros a kár, cselekmény, érintett személyek vonzatában is. Tavaly decemberben az ítélőszék egyszer már szétcincálta a Tamási Zsolt volt és jelenlegi igazgató, valamint Ștefan Someșan volt tanfelügyelő bűnösségét bizonyítani hivatott dossziét. A korrupcióellenes ügyészség azonban nem hagyta magát, kiegészítették, pótolták az iratcsomót, de ez sem lett az igazi. Sőt, semmilyen nem lett – és talán ez a kulcsszó.
Két ilyen hatósági bukta után csak elvakult – nagy eséllyel a sötét nacionalizmus ellenzője mögül semmi áron ki nem búvó – ember gondolhatja úgy, hogy az egész eljárás nem koncepciós, illetve nem a korrupcióellenes ügyészség létjogosultságát bizonyító hadjárat része, amelyben a magyar kártya továbbra is elsőrangú eszköz. Feltételezhetően nem keveset nyomhatott a latban, hogy az ügy egy visszaszolgáltatott egyházi ingatlan visszaállamosításának lehetőségét is felvillanthatta a hatóság előtt. Szerencsére utóbbi végül kimaradt, viszont azt sikerült elérni, hogy egy egyházi magyar tanintézetet rövid úton megszüntessenek, majd a diákokat és szülőket alaposan meghurcolják, a kétségbeesés határára sodorva, máig is beidézgetve őket. Emellett nacionalista rohamokat és kisebb diplomáciai konfliktust is előidéztek Románia és Magyarország között. Az sem elhanyagolandó, hogy végül csak kétszeri nekifutás után sikerült rendezni az iskola ügyét: politikai alku árán, budapesti nyomásra. Remélhetőleg nem csak időszakosan, bár a miniszteri rendelet sem kőbe vésett.
Történt mindez egy ügyészégi vizsgálódás nyomán, amelynek eredménye egy annyira izzadságszagú vádirat, hogy azt még az egyébként nem feltétlenül magyarbarát viszonyulásáról híres romániai igazságszolgáltatás felkent papjainak gyomra sem hajlandó befogadni. Az ügyészség azonban – gyaníthatóan példastatuálásként és önigazolásként – foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz, hogy igenis, bíróság elé citálja a vélt bűnösöket. A terrorváddal elítélt kézdivásárhelyi fiatalok ügyére gondolva, nem szabadulhatunk az érzéstől, hogy a mostanra tragikomikusba forduló bírósági eljárás még tartogathat kellemetlen meglepetést Tamási Zsolt és Ștefan Someșan számára is. Hiszen Beke István és Szőcs Zoltán petárdaterrorizmusának ügye is hiába olvadozott, fogyatkozott napon felejtett hóemberként, végül mégis került olyan talárba bújt ítész, aki megtalálta a bölcsek kövét és kiszabhatta büntetésüket.
Mert az ördög nem alszik.
Nagy D. István / Háromszék