Teodor Meleșcanu külügyminiszter és Carmen Dan belügyminiszter azonnali leváltását követeli Klaus Iohannis államfő az európai parlamenti választások és a referendum alkalmával a külföldi szavazókörzeteknél tapasztalt rendellenességek miatt.

„Miután ennyi probléma volt nyilvánvaló, hogy politikai következményeknek kell lenniük. Azoknak, akik nem szervezték meg rendesen, vagy szándékosan rosszul szervezték meg a választásokat, tisztségükkel kell fizetniük. Politikai következményekről beszélek. Hogy később más problémák is felszínre kerülhetnek, azt majd megbeszéljük, miután kielemeztük a történteket. Mivel nem nyújtották be lemondásukat, kérem a külügyminiszter és a belügyi tárca vezetőjének azonnali menesztését, az azonnal pedig azt jelenti, hogy azonnal” – mondta az elnök a Cotroceni-palotában adott nyilatkozatában.

Rámutatott: kül- és belföldön egyaránt úgy voltak megszervezve a szavazókörzetek, hogy ne bátorítsák, hanem nehezítsék a voksolást. Azt mondta „különösen szomorú” volt látni, hogy külföldön ezrek álltak 'végeérhetetlen sorokat'.

Iohannis bejelentette, hogy az Államelnöki Hivatal szintjén létrehoznak egy vegyes bizottságot, amely kielemzi a történteket és javaslatokat terjeszt elő, hogy hasonlóra ne kerülhessen sor a jövőben.

Az államfő elmondta, hogy az Európai Tanács informális találkozóján és az Európai Néppárt (EPP) csúcstalálkozóján, amelyeket kedden tartottak Brüsszelben, sok vezető „méltatta a népszavazás eredményeit”.

„Ez a népszavazás hosszú ideje az első olyan népszavazás az Európai Unióban, amely sikeres volt. (...) Európában a románok számítanak, Európában Románia számít, és a népszavazás kapcsán gratuláltak a legfontosabb európai vezetők” – hangsúlyozta az államfő.

Iohannis rámutatott, hogy a részeredmények szerint a népszavazás mindkét kérdésére több mint 6 400 000 román azt a választ adta, hogy Igen.

„Ez egy rendkívüli jó eredmény, amely Romániát visszahozza az európai normalitáshoz. Nagyon nagy siker, amely nektek köszönhető, kedves románok” – mondta Iohannis.

Agerpres