Csáky Pál, Bocskor Andrea, Marian Adam Waligóra, Sógor Csaba (b-j)

A Rákóczi-szabadságharc kitörésének 315. évfordulójára emlékeztek Csíksomlyón a Pünkösdi Búcsús Szentmise után. Az eseményre a Kárpát-medence különböző szegletéből érkeztek résztvevők, akik a szétszakított területekről hoztak földet és helyezték el azt a Rákóczi Halomba.

A „Haza földjét” Kárpátaljáról Bocskor Andrea, Felvidékről pedig Csáky Pál európai parlamenti képviselők hozták el, akik Sógor Csaba meghívására érkeztek a csíksomlyói búcsúra.

A külhoni területek európai parlamenti képviselői – a Fidesz-KDNP képviselője Bocskor Andrea, az MKP-s Csáky Pál és az RMDSZ-es Sógor Csaba – közösen vettek részt szombaton a Hármashalom oltárnál tartott ünnepi Szentmisén, majd ezt követően a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület és a Csibész Alapítvány által szervezett Rákóczi-megemlékezésen a csíksomlyói Fodor Háznál.

A Rákóczi Halom és a Csíksomlyói Pünkösdi Búcsú hozott össze bennünket. Brüsszelben együtt állunk ki a keresztény értékeink védelmében, a csíksomlyói nyeregben pedig ezt az elhivatottságot, a keresztény Európa jövőjébe vetett hitünket erősítettük meg” – mondta Sógor Csaba a rendezvény kapcsán. Az erdélyi képviselő szerint függetlenül attól, hogy külön országokba kerültünk, a hit és a jövőbe vetett bizalom megtart bennünket. „Nem csupán a leszakadt országrészek képviselőivel, hanem lengyel testvéreinkkel is együtt ünneplünk ma, lengyelek-magyarok együtt hiszünk és közösen cselekszünk a keresztény Európa egy jobb és biztonságosabb jövőjéért” – fogalmazott.

Csíksomlyó neve összefonódik a nemzeti összetartozással, a kereszténységgel és a hagyományokkal, minden magyarnak életében legalább egyszer el kell ide jönnie” – mondta Bocskor Andrea a megemlékezésen.  Úgy fogalmazott: sem a diktatúrák, sem a határok, sem a politika nem tudta szétszakítani azt, ami egybe tartozik, a magyar nemzet egységes, helye és jövője van Európában. Bocskor Andrea szerint napjaikban, amikor a nemzet és a keresztény értékek sokszor háttérbe szorulnak, kiemelten kell foglalkoznunk a fiatalokkal, azzal a generációval, „mely záloga nemzeti és keresztény európaiasságunk jövőjének”.

Csáky Pál a hit megtartó erejét hangsúlyozta beszédében. Mint mondta, gyakran kell arra a kérdésre válaszolnia, hogyan lehetséges, hogy 100 évvel az impériumváltás után Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján és a többi külhoni területen még mindig ott élnek a magyarok saját közösségeikben, bár vannak problémáik, de nem fogytak el és jövőt kérnek maguknak a szülőföldjükön. Az EP-képviselő szerint a történelembe kell visszatekintenünk ahhoz, hogy megértsük: számtalanszor álltunk a sír szélén, de mindig volt egy belső erő, amely megtartott bennünket, egy olyan belső támasz, amely most is elkísér. „Csíksomlyóról mi mást üzenhetnénk, minthogy magyarok addig lesznek ezeken a területeken, amíg fontosnak érezzük a nemzeti hovatartozást és hiszünk ebben a megtartó erőben” – mondta.

Az immár hagyományos Rákóczi rendezvényen Marian Adam Waligóra, lengyel pálos szerzetes, a Csíksomlyói Búcsú szónoka áldotta meg az egységet szimbolizáló Rákóczi Halmot. Közreműködtek a Csíkszéki Mátyás Huszárok, Molnár Levente operaénekes, Kelemen Csaba színművész, Nagy Csaba tárogatóművész, valamint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosai és zenészei. (sajtóközlemény)