A kettős elnyomás kezdetei - Lopakodó kommunizmus

Dr. Gagyi József antro­pológus a diktatúra bevezetéséről, annak az erdélyi magyarság életére gyakorolt hatásáról beszél

A kommunista diktatúra romániai bevezetéséről, annak következményeiről és az erdélyi magyarság életére gyakorolt hatásáról beszélt tudományos alapossággal dr. Gagyi József antropológus, egyetemi tanár vasárnap a Székely Nemzeti Múzeum Bartók-termében. Az eseményre a Szacsvay Akadémia előadássorozat keretében került sor.

Kelet-Európa többi országához hasonlóan, a kommunisták Romániában is az orosz tankok fenyegető jelenlétében ragadták magukhoz a hatalmat – magyarázta az előadó. Ennek első lépései már 1945 tavaszán megtörténtek, dr. Petru Groza kommunista többségű kormányának kinevezésével. A nyílt fordulat azonban csak 1947. december 30-án következett be Mihály király lemondatásával, a Román Népköztársaság önkényes kikiáltásával és az alkotmány felfüggesztésével.

1948 februárjában Román Munkáspárt néven egyesült a Román Kommunista és a Szociáldemokrata Párt, március végén választásokat tartottak, ennek nyomán pedig áprilisban megalakult az országot névleg vezető Nagy Nemzetgyűlés, az új kormány, és megszavazták a Román Népköztársaság alkotmányát.

A politikai hatalom megszerzését szovjet felügyelet alatt immár hivatalosítva, a kommunisták nekiláttak a hatalom korlátlan gyakorlását biztosító intézmény- és hivatalrendszer kiépítéséhez. Ennek megfelelően 1948 nyarán megalakítják az Állami Tervbizottságot, államosítják az iskolákat, és létrehozzák a Népbiztonság Általános Igazgatóságát, vagyis a Szekuritáte néven elhíresült politikai rendőrséget.

Ezeket követi 1949-ben a magát szovjet mintára Milíciának hívó rendőrség megalakítása és a hatalmat helyi szinten gyakorló néptanácsok ideiglenes vezetőségének beiktatása, majd nekifognak a kollektivizálás végrehajtásának is.

Az ország területi-adminisztratív átszervezését első ízben 1950-ben hajtották végre, melynek nyomán 28 tartományt állítottak fel, ezeket 177 rajonra, 360 járásra és 4052 községre tagolták. A tartományok határát úgy jelölték ki, hogy az erdélyi tizenegyből a magyarok kilencben kisebbségbe kerültek. Az addigi négy székely (Maros, Udvarhely, Csík, Háromszék) megyét a Brassó székhelyű Sztálin, valamint a Marosvásárhely székhelyű Maros tartományba tagolták be, melyekben a magyarok aránya 61,8, illetve 54% volt.

A nemzeti kérdés rendezését fontosnak tartó szovjetek beavatkozása nyomán azonban 1952-ben kénytelenek voltak a tartományhatárokat újrarajzolni. Az ennek nyomán kialakított 18 új közigazgatási egység egyike a történelmi Székelyföldet is magába foglaló Magyar Autonóm Tartomány lett.

1960 decemberében újabb átszervezés következett, amely a tartományok számát 16-ra csökkentette. Ekkor a Maros Magyar Autonóm Tartományra (MMAT) átkeresztelt területen még látszólag működött a székely autonómia, azonban egyes magyarlakta rajonokat (Kézdi és Sepsi) Brassóhoz, román többségűeket (Dicsőszentmárton, Ludas és Sármás) pedig Marosvásárhelyhez csatoltak.

Ezt tetézte az 1968-ban végrehajtott megyésítés, amikor megszüntették a magyar autonóm tartományt, és Maros, Hargita, valamint Kovászna megyére darabolták. Az erdélyi magyarság tehát fokozatosan nem csak kommunista, hanem nemzeti elnyomás alá is került.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó

2 hozzászólás

  1. antal m.

    Semmi túlzás így történt, végig éltem ezeket mind. Egyre keményebb karokkal fogták kezük alá az erdélyi magyar övezeteket, – mondva és csinálva a modernebb EMBERI életeket!
    NAGYON VALÓS TÖRTÉNELEM!

    Válasz
  2. Tóducz

    Mind ehhez kellettek az erdélyi magyar labancok is, ideje lenne megnevezni őket egy alapos tanulmányban.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük