Kolozsvár Erdély történelmi központja és legjelentősebb városa. Környékét az európai Szilícium-völgyként emlegetik az új technológiák alkalmazása miatt.

Az Euronews riporterei annak jártak utána, miként sikerült az informatika élvonalába kerülni, a térségben tartva fiatalokat, akik másként külföldön vállalnának munkát.

Első állomásunk a kolozsvári Nordlogic szoftvervállalat. A cég 13 éve működik.

A Nordlogic technológiai igazgatója Ciprian Sorlea fogadja az Euronews stábját. Az épületkülső hangulatához illik a munkahely atmoszférája. A csocsóasztal a stresszoldás mellett a csapatépítést is szolgálja a mindennapokban.

Több mint 50 jólképzett informatikus szakember dolgozik együtt, a világ minden részéről vannak ügyfeleik.

Adrian Cozma a kolozsvári egyetemen tanult. A most 28 éves webfejlesztő számára a fizetés mellett a munkakörülmények is vonzóak a cégnél.

"Ugyanannyi a fizetésünk, illetve majdnem ugyanannyi, mint az EU más országaiban. Más szakmák esetén nagy az eltérés, az informatikában viszont közelít" – mondja Adrian, és hozzáteszi, hogy korábban tervezett külföldre költözni, de ma már nem menne. Megszerette a céget, és otthon érzi magát Kolozsváron.

Több mint 700 informatikai start-up vállalkozás indult Kolozsváron. A külföldi befektetők számára kezdetben az olcsó romániai munkaerő volt vonzó.

A Nordlogic technológiai igazgatója szerint változott a helyzet. Ciprian Sorlea állítja, hogy az utóbbi 15-20 évben a jól képzett munkaerő és a tehetséges szakemberek magas aránya vált vonzóvá a nemzetközi vállalatok számára. Felismerték, hogy a tehetség és a szaktudás érték, ami itt kreativitással és kritikai gondolkodással párosul. A Nordlogic technológiai igazgatója úgy tapasztalja, hogy a nyelvtudás is egyre kevésbé probléma, egyre többen beszélnek angolul, különösen Kolozsváron. Így könnyebb megrendelőket és befektetőket szerezni, teszi hozzá Ciprian Sorlea.

A Nordlogic szoftvervállalat számára előnyös Románia EU-tagsága, a kereskedelmi előnyök és az EU-s pályázatok ellensúlyozzák, hogy a román kormány csak kis mértékben támogatja a szektor fejlődését. Az országnak mindent meg kell tennie, hogy megőrizze és kihasználja az EU-tagsággal járó előnyöket, véli a technológiai igazgató.

Ciprian Sorlea szerint fontos irányt adni az elhatározásoknak, és megkeresni a hozzájuk tartozó lehetőségeket, így a lehető legtöbbet kaphatja az EU-tól e gy tagország. "Nincs okom azt feltételezni, hogy az Európai Unió szintjén rossz irányba tartanának a fejlesztési törekvések, mindössze annyit kell tennünk, hogy megtaláljuk, miként kapcsolódhatunk be a fejlődésbe, hol van a mi helyünk" – magyarázta a Nordlogic techológiai vezetője.

Az Euronews stábja a kolozsvári "Szilícium-völgyből" Magyarország felé indul tovább a Nagy utazás című sorozat folytatására.

Euronews