A kizárólag román nyelvű emléktábla. Fotó: kanald.ro

A napokban történt és emléktáblával nyomatékosított megemlékezésen a Nagyvárad–Kolozsvár vasútpálya és állomás megnyitására az avató nagyságoknak és az ortodox egyháznak sikerült láthatatlanná tennie a magyar állam érdemét.

Megszoktuk.

És mindig helyesbítünk, amennyiben az eltulajdonítás szándékával találkozunk.

A kolozsvári vasútállomást 150 évvel ezelőtt, 1870. szeptember 7-én avatták fel. A nevesebb személyiségek között ott volt ditrói Puskás Tivadar is, amolyan mindenesként, elsősorban az angol szakemberek tolmácsaként, de hasznossá tette magát technikai ismeretei által is.

Az életművéről megjelent könyvből (Puskás Attila–Csáky Ernő–Dr. Rajnai Zoltán: Puskás Tivadar, a nagy magyar feltaláló) idézem az erről szóló részt.

„Egy nap, a Timest olvasva, egy hirdetésre figyelt fel. Magyarul beszélő, műszaki képzettségű fiatalembert keres a Waring vállalat.

A cég vezetője, Mr. William Eckersly figyelmezteti hősünket, hogy vad, Isten háta mögötti helyre szól a szerződés, ahol a vasútépítő cég magyarul beszélő munkásokkal dolgozik. Ezért kell a magyar nyelvet ismerő alkalmazott. Amolyan mindenesnek, tolmácsnak, beszerzőnek, az angolok biztonságára vigyázónak kell lennie. Vitatott sok szerző részéről Puskás tényleges szerepe a megkezdődött építkezésben. Vannak, akik egyszerűen csak a tolmács szerepére, mások, jócskán eltúlozva a valóságot, vezető mérnöki szerepre esküsznek. A valóság valahol középen van. Ugyanis az építkezés főmérnöke, Winger élt Puskás még Bécsben szerzett geológiai-ásványtani ismereteivel, és tanácsát ezekben a kérdésekben (a bánffyhunyadi szakaszon) a helyi parasztokra is hallgatva figyelembe vette. A kolozsvári szakaszt 1870. szeptember 7-én nyitották meg, a tervezetthez képest némi késéssel a sztánai nehéz rész miatt, de ettől kezdve Puskás már a mégiscsak más feltételeket biztosító Kolozsváron tölthette az elkövetkező telet. Miközben figyelt arra, hogy pénzét jövendő céljaira takarítsa meg, lemondott a luxus lakhatási körülményekről, barakkban élt, és olykor Winger barátjával esténként beültek a főtéri kávéházba. A cigány nóták nem csak Wingernek voltak újak, hanem Puskásnak is, aki már 16 éve nem járt ebben a városban s általában Erdélyben.

Utódai emlékezetében él az az esemény, amikor a zenét hallgatva szomszédjuk asztalánál egy nemes ifjú (gr. Bethlen Artúr) ekként szólt: Tűrjük-e, hogy ezek a nyafogó beszédűek is belehallgassanak a muzsikánkba? Vagy levágjam a fülüket? A franciául elhangzott szavakat megértette Puskás, és párbaj lett belőle. (…) Híre ment a történetnek, és ez adott alkalmat arra, hogy meghívják a nemes urat a város elit társaságába. Megismerkedik egy szép fiatal, szőke asszonnyal, gróf Török József Kolozs megyei birtokos, ungi főispán feleségével, akibe szerelmes lesz. (Később az Egyesült Államokban feleségül veszi az elvált szépasszonyt.)”

Puskás Attila / Háromszék