A Sanitas szakszervezet több tíz tagja tüntet a kormány épülete előtt, koherens stratégiákat és jobb munkakörülményeket követelve.

Az érdekvédelmi szervezet szerint állandó munkaerő-és pénzhiánnyal küszködnek, az alkalmazottak pedig kimerültek. Azt állítják, hogy a hatóságok ígérte anyagi segítséget sem kapták meg. Márciustól, a szükségállapot kihirdetése óta számos olyan törvény és rendelet jelent meg, amelyet azóta sem alkalmaznak az egészségügyben. Európai uniós alapokból pénzügyi ösztönzést ígértek azoknak, akik koronavírus-gyanús eseteket kezelnek. Csak a minisztérium alárendeltségébe tartozók kapták meg ezt az összeget, az Egészségügyi Biztosítóhoz tartozók, vagyis az alkalmazottak 90 százaléka nem – nyilatkozta a Sanitas Szakszervezet bukaresti elnöke, Viorel Hușanu.

Mint ismert: miniszteri rendelet szólt arról, hogy 30 százalékig terjedő bérkiegészítésben részesülnek a COVID-betegekkel dolgozók. Volt, aki 30 lejt, más 130 lejt kapott, legtöbben azonban semmit, annak függvényében, hogy miként értelmezték a törvényt a kórházak menedzserei – tette hozzá Viorel Hușanu. A Sanitas szakszervezet képviselői azért is elégedetlenek, mert sok állampolgár nem tartja be az óvintézkedéseket, ezért az egészségügyi személyzet soraiban is nő a megbetegedések és az elhalálozások száma.

RRA / Marosvásárhelyi Rádió