Fotó: libertatea.ro

Amennyiben a székely zászlót kitűzik a helyi intézményekre, mellette fognak lógni a helyi felelősök is – fenyegette meg Mihai Tudose a székelyeket a Realitatea hírtelevízió egyenes adásában. Bármennyire is megdöbbentő és felháborító azonban egy ilyen – hadüzenettel is felérő – kormányfői nyilatkozat, számunkra pozitív hozadéka is van.

Lerántotta ugyanis a leplet a bukaresti hatalom velünk kapcsolatos szándékairól. Ez pedig Trianon óta az erdélyi magyar jelenlét felszámolása volt és maradt társadalmi rendszerektől és politikai színezettől függetlenül.

A történtek fényében ismételten megállapítható, hogy politikusaink már 28 esztendeje rossz úton járnak. A létünkre törő hódítókkal ugyanis nem szabad egyezkedni, mert ezzel lassú, de óhatatlanul bekövetkező öngyilkosságot követünk el.

Újra bebizonyosodott, hogy a nekünk tett apró és bármikor visszavonható engedmények az éberségünk elaltatását és küzdeni akarásunk lanyhulását szolgáló gesztusok voltak csupán. Céljuk pedig a megmaradásunkat biztosító jogok törvénybe iktatásának elódázása volt. Az idő múlásával folyamatosan fogyó és gyengülő magyarság számára ugyanis ez egyre elérhetetlenebbé válik.

Szükségünk volt tehát erre a kirívóan durva és aljas szándékokat tükröző nyilatkozatra, melynek sokkoló hatása remélhetőleg mindnyájunkat ráébreszt a kislépések politikájának téves és veszélyes voltára. Tudatosítja bennünk, hogy a gyarmatosítók csak kényszer hatására fognak hozzánk másképp viszonyulni. Ennek pedig a parlamenti tiltakozástól az utcára vonuláson át a polgári engedetlenségig több, a jelenlegi alkotmány által is biztosított formája van, csak éppen élni kell vele.

Első lépésként a minket fenyegető kormányfő lemondását és felelősségre vonását kell követelni, mert kijelentése a büntetőtörvénykönyv több, köztük a gyűlöletkeltésre, uszításra és népirtásra vonatkozó cikkelyébe ütközik. A 21. század Európájában egy ilyen súlyos kijelentés különben sem hangozhat el következmények nélkül, még Románia miniszterelnökének a szájából sem.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó