Az idősebb nemzedék, s főleg, akik falun nőttek fel láttak már régimódi, díszes, fadeszkából készült padokat, mivel ezeknek a bútordaraboknak minden egyes falusi házban ott kellett lenniük, fontos szerepük betöltése végett. Ugyanis ezek a padok a fal mellett helyezkedtek el és felhajthatós fedelük úgy volt kialakítva, hogy kényelmes ülés essen az asztal mögött kártyázás közben, vagy csak egyszerű beszélgetés, evés, ivás, olvasás ideje alatt.

Cifrára vágott, faragott háta volt attól óvva, hogy a hideg fal ne érje a hátadat, avagy ne dörzsöld le lájbid hátával a meszet, és elfért rajta három, négy ember is egymás mellett. De ha a házigazdát evés után elfogta a tavaszi fáradtság, sziesztázni hátradőlt a csergével letakart bútorzaton, feje alá kis párnát téve még édes álomba is merülhetett.

Igen, de ennek az alkalmatosságnak még egy ennél fontosabb szerep is jutott, mivel a pad felnyitható ülőkéje alatt rekeszesen készített és tisztántartott részek voltak kialakítva. Ezekben az üregekben a háziasszonyok féltve őrzött élelmiszer alapanyagokat tároltak, mint a kukoricaliszt, melyből az elmaradhatatlan puliszkát főzték, kenyérlisztet, finomlisztet, amit még nulláslisztnek is neveztek, tojásokat, levesbe való tésztaféleségeket, szárazbabot, ami fuszulykának is mondatott, lencsét és sok más főzéshez, sütéshez nélkülözhetetlen dolgot.

Egyszóval ott tartalékolták az élelmiszerek egy nagyon fontos részét, amik nélkül a család éhezett volna. Ezért született a következő közmondás: „Ahol kong a pad, ott üres a has, avagy kongó padnak üres a hasa!”

Kis, mitugrász legényből annál inkább látott minden generáció, de ne értsenek félre, nem azért fejezem így ki magam, mintha singgel mérném az embereket és őket sértegetném, hanem mert van az alacsony növetű emberek némelyikében  egy gyakorlat, mivelhogy tudatában vannak termetük hiányosságának, s ezért másfajta jellemvonással próbálják ellensúlyozni, esetenként kitűnni, okoskodásukkal, hetykeségükkel, ha módosabb gazdák gyermekei voltak, akkor még kihangsúlyozottabban kiríni!

Történt, hogy egy székely faluban egy ilyen „mitugrász”, gazdag családból származó legény udvarolgatott egy takaros, csinos lánynak, akinek mi tagadás nemigen tetszett a legény és nem csak a termetét kifogásolta, hanem annak gőgös, hencegő, faragatlan természetét is!

Csakhogy a lány apja, az akkori divatnak megfelelően gyakorlatias szempontból ítélte meg a legény közeledését, mivel nagybirtokkal rendelkező szülők egyetlen gyermekében egy jó partit látott. Ő ezt kifejezésre is juttatta az egész családnak füle hallatára, de elől járva a jó példával maga hívta meg házába a kurta legényt, ahogy a ház asszonyai titokban és nagy ellenszenvvel elnevezték. Egy családfő akarata ellen „rezonírozni” abban az időben elképzelhetetlen volt!

Hej, sokat sírt és haragudott felváltva a csinos lány, mert amíg más lányos házaknál csapatostul vizitáltak a szebbnél-szebb legények, akik közül válogatni lehetett volna, úgy hozza csak egy csötöri, bölcsködöző, faragatlan fickó járhatott!

Látta az anyja is lánya búslakodását és átérezte azt, mert az apa nem tud lányával érezni, gyakran még a fiával sem, de az anya igen. Azt mondta a lányának:

– Látom, kedves lányom, látom a te szomorúságodat, mert ugyan ki segítene egy bajba jutott lányon, ha a saját édesanyja nem? Sokat gondolkodtam rajta, volt, hogy éjszakákon át és rájöttem a megoldásra. Apád igaz, hogy nem sokat ért a szerelem dolgaihoz, de önérzetes nagyon és az ő büszkeségében csorba nem eshet! Mi ketten most ezt a féltve őrzött érzelmére apellálva állítjuk a saját oldalunkra. Ma, amikor hazatér a mezőről ebédelni és egy órácskát pihenni, én elkezdem a mondókámat, te csak szaporán bólogass, és amikor rád nézek, helyeselj! Estendőn pedig,  amikor jön a kurta legény majd meglátod mi történik!

– Hallá-e kend, férjem uram, elmondhatok-e egy észrevételt, amely lehet, hogy kendet is érdekli? – kezdte beszédjét az asszony.

– Mondjad, asszony, hadd hallom! – adta meg az engedélyt a gazda miután komótosan hátradőlt a fapadon.

– Aztán kied vette-e észre, hogy az a vizita, aki házunkba járogat csúfolódik velünk, de elsősorban kenddel a családfővel teszi azt?

– Nem én te asszony, de ugyan biza mivel csúfolódna, ha még a nyelvét sem öltötte rám?

– Ez nem móka uram, mert figyelje csak meg, amikor leül a padra, a sarkával néha belerúg az oldalába.

– És az miért volna sértő, te asszony?

– Mert arra a felére ül, ahonnan kifogyott már a nullásliszt és annak dobolásával szegénységünket hányja szemünkre! Felidézi, a közmondást mely azt mondja, hogy: „Ahol kong a pad, ott üres a has!” Mind egyformák ezek a nagygazdák, lenézik és kicsúfolják a szegény embert!

– Majd meglátjuk asszony, estendőn! – szólt az ember nyugodtságot színlelve, de az asszon megsejtette a rejtett indulatot.

Nem tévedett, az ura nem pihente ki a szokásos órát, félóra múltán felkelt, arca gondterhelt volt, összehúzott szemöldökei is arról árulkodtak, hogy zaklatott gondolatok emésztik. Kért asszonyától egy tiszta szőttes zsákot, a közeli malomba ment és nemsokára egy zsák nullás liszttel tért vissza. Beletöltötte a pad rekeszébe dugvást megtöltve azt.

Jött este a kurta legény, hogyne jött volna, mindig olyan szívesen jött, mint egy színdarabos bálba, csínos lányt nézni, dicsekedő frázisokat elpufogtatni. Ült a megszokott helyére és lábával elkezdte a szokásos dobverést. De azt nem céltudatosan tette, ahogy az önérzetes házigazdával a furfangos, de szerető édesanya elhitette. Hanem, mert a kurta legénynek nemcsak a termete lévén kurta, hanem értelemszerűen lábai is és ha ültében nem értek le a padlóig akaratán kívül is meglógatta azokat, hiszen a mondóka is azt tartja: Lóg a lába, lóg a,/ Nincsen semmi dolga! És ha már lóg, akkor nekiütközhet a pad oldalának, ami hangot ad, ki de ezúttal másabbat, telibbet, megnyugtatóbbat!

Csakhogy a félrevezetett ember nem úgy fogta fel, hanem pontosan, úgy ahogy a fehérnépek elvárták tőle. Ezért nem bírta sokáig a dobolást, hanem ráförmedt a kurta legényre, aki éppen gőgös szavakkal vagdalózott valakinek talán éppen a szegény embereknek a rovására.

– No, most üresen szól-e a pad, öcsém? Hát, te azon szórakozol, hogy a szegény ember nyomorúságából gúnyt űzzél? De hallhatod, hogy immár telin szól, mert tele van az, nem vagyunk mi annyira sárba esettek, hogy éhezzünk, hogy módos emberek alamizsnájára szoruljunk! Ezért hát szedjed magadat és takarodj az én házamból! Soha többé a portámat át ne lépd!

Nagy meglepetés érhette a kurta legényt, talán még a mai napig sem tudja, hogy miért zavarták el a leányos háztól. Az egész történet haszonélvezői a fehérnépek voltak, mert nem hiába mondja a mondás is, hogy „bármennyire buta is legyen egy fehérnép, képes túljárni egy okos férfi eszén!”

Mert íme, megoldották a nullásliszt dolgát, de megszabadultak egy nemkívánatos kérőtől is!

Így volt, megtörténten igaz volt!

Sebők Mihály