A Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át Ion Țiriac egykori teniszcsillag

Fotók: Semjén Zsolt – Facebook

Ion Țiriac egykori teniszcsillag a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vette át ma Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől.

Semjén Zsolt Facebook-bejegyzésében megemlítette: „Ion Țiriac brassói születésű, magyar nyelven is jól beszélő világhírű teniszezőnek adtam át a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét. A köztársasági elnök által adományozott magas rangú elismerést a magyar tenisz sportért és az utánpótlás-nevelés fejlesztéséért, valamint Magyarország jó hírnevének öregbítéséért tett erőfeszítései elismeréseként kapta. Țiriac úr az ünnepségen elmondta: óriási lehetőséget lát abban, hogy Magyarország sportnagyhatalom lehet, és ebben ő is aktívan részt kíván venni. Szeretettel látjuk!”

A Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át Ion Țiriac egykori teniszcsillag

A kitüntetés átadására Budapestre elkísérte világhírű teniszezőtársa, Ilie Nastase, akiről az utóbbi időben inkább magyarellenes kijelentései miatt olvashattunk híreket, valamint Nadia Comaneci többszörös olimpiai bajnok román tornász is.

A Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át Ion Țiriac egykori teniszcsillag

Tókos Levente

11 hozzászólás

  1. Névtelen

    S még be is engedték őket az Országházba!

    Válasz
  2. Ginko

    A Tömjén Zsolti úgy áll a képen,mint Eugen herceg a csata elött. De ez nem feledteti a Kézdivásárhehyre történő lóhtas, szalutáló, gumicsizmás bevonulását. Mert az volt ám az igazi Zsolti.

    Válasz
  3. Tóducz

    Kedves, édes és aranyos Mikulás bácsi, Semjén simlis Zsoltika apjának, a Paskai László Pacifik O.F.M-nek (egykor magyar róm.kat bíboros) a szülei Paskai Ádám és Ördög Mária kikeresztelkedett zsidók voltak. Hajrá Semjén és Jeruzsálem Magyarországon!

    Válasz
  4. Tóducz

    Kedves, drága és jól informált Mikulás bácsi, a kitüntető sztár magyar fehérlovas, aki véletlenül az egykori Paskai László béke bíboros be nem vallott fia, nemrég lelőtte Lappföldön a rénszarvasát és tetemét meghelikoptereztette!

    Válasz
    • Dobai

      Tóducz úrnál is bajok vannak.(igaz ezt már rég tudom).
      A buldózeres Mikulás nem szólt hozza ehhez a cikkhez, na.

      Válasz
      • Tóducz

        Kedves Dobai úr, az édes, drága Mikulás bácsi, meg ha hozzá se szól, akkor is Ő itt a róm. kat. főfelelős, na.

        Válasz
  5. Tóducz

    Vadászok egymás között!

    Válasz
  6. Névtelen

    Ion Tiriac = Czirják János

    Válasz
    • Várközi

      Igen, de a Czirják felmenőit nem nagyon tiszteli.

      Válasz
      • Tóducz

        Sőt!

        Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük