Alulírottak, a Kolozs megyei MPP egykori alapítói, elhatárolódunk a párt jelenlegi vezetősége által képviselt politikától, továbbá kijelentjük, hogy nem kérünk abból a hazug összefogásból, amelyet a helyi szervezetek tiltakozása ellenére próbál ránk erőltetni Mezei János.

Emlékeztetni szeretnénk, hogy az MPP Kolozs megyei szervezete a párt kongresszusa előtt is világosan jelezte, hogy a fúzióról döntő országos tanács lebonyolítása nem csak antidemokratikus, de az MPP Alapszabályzatába foglaltak mellőzésével történik.

A „rebellis” Kolozs megye így mindössze 3 helyet kapott az őt megillető 12-ből. A Kolozs megyei szervezet január 16-i közleményében világosan leszögeztük, hogy a Kolozs megyei küldöttek arra kaptak mandátumot, hogy a fúzió ellen foglaljanak állást. A csíkszeredai kongresszuson, az egykori kommunistákat is megszégyenítő módon, még hozzászólási lehetőségre sem volt lehetőség, de megyei elnökünk szavazatával jelezte, elutasítjuk a fúziót.

Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy a teljes helyi szervezet véleményét továbbra is semmibe veszik és egy olyan megyében mint Kolozs megye, ahol a magyarság aránya sokkal inkább a teljes összefogást tenné szükségessé Mezei János Gyergyószentmiklósról inkább a magyar-magyar versenyt próbálja rákényszeríteni a helyiekre. Magunk részéről a felelős politikai pluralizmus hívei vagyunk így a nemzeti érdeket szem előtt tartva hirdetjük a politikai versenyt ott ahol az lehetséges és politikai együttműködésre törekszünk ott, ahol az szükséges, így Kolozs megyében is!

A Magyar Polgári Párt 18 Kolozs megyei szervezete (Kolozsvár, Aranyosgyéres, Bács, Bánffyhunyad, Dézs, Egeres, Fenes, Kajantó, Kide, Kisbács, Körösfő, Magyargorbó, Magyarkapus, Magyarszovát, Nemeszsuk, Tordaszentlászló, Szamosújvár, Szék, Várfalva) nem kívánja fenntartania a hazug egység látszatát, ezért felfüggeszti tevékenységét!

Alulírottak bejelentjük kilépésünket az MPP-ből, ugyanakkor közéleti tevékenységünket a polgári értékrend iránt elkötelezettséggel a jövőben az Erdélyi Polgári Mozgalom keretei között kívánjuk folytatni.

Fodor Alpár, Kolozsvár városi szervezet elnök;

Pávai Mária, Dés, városi elnök;

Kovács Csaba, Egeres község elnöke és a megyei szervezet ügyvezető elnöke;

László Levente, Zsuk község elnöke;

Nagy József, Kisbács község elnöke;

Deák István, EPM Szék község