Pozitívan véleményezte a képviselőház költségvetési bizottsága azt a tervezetet, amely 19-ről 16 százalékra csökkentené az áfát 2020. január 1-jétől.

A tervezet továbbá 9-ről 5 százalékra csökkentené a hozzáadottérték-adót az "emberi és állati fogyasztásra szánt élelmiszerek, háziállatok és házi baromfifélék, magvak, növények és élelmiszer-készítéshez használt összetevők, élelmiszerek kiegészítésére vagy helyettesítésére szolgáló termékek szállítására'.

Bár a tervezetet liberális képviselők terjesztették a parlament elé, a szakbizottsági vitán a Szociáldemokrata Párt (PSD) törvényhozói támogatták, a liberálisok pedig azt szorgalmazták, hogy kérjék ki és várják meg a kormány álláspontját az ügyben. Ennek érdekében Nicolae Neagu liberális képviselő javasolta a tervezettel kapcsolatos vita elnapolását, ezt azonban elutasította a szakbizottság.

A PSD-s Andrei Pop az áfa csökkentéséről szóló tervezet elfogadása mellett érvelt a vitán, hangsúlyozva, hogy az kedvez az üzleti szférának és hozzájárul az adócsalás csökkentéséhez.

"Ha olyan komoly lennék, mint kollégáink, amikor ellenzékben voltak, most benyújthatnék egy módosító javaslatot arról, hogy ne 16, hanem 15 százalékra csökkentsük az áfát, ami az EU által megszabott alsó határ. De nem fogom ezt tenni. Első mandátumát töltő képviselőként azonban azt mondom, ez jó lecke a fiatalabbak számára arról, hogy ha ellenzékben törvénytervezetet kezdeményezünk, azt vegyük a lehető legkomolyabban" – fogalmazott egy másik PSD-s bizottsági tag, Marius Budăi.

A PNL-s Dan Vîlceanu kijelentette, nem támogatja a tervezetet, és felrótta szociáldemokrata kollégáinak, hogy amíg kormányon voltak, "a fiókban tartották a javaslatot".

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője, Claudiu Năsui szerint "rendkívül káros játék" az országra nézve, hogy az ellenzék beterjeszt egy tervezetet, amelyet valójában nem támogat, majd amikor változik a kormány politikai színezete, az új ellenzék az indítvány mellé áll. A törvényhozó elismerte, hogy hosszú távon lehetnek kedvező hatásai az áfacsökkentésnek, 2020-ban azonban a költségvetési bevételek jelentős visszaesését és az államháztartási hiány további növekedését idézné elő – mondta.

A tervezetet október 21-én elfogadta a szenátus, a képviselőház döntő ház ez ügyben.

A javaslatot a Nemzeti Liberális Párt öt képviselője (Gabriel Andronache, Lucian-Ovidiu Heiuș, Sorin-Dan Moldovan, Nicolae Neagu és Florin Roman) indítványozta. (Agerpres)