A berecki katolikus templom. Fotó: Bedő Zoltán

A Románia-szerte egyre nagyobb erővel tomboló magyarellenes viharban kapaszkodót kell keresnünk, ha el akarjuk kerülni, hogy a gyűlölködés vermébe sodorjon minket. Le kell zárnunk lelkünk zsilipjeit, ha meg akarjuk akadályozni, hogy a felénk hömpölygő szennyáradat behatoljon, és megfertőzze az érzelmeinket.

Fel kell vérteznünk a tudatunkat az ellenünk gerjesztett alantas indulatokkal szemben, ha elejét akarjuk venni, hogy a tetteinket azok irányítsák. Márpedig mi akarjuk mindezt, mert a vak gyűlölet, fertőzött érzelmek és alantas indulatok méltatlanok hozzánk, és nem oldják meg a jelenlegi áldatlan helyzetünket sem.

Éppen ezért a nemtelen vádakat, aljas rágalmakat kellő határozottsággal ugyan, viszont higgadtan kell visszautasítani, ezzel kihúzván az ellenségeskedők méregfogát, és elejét véve a további viszálykodásnak. Így, ha szeretni még nem is tudjuk, de elfogadhatjuk és tisztelhetjük egymást, megteremthetjük a békés együttélés feltételeit.

Szülőfalumban, Bereckben szerzett tapasztalataim is ezt igazolják. A lakosság háromnegyedét kitevő székelyek mellett ugyanis évszázadok óta laknak itt románok, de néhány elszigetelt esetet leszámítva a két közösség tagjai nem ellenségeskedtek egymással. Együtt dolgoztak, mulattak és gyászoltak – beleértve a bálokat és temetéseket is. Gyermek- és ifjúkoromban némi feszültséget csak a magyar és román labdarúgó válogatott mérkőzései okoztak közöttünk. Elsajátítottuk és gyakoroltuk a másik nyelvét. Ion magyarul szólt Jánoshoz, ő pedig románul válaszolt neki, és ez a mai napig élő szokás maradt, bárhol is találkozzanak.

Az egymáshoz való viszonyulás eme formája a kommunizmus bukását követően hirtelen nyakunkba szakadt szabadságban is megmaradt. Annak ellenére, hogy akadt olyan, aki felülvén a bukaresti uszításnak, festékkel mázolta le a falut jelző tábla magyar feliratát az éj leple alatt. Tettét azonban a saját vérei is elítélték, és felelősségre vonták miatta. Gábor Áron szobrának avatásán ugyanakkor tömegesen vettek részt a románajkú falus társaink. Az elmúlt esztendőben pedig együtt jártuk a csárdást, valamint a sârbát a 60 évesek kortárstalálkozóján, mégsem dőlt össze a világ, és Erdély sem szakadt el Romániától.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó