Mármint a jobbkormányos autóknak, ugyanis a hatóságok betiltani készülnek ezeket a járműveket, mivel túl sok baleset történik miattuk.

Högertrafikomläggningen. 1967. szeptember 3-án jobbról balkormányosra váltottak a svédek, ami az első időszakban igazi káoszt okozott a közutakon. Ma többek között a britek, ausztrálok és a japánok is jobbkormányos autókat vezetnek

Olcsók, hiszen egy klasszikus értelemben vett európai autó árának a töredékéért megvásárolhatók azok az autók, amelyeknek a kormánykereke jobboldalt található.

Éppen ezért javarészt a britektől érkeznek ezek az autók (90 százalékuk az Egyesült Királyságból származik), viszont hamarosan a romániai beíratásukhoz elengedhetetlen lesz, hogy a volánt átszereltessék a tulajdonosok.

A Weradio híre arról is szól, hogy márciusban Bodzavásáron (Buzău) egy házaspár életét vesztette, miután összeütköztek egy jobbkormányos autóval – és ez csak egyetlen a számos, kisebb nagyobb következményekkel járó balesetek közül. A statisztikák szerint a balesetek két százalékát az ilyen autók okozzák, ami a többi gépkocsi számához viszonyítva elképesztő arány, így nem csoda, hogy a Gépjármű-nyilvántartási Hivatal (RAR) nem engedi majd a minősítésüket vagy jóváhagyásukat a beíratáskor (a köznyelvben ez az eljárás omologálásként ismert inkább – szerk.).

A RAR igazgatója, George Dinică szerint ezek az autók a legnagyobb veszélyt akkor jelentik, ha előzésbe kezdenek, hiszen a sofőrnek nincs rálátása a szembejövő forgalomra. A tiltás két hónap múlva lép érvénybe, és azokra az autókra vonatkozik, amelyek az Európai Unión kívülről érkeznek Romániába. Ha az EU-térségben is érvényben lenne a tiltás, akkor Románia már eddig is bírságokat kapott volna.

Az intézkedés a hatóságok szerint a Brexitre való felkészülést is jelenti, hiszen kb. 45 ezer autó származik az Egyesült Királyságból, további kétezer pedig Írországból. Bár csak hozzávetőleges a becslés, de az országban körülbelül ötvenezer jobbkormányos autó közlekedhet a közutakon. A növekedésüket jelzi, hogy míg 2015-ben „csak” ötezer érkezett az országba, addig 2017-re ez a szám megötszöröződött, 25 ezerre rúgott.

A rádió sofőröktől is véleményt kért a jobbkormányos járgányokkal kapcsolatosan, aki ilyesmit vezetett, azt állította, hogy az alacsony ár miatt vásárolta meg a verdát. A balkormányos autókat vezetők azon morfondíroztak, hogy miként lehet a nálunk érvényben levő forgalmi törvény betartása mellett zsúfolt forgalmú útkereszteződésben például balra térni…

A jelenleg beírt járművek addig közlekedhetnek, míg valamiért nem szükséges egy RAR-os látogatás, pl. motorcsere esetén. Akkor már nem kapnak bizonylatot a nyilvántartótól, amíg egy szakszervizben át nem szereltetik a kormányszerkezetet. Mivel egy ilyen művelet a műszerfal cseréjét is magával vonja (pontosabban ez és a pedálok átköltöztetése a legkacifántosabb), így autótípustól függően legalább ezer eurót kell majd kifizetni a szervizekben.

Jelenleg egy 2010-es, jobbkormányos Audi A6-osért az olx.ro portálon 2500 eurót kérnek, míg „balos” társának az ára akár 11 500 euróig is elmegy, a legolcsóbbért, amit rövid keresésünk után találtunk, 30 ezer lejt, vagyis kb. 6500 eurót kér a meghirdetője.

Székely Hírmondó