Fotó: slagerradio.ro

Mellbevágóan kevesen voltunk július 12-én a székely politikai foglyok, Beke István és Szőcs Zoltán ellen hozott igazságtalan ítélet miatt Kézdivásárhelyre meghirdetett tiltakozó nagygyűlésen.

Ezer egynéhány ember ugyanis túl kevés ahhoz, hogy a minket elnyomó és egyre inkább megfélemlíteni akaró hatalmat megtorpanásra kényszerítse. A gyér részvétel pedig azért is aggasztó, mert ezúttal mindhárom erdélyi magyar párt, valamint megmaradásunkért küzdő civil szervezet utcára hívta a híveit.

A történteknek egyértelmű üzenete van, amelyet a különböző színekben minket képviselni hivatott politikusoknak és tisztségviselőknek ideje lenne legalább most, az utolsó előtti órában megszívlelni. Hiszen már holnap is túl késő lehet. Elszomorító viszont, hogy a nép akkor vesz elégtételt rajtuk, amikor égető szükség lenne a hangja hallatására. E szégyenletes eljárás során ugyanis nem csak Beke István és Szőcs Zoltán ült a vádlottak padján, hanem a székelység maga. És amikor börtönbe taszították őket, a mi kezünkön is kattant a bilincs.

Éppen ezért itt és most nem szabad a sértődöttség, nemtörődömség vagy közömbösség csapdájába esni. A sarokba húzódni pedig még kevésbé, mert fennáll a veszélye, hogy ott is maradhatunk, ráadásul a kitörés esélye nélkül. Az ilyen vagy hasonló megnyilvánulásoktól való távolmaradásunkkal amúgy sem azokat büntetjük, akiket szeretnénk, és ezt megérdemelnék, hanem csak az eltiprásunkhoz nyújtunk segédkezet a pribékjeinknek.

Örvendetes azonban, hogy végre együttesen és összehangoltan mozdultak meg pártjaink, valamint szervezeteink, és magas, illetve középső szinten is képviseltették magukat a megmozduláson. De az már kevésbé az, hogy a vezérszónokok ezt az alkalmat is felhasználták saját alakulataik népszerűsítésére. A tényekkel szembesítő, a minket ért igazságtalanságokra bátran rámutató és a követeléseinknek félreérthetetlenül hangot adó beszédet ugyanis tulajdonképpen csak egy valaki tartott.

A szervezőknek, résztvevőknek és távolmaradóknak tehát egyaránt le kell vonni a szükséges, valamint elengedhetetlen tanulságokat, és közösen határozni meg a további teendőket. Az igazságért való küzdelmet ugyanis folytatni kell.

Bedő Zoltán / Székely Hírmondó