Fotó: covasnamedia.ro

A Iohannis-féle Jól végzett munka Romániájának hű leképzése, ami a honi futballbajnokságban történt. Ahogy beszüntették, majd amikor sokkal több lett a fertőzött, folytatták a bajnokságot.

Ahogy a meccsekre tíz embert engedtek be, s azokkal is bohóckodtak a bejáratnál a lázméréssel, de meccset kivetítőn nézni, gyakorlatilag egy szektorban ülve, bemehettek ötszázan. Ahogy nem lehetett tudni, hogy ki játszhat és ki nem a Román kupa döntőjében, mert két egymásnak ellentmondó szabály van érvényben, és hiába kérdezték meg a szövetség arra illetékes fórumától, hogy melyik az érvényes, mert nem azt válaszolták, hogy ez vagy amaz, hanem nem válaszoltak, így aztán az eredmény függvényében lehetett a „megfelelő” változatot érvényesíteni.

Ahogy több hetes szünet alatt képtelenek voltak kitalálni, hogy milyen szabályok legyenek érvényben a bajnokság befejezésére, ahogy a felsőház utolsó meccse előtt döntötték el, hogy ki, miként nyerheti meg a bajnokságot. Ahogy az alsóházban nemhogy a játék ideje alatt változtatták meg a szabályokat, hanem a meccs vége után két nappal mondták meg, mi volt a szabály. S a legszebb benne az, hogy fel sem merül, hogy valaki mulasztott, netán tévedett volna: minden vezető változatlanul ott van a posztján, és több ezer eurós fizetésért, továbbra is jól végzi a dolgát.

Valahogy így működik ez az egész ország. Semmit nem lehet tudni előre, semmit nem lehet kiszámítani, hiába van meg egy törvény, mert van két másik, ami annak ellentmond. Hiába kérdezi meg a vállalkozó a helyi vagy éppen az országos adóhivatalt, hogy melyiket kell alkalmazni, nem kap választ időben, mert senki semmiért nem vállal felelősséget, senki semmit nem mer leírni, mindenki a vállát vonogatja, és a másikra mutogat. Aztán amikor lejárt a határidő, akkor azonnal okosak lesznek, akkor megmondják, hogy miként kellett volna csinálni, és azt büntetnek meg, akit akarnak, és a példákat hosszasan sorolhatnánk.

A legnagyobb baj az, hogy még csak remény sincs arra, hogy ez belátható időn belül megváltozik…

Erdély András / Székely Hírmondó