A katalánok 2006-ját láttuk

Függetlenségpárti tüntetők állnak szemben a spanyol csendőrökkel a katalán népszavazás egyik szavazóhelyiségénél, Sant Julià de Ramisban 2017. október 1-jén / Fotó: Lluis Gene – AFP

Riasztó volt nézni a vasárnapi katalán népszavazás rendőri erőszakot mutató képsorait. Paradox módon úgy szoktunk hozzá a menekülő tömeg látványához, hogy a pánikot egy-egy furgonos ámokfutó, fegyveres dzsihádista vagy késsel hadonászó szélsőséges Allah-hívő okozza.

Ám most spanyol rendfenntartók vertek, húztak a földön, hurcoltak el szavazni induló katalánokat. Mindezt az után, hogy a spanyol kormány az alkotmányra hivatkozva illegálisnak mondta ki a Katalónia függetlenedéséről szóló népszavazást. Madrid szerint arányos és szakszerű volt a rendőrség fellépése (vajon honnan ilyen ismerős a fordulat?), és ettől a ponttól garantálható is, hogy ami történt, az nem egy szép szavakkal körített, tárgyalásos elszakadási folyamat epizódja, hanem egy fájdalmakkal terhelt függetlenedési harc örökre agyakba vésődő emléke.

A katalánok 2006-ját láttuk, ujjkitörést, szemkilövést, vért, gumibotozást, gumilövedékek nyomait az emberek testén.

A spanyol kormányfő szerint nem történt sem népszavazás, sem erőszak. Mariano Rajoy persze pont annyira nincs kapcsolatban a valósággal, ahogy az Európai Unió összes szervezete az Európában zajló folyamatokkal. Az Európai Parlament elnöke, a Rajoyékat is soraiban tudó néppárti Antonio Tajani annyit kockáztatott meg, hogy törvénytelennek mondta a voksolást. Az Európai Bizottság ennél kissé továbbment, Junckerék úgy nyilatkoztak, az erőszak nem lehet politikai eszköz.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) egy delegáltja segítségével aggódott a helyzet miatt. De a népszavazásokat máskor árgus szemmel követő Európa Tanács a bekékült uniós politikai elitet megszégyenítő módon pörgette le magáról a vasárnapot. Médiarészvételük a tárgyban eddig nulla. Mert ez nem is volt népszavazás. Csak össznépi színpadi előadás.

Nem repesztették ketté az internetet a demokratikus alapjogok érvényesülésére oly érzékeny nemzetközi szervezetek tiltakozásai sem. Szakértőik bizonyára kivették jól megérdemelt szabadságukat, miután tudományos alapokra helyezték az illiberális Lengyelország és a jogállami normák követése helyett évek óta homályban tévelygő Magyarország útválasztását. Az Amnesty International az aránytalan rendőri fellépés ellen szólalt fel. A Human Rights Watch a térségi szakértőjén keresztül tudatta, hogy nem kellene gumibotozni. Kétségtelenül bátor megnyilvánulások.

A közép-európai szakadár uniós tagországokat verbális ostorral regulázó, az alternatív visegrádi csoport megalakulásánál is ott settenkedő Guy Verhofstadt európai parlamenti képviselőtől annyi tellett, hogy nyugalomra hívja föl a feleket, különösen a katalánokat, akik szerinte nem is akarnak függetlenséget, mert a felmérésekben csak 40 százalékuk támogatta a leválást. Az európai balliberálisoknak megfelelő politikai muníciót ad, hogy néppárti kormányfő vereti a népet, csakhogy az ő szóbeli ütlegeik sosem néznek túl az aktuális eseményeken.

Az autonómiaküzdelem egyelőre jól kimondott, de sikertelen véleményformálás arról, hogy a föderalizmus felé tolt EU-projekt bármikor sérüléseket szenvedhet. A skótok már majdnem beleköhögtek az egyre szorosabb együttműködésként elképzelt integrációba, és a brexittel egy percre felvetődött az északírek távozása is Nagy-Britanniából. A tanulság eddig annyi, hogy az EU-nak a szeparatizmusra nincs semmilyen forgatókönyve, eladható narratívája, annyira bele van gőzölve a központosításba.

Az is érdekes kérdés, hogyan fajulhattak a dolgok addig, hogy egy országrész az elszakadás egyirányú utcájába lép. A gyanú, hogy mindkét fél belefáradt megkövesedett álláspontjának hajtogatásába, nem alaptalan. De nagyjából akkor ültette el Madrid az október 1-jei népszavazás magvát, amikor az alkotmánybíróság 2010 nyarán törölte a „nemzet” szót a 2006-ban kidolgozott, a katalán és a madridi parlamentben is elfogadott, hatályban lévő katalán statútum legtöbb pontjából. Rossz hírünk van a Rajoy fölött ítélkezőknek is: ezt a rázós terepet a szocialista José Zapatero kormányai készítették elő, hosszú évek kitartó munkájával.

És mi lett volna, ha ezeket az eszement, függetlenségi lázban égő katalánokat hagyják békében szavazni? Nem lehetett volna akkor is rácsapni a fejükre az ólajtót, és azt mondani: gyerekek, ez nagyszerű, de mégiscsak alkotmányellenes és illegális volt a buli, köszönjük a részvételt, tessék most már hazamenni? Akkor nem kellett volna ezt a szánalmas bizonyítványt kiállítani. Nem nézegetnék tíz- és százezrek az interneten, hogy a fegyveres spanyol rendőr katalán tűzoltót ver. Játékban maradna az a madridi érvelés, hogy többen többször is szavazhattak. Lehetne mantrázni, hogy a 42 százalékos részvétel kínosan alacsony. Így viszont Rajoyéknak nincs jogalapjuk erre.

Jobbulást a demokráciába belesérülteknek!

Kuthi Áron / Magyar Nemzet

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük