A lengyelek több mint 51 százaléka akkor is ellenezné a muzulmán országokból érkező menekültek befogadását, ha emiatt az országnak távoznia kellene az Európai Unióból (EU) – derül ki az IBRIS közvéleménykutató szerdán közzétett felméréséből.

A Polityka című baloldali hetilap számára júniusban egy ezer fős mintán készült felmérésben egyrészt azt kérdezték, hogy Lengyelországnak el kell-e utasítania a muzulmán országból származó menekültek befogadását akkor is, ha ez az uniós támogatási alapok megvonásával járna. Erre a kérdésre a válaszolók 56,5 százaléka igennel, 40,4 százalék pedig nemmel válaszolt.

Arra a kérdésre, hogy a menekültek befogadását akkor is kell-e elutasítani, ha emiatt el kellene hagyni az EU-t, a válaszolók 51,2 százaléka adott igenlő választ, 37,6 százalékuk viszont elvetette ezt a lehetőséget.

A felmérés eredménye arra utal, hogy a menekültek befogadásának témája jelentősen befolyásolja az egyébként a leginkább eurooptimista nemzetnek számító lengyelek nézeteit. A lengyel sajtó július elején a Századvég magyar kutatóintézet felmérését idézte, amely szerint egy, az EU elhagyásáról tartandó esetleges népszavazáson Lengyelország lakosainak 80 százaléka – a legtöbben az összes EU tagállam közül – szavazna a bennmaradás mellett, miközben az uniós átlag 64 százalékot tett ki.

A CBOS lengyel állami közvélemény-kutató intézet áprilisi felmérésében Lengyelország EU tagságát a megkérdezettek 88 százaléka támogatta.

A CBOS által rendszeresen végzett felmérések azt mutatják, hogy a lengyelek többsége ellenzi a közel-keleti, illetve észak-afrikai menekültek áthelyezését, támogatják viszont az Ukrajnából tömegesen érkezők befogadását.

Az Európai Bizottság június közepén kötelezettségszegési eljárást indított el Csehország, Lengyelország és Magyarország ellen, amiért nem teljesítik a 2015 őszén kiszabott egyszeri menekültelosztási kvótát.

Lucie Szymanowska / MTI