Európa jövője szempontjából kulcsfontosságú a keresztyénség gyökeres megújulása, mondja Csohány János, debreceni nyugalmazott teológiai tanár, egyháztörténész, újságíró.
Egy fotón fedeztem fel az idei Doktorok Kollégiuma hallgatóságában. Nyolcvan fölött is érdekli a tudományos élet alakulása?
Nemcsak érdekel, hanem aktívan részt veszek a történeti kutatásban és publikálásban. Az idén májusban, júniusban, júliusban és augusztus elején négy tudományos konferencián vettem részt és hármon előadást is tartottam, felkérésre több cikket adtam le. Az a nevezett fotó július 9-én készült a Magyar Református Egyház Doktorainak Kollégiuma ez évi több napos tudományos ülésszakának megnyitóján. Ezen a rendezvényen örömmel vettem részt, hiszen alapító tagja vagyok e tudományos testületnek, Egyháztörténeti Szekciójának pedig húsz évig voltak az elnöke.
Pár éve megjelent Tegnap és tegnapelőtt című válogatáskötete. Ez a negyvenegyedik önálló kötete. Ugyanakkor publicisztikai írásai is kiadásra várnak.
Tanári működésem megkövetelte, hogy tanítványaimat tankönyvekkel segítsem, ezt nem minden kollégám tette meg, de én nem az ő példájukat követtem. Kutatási eredményeimet igyekeztem és igyekszem ma is közleményekben megosztani a tudományos élet művelőivel és az érdeklődőkkel. Igyekszem közérthetően beszélni és írni a szaktudományos dolgokról is, persze sok közérdeklődésre számot tartó témáról írok még széles olvasótábornak, mivel saját érdeklődésem is széleskörű, ami megóv attól, hogy szakbarbár legyek. Ezt ismerik olyan pozícióban lévők is, akik különféle témákról kérnek előadást, esszét, tanulmányt, cikket tőlem. A felgyűlt írások közül válogatva szoktam köteteket megjelentetni. Ilyen a Tegnap és tegnapelőtt, amit tavaly adott ki a Kazinczy Ferenc Társaság. Aktualitását tükrözi, hogy az alcíme Írások a reformáció fél évezredes jubileuma elé, amihez alkalmazkodik a tartalom egy része is, hiszen első helyen a reformációval, főleg annak magyarországi hatásával foglalkozik, de jó néhány más érdekes témáról található még anyag benne.
No és a publicisztikák?
Valóban írtam évekig publicisztikai írásokat. 1996-98-ban a fővárosban megjelent Ez a Hét című polgári irányzatú hetilapnak írtam főleg ütős glosszákat, aztán 2003-2006 között a Debrecenben megjelent ellenzéki Körkép heti-, majd havi lap munkatársaként egyebek között politikai jellegű cikkeket is publikáltam. Mindkét újság hazafias beállítottságú volt, ami bírálta a szocialista-liberális kormányokat. Kitelne egy kötet a politikai irányultságú írásaimból, de az idő közben elszaladt és ma már számos olvasónak csupán magyarázatokkal lehetne megértenie akkori gyorsreagálású, hosszabb-rövidebb írásaimat, ami pedig unalmassá tenné a kötetet az átlagos olvasónak. Ezért egyelőre jegelem ezt a kérdést, de nagyon szeretném közreadni, talán akkor, ha idősebb leszek.
Ha már az időnél tartunk, 62 évesen újságírást is tanult, majd számos helyen publikált is. Egykori tanítványaként jóleső érzéssel nyugtázom, hogy az anyaország mellett hol a Felvidéken, hol a Partiumban, hol Erdélyben bukkan fel írása egy-egy kiadványban.
Miután 62 évesen pályamódosításra kényszerültem, engedtem régi vágyamnak és az MDF nyíregyházi Krúdy Gyula Újságíró Akadémiájára iratkoztam, és egy évi szorgalmas tanulás után kitüntetéssel diplomáztam. Ez időben és még jó pár évig egyháztörténetet és egyházjogot tanítottam egy miskolci teológiai és missziói főiskolán, mellette pedig, ha lúd, hát legyen kövér, belevetettem magam az újságírásba. A legkülönfélébb témákról írtam sok újságban. A Confessió, Theologiai Szemle, Református Egyház, Reformátusok Lapja, Református Tiszántúl, Harangszó, Hajdú-Bihari Napló azelőtt is közölte írásaimat, ehhez jött a Lelkészegyesület, a Keskeny Út, az Egyháztörténeti Szemle, a Magyar Jövő, az Üzenet, a bukaresti A Nap, vagy az Udvarhely Szék és alkalmilag még más erdélyi lap. Rovatvezetője voltam 1997-1999 között az Őszike című lapnak, alapító főszerkesztője a Nyugdíjas Híradónak 2000-2002 között, majd munkatársa 2003-2006-ban a Körképnek, a Tiszahátnak, 2007-2014-ben külső munkatársa a Harangszónak, de írok a felvidéken megjelenő Református Újságnak, a Hajdúnánási Újságnak, különböző református egyházközségi újságoknak, főleg a debreceni Harang-Nyelvnek. Örülök, ha kalendáriumok kérnek tőlem cikket. Hálás vagyok a sokoldalú munkalehetőségért, részben ez éltet és tart szellemileg frissen.
Egy sokat látott, tanult embert megillet a kérdés: milyennek látja a jelen Magyarországát, illetve összességében a Kárpát-medencei magyar élettért. Jó irányba tartunk?
Kedvem szerintinek. 2010 óta sokat léptünk előre. Lehetne részletezni, hogy a munkanélküliség országosan csak valamivel van 4 százalék fölött, egyes szakmákban részleges munkaerőhiány van, hogy a gyerekek 90 százaléka ingyen étkezést kap, az iskolások nagy részének tankönyve szintén ingyenes, a forint erős, a devizahitel törlesztése nagyrészt megoldott, az IMF-kölcsönt visszafizettük, nemzetközi tartozásunk csökkent, a szoclib kormányzat által elvett tizenharmadik havi nyugdíj és fizetés helyett ötödik éve kapjuk a rezsicsökkentést, működik az otthonteremtési program, a törvénytelenül beáramló migránsok invázióját feltartóztatta a kormány, a gazdaság látványosan fejlődik. Ami a Kárpát-medence magyarságát illeti, ott szintén nagy az előrehaladás. A magyar állampolgárságot megadta az Országgyűlés a határon túli magyaroknak. Az ottani iskolázás, kulturális intézmények, gazdasági vállalkozások támogatása példaszerű. A Magyarok Kenyere mozgalomban, a Nemzeti Vágtában határon túli testvéreink is lelkesen részt vesznek. Fontos, hogy azokkal az államokkal, ahol nagy tömegben élnek magyar testvéreink, igyekszik a magyar kormány jószomszédi viszonyt építeni, ápolni. Jó irányba tartunk, de a kormány fáradozásait abban is támogatni kell, hogy népességünk létszáma szaporodjék, szülessenek magyar gyerekek. Ez a kérés az ifjú nemzedéknek szól.
Kíváncsi vagyok, hogy a jelen foglalkoztatja-e jobban, vagy esetleg elmélyed egy-egy, akár több évtizeddel ezelőtti élethelyzetben is?
Egyértelműen a jelen, sőt a jövő foglalkoztat jobban. A régi élethelyzetekben, vagyis történelmi problémákban elmélyedés két okból érdekel, hogy jobban megértsem azt, másfelől, hogy használható következtetést, tanulságot vonjak le a jelenre és a jövőre nézve. Nem menekülési terület számomra a múlt. Különben is a múltat nem lehet megismételni, úgy sem, hogy mai kedvünk szerint alakítsuk, legfeljebb másként magyarázni. Ez utóbbi azonban történelemhamisítás, amivel becsapjuk magunkat és másokat, hogy ez hova vezet azt az 1945-1990 közti időkben láttuk, sőt azóta is kísért arról az oldalról. Lehet és kell viszont tárgyilagos megismerés alapján használható tanulságokat levonni a múltból. Ami a jelent és a jövőt illeti: a földrészekre kiterjedő keresztyén hitébredést nem lehet elspórolni. Európa keresztyénségének, úgy értem, hogy a fehér ember keresztyénségének, gyökeres megelevenedése nélkül az iszlám igen rövid idő alatt eltörli azt.
Elégedett embernek tartja magát?
Hála legyen Istennek, igen.
Fábián Tibor