A GAL Sepsi Egyesület 2020 július 29-én beszámolt a sajtó képviselőinek az elmúlt fél év tevékenységéről. Veres Nagy Tímea projektmenedzser elmondta, az idei év legfontosabb eredménye, hogy sikerrel zárták az első két pályázati kiírást, és amit hamarosan – várhatóan augusztus folyamán követ majd a soron következő – a 7 millió euróból még rendelkezésre álló, az első kiírás során le nem hívott összegre és integrációs célkitűzésekre.

Veres-Nagy kifejtette, az Irányító Hatóságok támogatásra alkalmasnak minősítették a GAL Sepsi Egyesület kiírásaira benyújtott és a helyi elbírálási folyamat során elfogadott mindkét pályázatot.  Amint arról korábban már beszámoltunk, a GAL Sepsi Egyesület által infrastrukturális befektetéseket (POR) és humánerőforrás fejlesztését (POCU) előirányozó pályázati kiírásokra egy-egy, összesen tehát kettő – formailag és tartalmilag is érvényes projekt érkezett:

  1. a Gyulafehérvári Caritas és 6 szervezet partnerségben benyújtott “Sepsi Prospera” pályázata, mely különböző szociális, oktatási és egészségügyi szolgáltatásokat tartalmaz 600 mélyszegénységben élő személy számára, illetve kiegészül egy diszkriminációellenes kampánnyal Sepsiszentgyörgy területén (POCU), és
  2.  Sepsiszentgyörgy Önkormányzata által benyújtott tervezet egy őrkői óvoda építésére (POR).

Fontos megjegyezni, hogy a Helyi pályáztatási folyamatnak megfelelően a nyertes projekteket a az Irányító Hatóságok felülvizsgálják és kiértékelik, és csak ezt követően – az esetleges jóváhagyás birtokában tölthetik fel az igénylők az országos MYSMIS online rendszerbe pályázataikat (és majd csak ezután írják alá a finanszírozási szerződést, és utalják át a megítélt támogatást!). A most közölt döntések értelmében a GAL Sepsi Egyesület kiírásaira érkezett projektek ezt az utolsó technikai szűrőt is sikerrel vették, vagyis a nyertes szervezetek hamarosan elkezdhetik a dokumentáció feltöltését, tekintettel az év végéig esedékes és közelgő szerződéskötésre.

Veres-Nagy elmondta, a POR és POCU Irányító Hatóságok, illetve a Közreműködő szervezetek által felállított “Korlátozott közös elbíráló bizottság” (CCS) 2020 június 17, illetve 20-i keltezésű határozatai révén értesítette a GAL Sepsi Egyesületet, hogy a pályázatok támogatásra alkalmasak, vagyis azok megfelelnek a hivatalos követelményeknek.

A Gyulafehérvári Caritas által a POCU/GALSEPSI/2020/5/01/OS 5.1 kiírásra benyújtott “Sepsi Prospera” nevű, 136/06.05.2020 számmal iktatott pályázatát a a Közvetítő szervezet (Organismului Intermediar Regional pentru Programul Operațional Sectorial Dezvoltarea Resurselor Umane – Regiunea Centru Capital Uman) tájékoztatása szerint a “Korlátozott közös elbíráló bizottság” (KKEB) – Comitetul de Selecție Comună Restrânsă (CCS Restrânsă) 9803/17.07.2020 számú határozata támogatásra alkalmasnak minősítette, azzal a megjegyzéssel, hogy módosítsák költségvetését a helyi pályáztatási folyamat Elbíráló Bizottságának ajánlásainak megfelelően (a projekt összértéke 4.965.626,11 RON, melyből vissza nem térítendő támogatás értéke 4.922.715,65 RON).

A Sepsiszentgyörgy Önkormányzata által a POR/GAL SEPSI/2020/9/01/OS9.1 kiírásra benyújtott 137/05.06.2020 számmal iktatott pályázatát a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség közleménye szerint a “Korlátozott közös elbíráló bizottság” (KKEB) – Comitetul de Selecție Comună Restrânsă (CCS Restrânsă) 22973/20.07.2020 számú határozata ugyancsak finanszírozásra alkalmasnak minősíti, azzal a megkötéssel, hogy az igénylő úgy módosítsa költségvetését, hogy az tartalmazza az önrészt is. Vagyis a felettes hatóságok POR és POCU programjait egyaránt felügyelő bizottság azt kéri, a pályázati dokumentáció feleljen meg az időközben korrigált Pályázati útmutató és a pályázati dokumentáció követelményeinek. Az “Óvoda építése az Őrkő negyedben” pályázat összértéke összértéke 3.518 millió RON, melyből 2.518 millió RON vissza nem térítendő támogatás. Az építkezések várhatóan 2021-ben kezdődnek majd el.

Továbbá Veres-Nagy kifejtette, a járványhelyzet sajnos nem kedvez az Egyesület közösségi akcióinak, így azok átmenetileg szünetelnek, de amint lazítanak a korlátozásokon folytatni fogják a különböző, így például hulladékgyűjtési, környezet-csinosító és egyéb közösség-szervezői tevékenységet Sepsiszentgyörgy három leromlott városi területén.

A projektmenedzser megjegyezte, hamarosan elkezdődik a közösségszervezői munka az Oltmező utcai szociális tömbházak körüli zöldövezet és közösségi tér kialakításáért, ugyanakkor a GAL Sepsi Egyesület emellett bekapcsolódott a Horizon 2020 nevű európai programban is, amely ifjúságpolitikai kutatásokat és kísérleti jellegű, az oktatásra fokuszáló közpolitikákat támogat. Sepsiszentgyörgy mellett még Amszterdam, Tallinn és a baszkföldi Barakaldo városok lesznek a helyszínei a 2023-ban záruló programnak. 

A lezárult pályázati kiírás technikai részleteiért kérjuk látogassanak honlapunkra: http://galsepsi.ro