Öt bemutató, egy felnőtteknek szóló mesesorozat, drámajátékok és egy felújított előadás szerepel a magyar tagozat műsortervében az idei, 68. évadban. Ezek mellett a társulat megemlékezni készül a bábszínház kiemelkedő személyiségére, Kovács Ildikó rendezőre, aki december 5-én töltené 90. születésnapját.

Kovács Ildikó

Az elképzelések szerint a műsortervben szerepelnek gyermek koncertek, szülőknek szervezett találkozások pedagógusokkal, pszichológusokkal, szociológusokkal, és olyan szakemberekkel, akik a gyereknevelés terén tevékenykednek.

Októberben a Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztivál 16. kiadására kerül sor. A magyar tagozat több különböző fesztiválon vesz részt, miniévadra készül Gyergyószentmiklóson és egy nagysikerű tévémüsor újjáélesztését tervezi a Kolozsvári Magyar Adás szerkesztőségével közösen. Az idei évadból sem maradnak ki a már megszokott ünnepségek: lesz gyermeknapi program és a Bábszínház Világnapján izgalmas eseménysorozat. Ugyanakkor az Iskola Másként hét programban is jelen lesznek a Puck Bábszínház eseményei. Szeptemberben több pályázati lehetőséget készül kihasználni a magyar tagozat és amennyiben ezek sikerrel járnak, az új előadások száma növekedni fog a 2017/2018 –as évadban.

A Kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata lendületesen kezdi idei évadát. A hangsúly a repertoár frissítésén van. Az egyre gazdagodó előadáskínálatban idén felnőtteknek szóló programok is szerepelnek. A társesemények megszervezése is fontos szerepet kap: ettől az évtől kezdődően állandó jellegűek lesznek a gyermekkoncertek, a felnőtteknek szóló találkozók, drámajátékok gyermekeknek, valamint olyan programok, melyek közvetlen módon próbálják megszólítani és bevonzani a kolozsvári nézőket.

A társulatból távozó Lanstyák Ildikó színésznőt a frissen végzett Balogh Dorottya váltja.

Jövő év januárjától egy barátságos bérletrendszert is beiktat a magyar tagozat. Ugyanakkor változások várhatóak a jegyárak terén is.

Öt bemutató január végéig

Havi rendszerességgel követik egymást az idei bemutatók, szeptembertől januárig. A kitartó munka eredménye öt, teljesen különböző stílusú előadás.

A látványos sorozat első pontja a Sziklahitű Szent László című előadás. Az öt éven felülieknek szánt produkció Szent László történelmi alakját és a róla szóló legendák egy részét adaptálja színpadra. Szentirmai László nevét illeti úgy a rendezés, mint a síkbábokra épített koncepció, valamint a díszlet- és bábtervezés. A bemutató tervezett időpontja szeptember 30-a. Stílusát tekintve hazánkban jelenleg egyedülálló előadás.

A 2017/2018-as évad második bemutatója egy koprodukció eredménye, és a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal által finanszírozott előadás. A Kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata a Váróterem Projekt független színházi társulattal közösen egy pályázat nyertese lett, melynek eredményeként mesepályázatot hirdettek 6 és 13 év közötti gyermekeknek. A beküldött mesékből született meg az előadás forgatókönyve. Október 30-án, a Váróterem Projekt székhelyén, a ZUG.zone-ban lesz bemutatva a Sárkány Művek című, különböző bábtechnikákat alkalmazó előadás, melyet Imecs Magdó Levente rendez.

Az évad harmadik bemutatóját a társulat színésze, Urmánczi Jenő jegyzi. A sikeres Ha én lennék Mátyás király után, ezúttal egy Grimm-testvérek mesét visz színpadra: Az egér, aki nem ismerte a félelmet november végére van műsorra tűzve. Az előadás szövegkönyvét Demeter Ferencz írja, zenéjét a fiatal egyetemi hallgató, Domokos Előd szerzi, míg a bábokat és a díszletet Kovács Tomos Tünde készíti.

A következő két bemutató négy részből álló projektsorozat része lesz.

Kolozsvári Mesék

Az idei évadban egy nagyszabású projektet kíván elkezdeni a magyar tagozat Kolozsvári Mesék cím alatt, mely négy elemből áll össze: felolvasó színházi előadás, gyermek előadás, felnőtt előadás és egy fotó-videó-újmédia kiállítás. Ezeknek kiindulópontja Zágoni Balázs Kolozsvári mesék című kötete.

Varga Ibolya vezetése alatt a társulat decemberben egy felolvasó színházi előadást hoz létre, majd januárban egy gyermekelőadást. A tervek szerint a kötetben megjelent mesékből hármat dolgoznak fel. Párhuzamosan, sok év kihagyás után, felnőtt közönségnek szóló előadás is készül. Ennek célja, hogy feldolgozza a kolozsvári urbánlegendákat, majd összekösse a mesemondással, egy nagyívű átmenetet képezve a klasszikus és a modern világ között. Valamint, arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy a mese kortalan műfaj, az élet fontos része. Az elkövetkező időszakban a színház egy fotó-videó-újmédia pályázatot készül meghirdetni Kolozsvári Mesék cím alatt. Megszabott határideig lehet beküldeni olyan fotókat, videókat, újmédia fájlokat (GIF-ek, stb.) amelyek Kolozsváron készültek, kül- vagy beltereken. Ezeket a színház meghatározott időközönkét kiállítja és díjazza.

Kovács Ildikó 90 éves évfordulója

Kovács Ildikó rendező, a Kolozsvári Puck Bábszínház kiemelkedő személyisége, december 5-én ünnepelné 90. születésnapját. Ez alkalommal a színház két napos rendezvényt szervez, december 8-án és 9-én. A megemlékezés programjában szerepelnek Kovács Ildikó által rendezett előadások, román és magyar nyelvű konferencia, valamint fotó- és plakátkiállítás a színpadra állított munkáiból. A meghívottak között szerepelnek régi munkatársai, egykori kollégái és tanítványai, úgy Romániából, mint Magyarországról.

Társ-rendezvények

Számos rendezvény egészíti ki még az idei évadot: februárban a bábszínház születésnapjára kerül sor, márciusban lesz a Bábszínház Világnapja, a Nemzetközi Gyermeknapra pedig júniusban kerül sor. Ugyanakkor a bábszínház magyar tagozata szeretne idén is szervesen beépülni az Iskola Másként programba.

2018 augusztusában – történelmében először – a tagozat egy három napos programot állít össze a Kolozsvári Magyar Napok alkalmával. Ugyancsak újdonságként gyermekkoncertek, drámajátékok és olyan jellegű konferenciák szerepelnek a programban, melyeken meghívottaink pszichológusok, szociológusok és pedagógusok lesznek. A színháznak szándékában áll újraéleszteni a mára már klasszikusnak mondható Mese Kosár nevű TV-műsort, ami nagy sikert aratott évekkel ezelőtt a Kolozsvári Magyar Adás műsorai között.

Az idei évadból sem marad ki a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel elkezdett együttműködés, amin belül a bábszakos diákok vizsgaelőadásait meg lehet tekinteni a PUCK színpadán. A magyar tagozat továbbra is részt vesz a Kolozsvári Állami Magyar Színház gyermekmegőrző akcióiban.

Műsoron tartott előadások, felújítások

Az előző években bemutatott előadásokból idén kilenc lesz továbbra is látható: A csuka parancsára, Csipike, Én vagyok Pinokkió, Jancsi és Juliska, Meseszőnyeg, Micimackó, Mimorózart, Puck és a többiek Szegény Dzsoni és Árnika. Varga Ibolya rendező felújítása révén a lista bővülni fog még egy címmel.

Turnék, fesztiválok, vendégszereplések

A Kolozsvári PUCK Bábszínház magyar tagozata számos fesztiválon vesz részt az idei évadban. Októberben a nagyváradi FUX Fesztivál vendége lesz az intézmény, novemberben a Nagykárolyi SPOT Nemzetközi Diák Színjátszó Fesztivál meghívottja.

Az előző években bevált székelyföldi miniévadját továbbra is folytatja a tagozat: november 15 és 17 között Gyergyószentmiklóson lesz látható A csuka parancsára című előadás. Idén a magyar tagozat megpróbál eljutni legalább egyszer minden Kolozs megyei magyar iskolába.

Mindenek előtt viszont szeptember 23-án, szombaton, 11 órától, szeretettel várja közönségét az idei évad első előadására, a Jancsi és Juliskára.

Ezt követően szeptember 30-án, ugyancsak 11 órától az évad első bemutatójára, a Sziklahitű Szent László című előadásra várja nagy szeretettel a nézőket.

A társulat vezetősége azt szeretné, ha az idei évaddal kezdődően a Kolozsvári Puck Bábszínház több lenne, mint egy helyszín, ahol szombatonként előadásokat lehet nézni.

( a Puck Bábszínház közleménye)

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.