A Krisztus-trilógia utolsó darabja is révbe értTöbb évtizeddel ezelőtt láttam Munkácsy Mihály monumentális festményét, az Ecce Homót a debreceni Déri Múzeumban. A helyiségbe lépve legelőször a látogatók látványa tűnt fel, akik földbe gyökerezett lábbal, megkövülten meredtek a képre, szinte elvarázsolt állapotban. Hamarosan én is ugyanilyen elragadtatással néztem a méretében és hatásában egyaránt hatalmas alkotást.

Aztán megfigyeltem azt is, hogy a múzeumból kifelé tartva, a pénztárnál mindenki, én is, vásárolt a festményt ábrázoló képeslapból, amely ugyan nem adta vissza a mű varázsát, de valamennyien, ahogy én is, magunkkal akartuk vinni a csodát.

Most ismét reflektorfénybe került Munkácsy Mihály, a sanyarú sorsú kis asztalosinasból világhírűvé lett festő, és munkássága, akinek nagyszabású, realista stílusban megalkotott trilógiájának immár harmadik darabja, a Golgota is magyar állami tulajdonba került. A Krisztus Pilátus előtt című alkotást 2015-ben vette meg a magyar állam a kanadai Hamilton Művészeti Galériától.

A Golgotáért adott hárommilliárd forintos vételár ugyan sokaknál kiverte a biztosítékot, a közösségi oldalakon az örök elégedetlenkedők, gáncsoskodók és ellenségeskedők rögtön előjöttek az „érveikkel”, miszerint ez a pénz máshol jobb helyen lett volna, de a festmény jogi viszonyainak intézői biztosan nagyon jól tudták, mit miért tesznek és miért éppen most teszik. És végül is ez a világhírű alkotás a magyar népé, mindannyiunké lett.

A Jézus szenvedéstörténetét ábrázoló három festmény 1995-től kapott elhelyezést a múzeumnak külön erre a célra épített tetővilágításos termében, ám a Golgota éppen az eredeti tulajdonos, Pákh Imre és a magyar állam között, a tulajdonjogot érintő jogvita miatt olykor a látogatók elől letakarva várta sorsa jobbra fordulását.

A realizmus kifejezésmódjával és a hagyományos művészet színvilágával megfestett képnek azonban nem ez az egyetlen furcsa epizódja.

Consummation est – Bevégeztetett, eredetileg ez volt a mű címe, azaz Jézus utolsó szavai keresztre feszítése előtt, és bízunk benne, hogy ez érvényes most már a kép ügyére is.

A Golgota a három kép közül a legméretesebb, 460×712 centiméter és a mester 1883-ban hosszas előkészületek után látott hozzá. Akkorra már megjárta a Szentföldet, a mai Izraelt, napi, elmaradhatatlan olvasmánya volt a Biblia és a festményhez számos kelléket szerzett be, modelleket szerződtetett maga és műkereskedője, ma úgy mondanánk, menedzsere, Karl Sedelmeyer közreműködésével.

A modellek ugyan kiválóan együttműködtek vele, de a keresztre felfeszített Jézus megszemélyesítését egyikük sem vállalta. Így az alkotó volt kénytelen magát a keresztre kötöztetni, majd lefényképeztetni és a kép alapján megfesteni Jézus alakját.

Munkácsy 1884-ben fejezte be munkáját, a képet először a műkereskedő palotájában mutatták be óriási sikerrel, majd európai körútra vitték és a párizsi világkiállításon aranyérmet nyert. Ezután Amerikába került, a műkereskedő közvetítésével egy philadelphiai mágnás, áruháztulajdonos John Wanamaker vásárolta meg, ahogy előtte már az Ecce Homo és a Krisztus Pilátus előtt műveket is.

Történt egyszer, hogy a tulajdonos távollétében a családi birtokon tűz ütött ki és Wanamaker tudomást szerezve a szerencsétlenségről azt az utasítást adta, hogy a képeket vágják ki az eredeti keretből és dobják a hóba. Így menekültek meg, de a restaurálást nem kerülték el, és erre még néhányszor szükség volt.

Ezután a remekművek a kanadai Hamilton Művészeti Galéria, illetve Pákh Imre birtokába jutottak. Az Ecce Homót Déri Frigyesnek sikerült megvásárolnia és hagyatékának más darabjaival együtt így érkezett meg Debrecenbe, a műkereskedőről elnevezett múzeumba.

Most már együtt a trilógia, amelyet így, együtt maga az alkotójuk sem látott. A művészettörténészek szerint is azonban összetartoznak, mindhárom festmény azonos elemei, színviláguk, a szereplők és elsősorban a téma ezt igazolják.

Megérte az értük folytatott küzdelem, bármennyi ágálás ellenére is. Méltó a helyszín, Debrecen, a kálvinista Róma is, sőt már napvilágot láttak olyan vélemények is, hogy ez a trilógia Debrecen szimbóluma egyben.

Tény, hogy a város hangulatával, történelmével, műemlékeivel, fürdőjével, vendégszeretetével eddig is számtalan látogatót vonzott. Ez a helyszíne a magyar irodalom egyik legszebb kisregényének, Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig című művének, Szabó Magda személye és számos alkotásának cselekménye idekötődik, itt élt Fazekas Mihály, a felvilágosodás jelentős harcosa, itt született Csokonai Vitéz Mihály, a halhatatlan költő és itt fagyoskodta végig 1843-44 telét Petőfi Sándor. Most a látogatásra újabb jó okunk lesz mindannyiunknak.

Feljegyezték, hogy Munkácsy munkája közben olykor megpihent, de aztán gyorsan összeszedte minden erejét és azt hangoztatta: „Krisztus vár, szeretném már keresztre feszítve látni.” Bennünket pedig immár végre együtt, a teljes sorozat, a trilógia vár.

Benyák Mária / Felvidék.ma

12 hozzászólás

  1. Sorok-Soros

    Ha Amerikaban nem talatak volna fel az internetet,akkor Mikulas meg azt sem tudna,hogy letzik eme festmeny vagy mas festmenyek,vagy mas hires festok. A cipojet sem bokszolna,csak olvasztott disznozsirral kenegetne telen a bakancsat. Nyaron pedig Szentgyorgy napaja utan mezitlab,usgyi,vesd el magad.

    Válasz
    • Tóducz

      S.S.Dzsóé, ha a kicsi kutya nem kakilt volna, akkor úgy járt volna, mint Ön: kipukkadt volna! Műveletlenségét tartsa Ámerikába, ott jó helyen van!

      Válasz
    • Mikulás

      Ha Amerika nem lett volna a vörös kommunista Sztálin szövetségese a második világháborúban, ha a brit-amerikai szövetség nem látta volna el fegyverekkel Sztálint, ha brit, amerikai, és kanadai repülőgépek nem bombázták volna Magyarország polgári infrastruktúráját és ha nem gépfegyverezték volna a lebombázott gyárakból kimenekülő munkásokat, akkor nem kerültünk volna 1989 végéig tartó kommunista vasfüggöny mögé. A vörös szovjetek azért tudták megnyerni a világháborút, mert Amerika és a britek tömték a szovjeteket fegyverrel és utánpótlással. Közben a brit, kanadai, és amerikai légierő összefogott a szovjet szárazföldi erőkkel Magyarország ellen, így lettünk legyőzve és kommunista igába kényszerítve több mint 40 évre, akaratunk ellenére.

      Ezért nem tűröm el, hogy Soros Joe itt lehazudja a csillagokat az égről, és a gonosz Nyugatot úgy tüntesse fel, mintha valamiért tiszteletet érdemelnének, vagy követésre méltóak lennének.

      Édesanyám és testvérei tizenéves munkás lányok és fiúk voltak nem-katonai gyárakban, polgári lakos létükre mégis a halállal kellett szembe nézniük minden egyes brit bombázás alkalmával, mert a britek a polgári lakosság gyárait bombázták, ruha gyárat, élelmiszer gyárat, édesanyám és testvérei pedig a gyárakból kifutva temetők kriptái között, erdős részek fái alatt kerestek menedéket a vérszomjas brit pilóták elől, akik bombázás mellett arra is szakítottak időt, hogy a gyárakból menekülő munkásokat gépfegyverrel lőjék.

      Fentiekhez adódik, hogy ázsiai gyarmataikon a britek tízmilliókat éheztettek halálra. Az egykori Brit India területén, ami megfelel a mai India, Pakisztán, Banglades területének, 30-35 millió leigázott helyi lakos halt éhhalált a britek miatt a második világháború idején, mert Churchill az angol szeszkazán elkobozta tőlük és az európai frontra vitette a mezőgazdasági termést.

      Ennek a sátáni brit világbirodalomnak a része mindmáig Soros Joe lakhelye, imádott Kanadája. Amikor Kanadában a felettük uralkodó brit királyi családot éltetik, akkor a Földgolyót leigázó angol/brit tömeggyilkosokat éltetnek, akik egy húron pendülnek a huszadik század nagy kommunista tömeggyilkosaival.

      Munkácsyra visszatérve, 1990 előtt nem volt alkalmam csonka Magyarországra menni és megnézni Munkácsy Mihály festményeit a debreceni Déri Múzeumban, ezért pedig pontosan Amerikát és Joe brit-kanadai birodalmát okolom (a franciákkal és oroszokkal együtt), mert ők darabolták fel Magyarországot a gyalázatos trianoni diktátummal, és ők kényszerítettek bennünket kommunista iga alá.

      Soros Joe idióta propagandájával ellentétben én nem Amerika, és nem az internet révén szereztem tudomást a nagy magyar festőkről, beleértve Munkácsy Mihályt. Ott van Dallos Sándor könyve, a címe Aranyecset, ez Munkácsy életéről szól és akkor olvastam, amikor még nem is létezett internet. A Jóisten kegyelméből 1990 óta sokszor jártam a debreceni Déri Múzeumban és sokszor megcsodáltam Munkácsy ott kiállított festményeit, de nem nézem le azokat, akiknek máshogy alakult az életük és nem tudtak eljutni Debrecenbe.

      Mindenesetre azt se Amerikának, és nem az internetnek köszönhetjük, hogy nekünk magyaroknak ilyen nagy kaliberű festőink és múzeumaink vannak, mint Munkácsy Mihály és a Déri Múzeum. Még inkább adjunk hálát a Jóistennek, hogy Debrecen nem került az oláhok bocskora alá úgy, mint Temesvár, Arad, Nagyvárad, és Kolozsvár.

      Válasz
      • Sorok-Soros

        Arrol mar szolt egy szot sem Mikulas,hogy ki is uzent hadat Amerikanak,a nagy gogossegukben egy olyan orszag aminek nyolc millio lakosa volt,felfegyverezve lovas szekerekkel,biciklis dandarokkal,ketmeteres tankokkal, otlovetu ismetlo puskakkal,nyari ruhaval ellatva minyusz negyven fokos hidegben,es elotte hadat uzenve 150 millios nemzetnek,amelyik korszeru fegyverekkel rendelkezett,sem haborut nem uzenve,sem nem tamadta meg M.O.-ot. Ja csak az ilyen Mikulasok ugralnak mindig,amig az orrukat beleverik a falba,vagy a …arba,azta akkor hoborognek,es rinyalnak,hogy megvertek. Azt irta,hogy Erdelyben lakott,hat akkor melyik gyarakat ,uzemeket bombaztak le,hol? Mar nem magat,mert maga mar a szocializmusban,gyermekkoraban harcolt ellene. Osszevissza hablatyol. Nem turi el Joe-t,es akkor mit fog csinalni? Mar most rettegek,es reszketek Mikulasnak meg a gondolatatol is,hogy lefog nyakazni,vagy legalabb is megtanit ,,moresre,,. Azert irhat ilyen tizeves gyermekeknek valo meseket,es ijesztgethet ,, virgaccsal,, is. Ismerem az ilyen nagy vitezeket,akik ha valakit latnak,mar el is tuntek mint a kamfor. Aztan,hogy maga kit mit okol akarmiert az egyenlo a semmivel. Annyi beleszolasa van a vilag dolgaiba,es annyit er mint egy legy zummogese. Veszik a legyutot es a falnak csapjak,es vege a zummogesnek.

        Válasz
        • Ginko

          Kedves Soroska ! Igazán nagyo rossz fényt tetszik vetni az Amerikai Egyesült Államokra. Ez az ország nem azt sugározza és hirdeti részünkre amit itt nekünk elö tetszik adni

          Ön az államokat ország világ elött befeketíti.

          Magunk, gyerekeink és hozzátartozóink sokasága dolgozik, kutat és tanul az államokban. Lehet , hogy az országot és a politikai helyzetét jobban ismerjük mint ön. De ezzel nem kérkedünk és főleg nem élünk vissza.

          Kérem , szíveskedjen visszafogni magát !

          Egyébként most Munkácsy Mihály – a nagy magyar festőművész – festménye a A KRISZTUS-TRILÓGIA UTOLSÓ DARABJa a téma.

          Válasz
          • Sorok-Soros

            Kedves Ginkoka,beszelje meg a Mikulassal es Toducz fodoktorral,hogy forduljanak egy elismert szakorvoshoz,aki kiveszi a rogeszmejuket,es nem Joe-val foglakoznak,mindegy,hogy mirol is van szo. Azonban maga is visszafoghatja a lovakat,mert neha a maga lovai is el-elkapnak. Tolem tanulhat,vagy csinalhat barmelyik gyereke,rokona az Allamokban,vagy akarhol a vilagon,es semmi kozom hozzajuk,mint ahogy maganak,vagy gyermekeinek,rokonainak sem hozzam. Eleg oreg vagyok hozza,hogy azt mondjak amit akarok,es ha nem allandoan bennem lakna foleg ez a ket szemely en sem felenek vissza nekik ugy ahogy felelek,de ez van. Maga a talan hatassal lehet rajuk,persze engem mint olyan nem izgat,pedig Ok azt hiszik. Aztan hogy Europai emberek talatak fel az internetet??? Azt honnan melyik oldalrol teccett megallapitani? Aki az Allamokban el es letelepedett az amerikai,vagy kanadai,vagy ausztraliai,ha ott telepedett le. Ja hogy az elodei Europabol szarmaztak,mikor??? Akkor a Magyarok azsiaiak,mert onnan szarmaztak?? Na fusson neki meg egy parszor. A magyar szarmazasuak is csak addig magyarok,amig dicsekedni kell veluk,utanna mar telavivi ,maga jobban tudja,hogy minek nevezik oket. Kerdezze meg Toduczot,hogy mi az a kanadai asito inas,es igy tovabb. Azt irta Mikulas,hogy idiota propagandam van. Neki nincs,aki allandoan mocskol minden nemzetet korbe M.O. korul es szerte a vilagon. Axztan eluti azzal,hogy O csak parodizalja Joet,mintha rajtam fuggne az O beteg eszmejenek a valoravallasa.Maga sem ertett meg sokat abbol amit irtam.

      • Tóducz

        Drága, kedves Mikulás bácsi, S.S.Dzsóé a kanadai ásító inas.

        Válasz
        • Sorok-Soros

          Igy van Toducz. Van aki asitozik,es van aki kerodzik,es el el bodul.

          Válasz
    • Ginko

      Kedves Soroska ! Írja : Ha Amerikaban nem talatak volna fel az internetet,akkor…

      Helyesen : Ha Amerikaban – európai emberek – nem talatak volna fel az internetet,akkor…

      Válasz
  2. Mikulás

    Csak azért nézem le kissé Munkácsy Mihályt, mert mintha nem tudott volna angolul. Miféle festmény címek az olyanok, hogy “Ecce Homo”, és “Consummatum Est”????

    Egy elmaradott ország amelyik semmire se vitte ezer év alatt (idéztem Soros Joe-t), nem zárkózott fel a művelt Nyugathoz, elmaradott festője, valami elmaradott és jelentőségét vesztett latin vagy miféle békabrekegés nyelven adott címet a festményeinek.

    Lefogadom, hogy az elmaradott magyar festő még a cipőjét is kibokszolta olyankor, és nem cserélte le az autóját három évente, pedig a művelt Kanadában úgy szokás!

    Válasz
    • Hollóssy

      Ezt most komolyan gondolta ?

      Válasz
      • Mikulás

        Jaj, dehogy gondoltam komolyan. Csak Soros Joe beíró társunk korábbi hozzászólásait parodizáltam, ahol ő olyanokat írt, hogy a latin nyelv, ami a magyar királyság hivatalos nyelve volt, egy haszontalan elavult nyelv, meg hogy Magyarország egy elmaradott ország amelyik ezer év alatt nem vitte semmire.

        Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük