A magyar feliratok megrongálása közösség elleni uszítás!Nem szolgál újdonsággal a 2020-as év, hiszen a romániai magyarellenes események sora folytatódni látszik. Mint arról mindannyian értesülhettünk, az év elején több udvarhelyszéki település helységnévtábláját is megrongálták, fekete festékszóróval fújva le a magyar megnevezéseket.

Meggyőződésünk, hogy a rendőrség által elfogott elkövető tettével a közösség elleni uszítás bűntettét valósította meg, mely jóval súlyosabb, mint a rongálás, mellyel vádolják. Mindezek fényében a Néppárt büntetőfeljelentést tesz a büntető törvénykönyv vonatkozó paragrafusa szerint.

Úgy látszik, a karácsonyi és újévi időszak csak szusszanásnyi időt hagyott erdélyi magyar közösségünk számára, hogy „kipihenje” az előző évek magyarellenes cselekményeit: 2020 első napjai újabb egyértelmű, teljes közösségünket ért támadással kopogtattak.

Jól emlékszünk még arra, amikor szabad szimbólumhasználati igényeinkért akasztással fenyegetett minket Románia két esztendővel korábbi kormányfője, amikor magyar zászlót kíséreltek meg felgyújtani Nagyvárad központjában, vagy épp arra, miként dúlták fel és gyalázták meg az úzvölgyi, hősi katonatemetőt. A minket és intézményhálózatunkat ért támadások sorát – sajnos – még hosszan folytathatnánk, legutóbb azonban ismét anyanyelvünket érte támadás, amikor az udvarhelyszéki települések magyar megnevezéseit fújta le fekete festékszóróval egy feltételezhetően Bákó megyei férfi. A sajtóhírekből kiderül: a hatóság elfogta az elkövetőt, ugyanakkor ellene mindössze rongálás miatt indítottak eljárást. Meggyőződésünk, hogy az elfogott bűnelkövető tettével nem csak közlekedési táblákat rongált meg, hanem durva és egyértelmű magyarellenes üzenetet is megfogalmazott, mely alkalmas arra, hogy kimerítse az uszítás büntetőtörvénykönyv által is ismert fogalmát.

Nem hagyhatjuk, hogy az ilyen és ehhez hasonló, nagy nyilvánosságot kapott esetek megfelelően példás büntetés nélkül maradjanak, ezért az Erdélyi Magyar Néppárt feljelentést tesz az ügyészségen az említett bűncselekmény miatt.

A napnál is világosabb: a mindekori román hatalom érdeke, hogy Erdélyben magyarellenes hangulat uralkodjék, mely körülmények között – politikai hovatartozástól függetlenül – bármelyik román párt kijátszhatja a magyar kártyát, továbbá, hogy ennek elengedhetetlen feltétele, hogy a közösségünk ellen elkövetett cselekmények folyamatosan büntetlenül maradjanak. Ennek köszönhető, hogy az egy évvel ezelőtti nagyváradi zászlógyújtogatás kapcsán épp úgy nem indult eljárás, ahogyan az Úzvölgyében a magyarokat ért fizikai bántalmazás és temetőgyalázás egyértelműen büntetőtörvénykönyvi besorolású cselekményei miatt sem.

Ugyanakkor jellemző, hogy az úzvölgyi provokáció ügyében tett ügyészségi feljelentéseinkre a román hatóságok hét hónap elteltével sem voltak hajlandók választ adni. Mégis kötelességünk ismét a hatóságokhoz fordulni, hiszen így az újabb ügy kapcsán is világossá tudjuk tenni, Romániában állami szintű bűnpártolás és -segédlet mellett virágzik a magyarellenesség, továbbá, hogy a bukaresti politikai elit három évtizeddel a kommunizmus bukása és a temesvári eseményeket követően sem volt hajlandó jogállami viszonyokat teremteni.

Lőrincz Árpád, az Erdélyi Magyar Néppárt udvarhelyszéki elnöke

11 hozzászólás

  1. antal m.

    Tóducz úr! Nem annyira visszamenően! Mostanában véleményezgettem inkább.
    Nem fedtem fel, jobbat a tisztére. Nem feledtem el, az irántunk tett rossz lépéseit se.
    Sajnos,- később fogjuk egyértelműen, megismerni!

    Válasz
  2. antal m.

    Tóducz úr! Há, nem éppen jól tudja!

    Válasz
    • Tóducz

      Mérnök úr, tessék újraolvasni az 2017-től való beírásait, amit Ioanis államelnökről tetszett írni!

      Válasz
  3. antal m.

    Ájulunk el a meghirdetett normálisságtól! Egy komoly államelnök, egy ilyen népellenesség alkalmával a tettek helyére kellene szállnia és példa módon intézkednie! Nem Brüsszelben fogják megoldani, a felmerült gondjainkat Székelyföldön!???????????????????????????

    Válasz
    • Tóducz

      Há eddig dicsérte mérnök úr a bak szászt, most pedig lehordja. Há milyen székely pálfordulás ez?

      Válasz
  4. Dobai

    Táblákat gyártó céget kell beindítani. Amíg lesz
    egy szál román, addig lesz megrendelés is bőven.

    Válasz
  5. Édes Erdély

    Már elfogtak egy bákói illetőségű bűnbakot, de Iohannis államfő már felterjesztette őt a Románia Csillaga kitüntetésre…

    Válasz
    • Nyilas

      Megmagyarázta, hogy nézeteltérésbe keveredett, és hirtelen felindultságában tette. Meg lehet érteni a felindulását. Valahogy igy történhetett. Ez itt ősi román föld. Igen? és hol a nagyapád sirja? Ezen aztán hirtelen felindult, elszaladt a boltba vett egy karton fekete festéket, és hirtelen felindultságában lemázolta Csikszeredától Balavásárig a magyar feliratokat. Tipikus hirtelen felindulás.

      Válasz
      • Tóducz

        Kedves Nyilas úr, a hirtelen felindulásból elkövetett atrocitásokat, a muszlimok a romákoktól koppintották le, hisz az előbbiek Mohamedje csak a “romák” Boirebisztász után 500 évvel alkalmazták a hirtelen felindulást indokként és mentségként!

        Válasz
  6. Borembukk

    Annyira azért ki vannak oktatva ezek a rongálók, hogy azt nyilatkozzák, hogy azért a magyar feliratot fújta le, mert az érte el lábujjhegyen. Azt sose fogja elismerni egyik sem, hogy aljas indokksl tette. Ha a magyar felirat lenne felül, akkor azt fújnák le azzal az indokkal, hogy korrigálni akarták az elírást. Az autót viszont elkobozzák, mert a bűncselekmény elkövetéséhez használták. Fizessen csak szépen!

    Válasz
  7. antal m.

    Rongálás?!
    Így igyekeznek ködösíteni, –rongálhatná a saját képét!
    Uszítás-gyűlölködés-magyarellenes kirohanás!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük