Viorica Dăncilă elnökletével került sor a Tárcaközi Fenntartható Fejlődési Bizottság első ülésére ma, a Victoria palotában. A miniszterelnök elmondta, hogy a testület célja a romániai Fenntartható Fejlődési Stratégia gyakorlatba ültetésének nyomon követése és értékelése.

„Az ágazati politikák harmonizálása és ezáltal az állami intézmények közötti összhang biztosítása érdekében évente legalább két munkaértekezletet fogunk tartani. A következő lépés a Konzultációs Tanács létrehozásának előkészítése, amely az ágazati szakértőket tömöríti majd. A Főosztály támogatja a civil társadalom koalíciójának a létrehozását a fenntartható fejlődésért.” – mondta Viorica Dăncilă.

A miniszterelnök megerősítette, hogy Románia Kormánya támogatja az Agenda 2030 és a fenntartható fejlődési célkitűzések megvalósítását, amelyet országunk 2015-ban vállalt. Ezért a minisztériumok szintjén egy cselekvési terven dolgoznak míg az Országos Statisztikai Intézettel együttműködve egy sor nemzeti mutató kidolgozása folyik.

„A fenntartható fejlődési célok konkrét megoldást nyújtanak az emberek életének javítására, ez az egészségügy, az oktatás, a gazdasági fejlődés és a befogadó társadalom kialakítása terén. Ezek az eszmék, amelyekre az ember a mindennapi életben törekszik, és amelyek köré egy fenntartható jövőt kell építsünk. Az intézményes keretet kiegészíti az a cselekvési terv, amelynek kidolgozásában minden minisztérium részt vesz. Világosan kell látnunk ahhoz, hogy időben biztosítsuk a stratégia célkitűzéseinek megvalósítását.” – tette hozzá a miniszterelnök.

Borbély László államtanácsos, a Fenntartható Fejlődés Főosztály koordinátora kiemelte Románia eddigi eredményeit az Agenda 2030 végrehajtásával és népszerűsítésével kapcsolatban, különös tekintettel az Európai Unió Tanácsának romániai elnöksége idején. Az EU Tanács következtetéseinek elfogadása – Egyre fenntarthatóbb Európa 2030-ig – volt az egyik legfontosabb megvalósítás ebben az időszakban.

„Elismert regionális központ vagyunk az Agenda 2030 végrehajtásában. Stratégiánk van a fenntartható fejlődés céljainak megvalósítására, és aktívan népszerűsítjük ezeket a régió államainak szintjén. Az, ahogyan az Agenda 2030 Munkacsoport elnöki tisztségét kezeltük az EU Tanácsának szintjén, teljes mértékben hozzájárult regionális vezető szerepünk megerősítéséhez.” – mondta Borbély László.

A Tárcaközi Fenntartható Fejlődési Bizottságot kormányhatározattal a május 8-i kormányülésen hozták létre. Tagjai, a miniszterelnök vezetésével a miniszterek, illetve a miniszterelnök-helyettesek. Évente két alkalommal üléseznek, de szükség esetén rendkívüli ülést hívhatnak össze. A Bizottság állandó titkárságát a Fenntartható Fejlődés Főosztály biztosítja, amely éves jelentéseket készít a Stratégia végrehajtásának állapotáról.

A Fenntartható Fejlődés Főosztály sajtóközleménye

3 hozzászólás

  1. antal m.

    Fenntartja,- esetleg ez a kormány egy pár hónapig, s aztán jön az Új kormány, mindent kiseper a szertárakból! NESZE SEMMI, FOGD MEG JÓL!

    Válasz
    • Tóducz

      antal m., kivéve Frizér Vaszit, mert ő halhatatlan és magas rangú romák titkosszolga!

      Válasz
  2. Tóducz

    Még mindig Frizér Vaszi?

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük