A magyar fiatalok kivándorlásáról és a folyamat visszafordításáról értekeztek a hétvégén, Bukarestben. A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és a Nemzeti Liberális Párt Ifjúsági Szervezete (TNL) a hétvégén szervezte meg az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének (YEPP) tanácsülését és konferenciáját.

 „Az Európai Unió egyre megosztottabb, a Nyugat és Kelet közötti szakadékot csökkenteni kellene, nem növelni” – fogalmazott a rendezvényen Kelemen Hunor. Az szövetségi elnök rámutatott: a kelet-európai, volt kommunista országokkal szembeni bizalmatlanság, folyamatos vegzálás és szankcionálási kísérletek nem a szolidaritást erősítik, ahogyan Románia schengeni övezethez való csatlakozásának gátolása sem. „Közös narratívára, egy nagy történetre lenne szükség, amiben mind a nyugati, mind a keleti országok hinni tudnak – az RMDSZ ebben szeretne partner lenni. A YEPP tanácsülésén azt kértem a résztvevőktől: ne féljenek tervezni, álmodjanak nagyot, olyan jövőt építsenek, amely otthont biztosít minden állampolgárnak!”

Ambrus Zsombor, a MIÉRT külügyekért felelős alelnöke azt hangsúlyozta: amellett, hogy bátorítjuk a fiataljainkat, hogy külföldön tanuljanak, fejlődjenek, azzal is kell foglalkozzunk, hogy hogyan tudjuk ezeket a fiatalokat hazacsalogatni.  „Éppen ezért örvendünk annak, hogy az esemény fő témája a képzett munkaerő elvándorlása és az »agyelszívás« volt.” Hozzáfűzte: „nagyon örvendünk annak, hogy mi is szervezői voltunk a rendezvénynek, a Magyar Ifjúsági Szervezet így jelen tud lenni ott, ahol szükség van a magyar fiatalok képviseletére.”

„Két kérdésre kell választ találni: hogy hívjuk haza azokat, akik már külföldön élnek és milyen lépéseket kell tenni, hogy a következő generációknak itthon megfelelő körülményeket teremtsünk. A legfontosabb szempont az kell legyen, hogy mire van szüksége a fiataloknak. Biztos, kiszámítható megélhetést, távlati karrieropciókat, elérhető lakhatási lehetőségeket és családtámogatási programokat kell biztosítani” – emelte ki a találkozón Molnár Zsolt, Románia Nép Ügyvédje helyettese.

A YEPP tagszervezetei legközelebb novemberben találkoznak, az athéni kongresszuson. (A MIÉRT sajtóközleménye)

4 hozzászólás

  1. Dobai

    Kelemen úr, hogyha otthon akarja tartani a fiatalokat, akkor
    arra az egyetlen megoldás a munkahelyteremtés, amit az
    infrastrúktura fejlesztése nélkül nem lehet elérni.
    Több más apró hibák is vannak, amik barikádózzák a gazdasági
    fejlőlést de a legfotosabb az infrastruktura hiánya.
    Az adózási renszerben is nagyok lehetnek a hiányosságok,
    mert naponta lehet olvasni az adócsalásokról.
    Itt a tóduczi “kiirtott indiánok” földjén, kb. 3 évvel
    ezelőtt én is kaptam egy szépen megfogalmazott levelet
    az adóhivataltól, hogy köszönik szépen hogy fizetem az adót,
    de emlékeztetnek arra, hogy 13,60 dollárral tartózom az államnak.
    A könyvelőm tévedet $13 és már rögtön jött a levél.
    Ezt csak azért írtam le, mert nagy rejtély számomra az, hogy
    a szent román földön, hogy lehet egyeseknek milliókat csalni
    az adózásnál.

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves Dobai úr, csak azért lehet, me Romákiában nem mindenki egyenlő az adótörvények előtt se. A gazdag tolvajok kezében van az adóhatóság. Az egy lejes adótartózással rendelkező nyugdíjast végrehajtják, miközben a gazdagokat nem kérik számon: milliárdokkal tartozhatnak és jól vannak! Kapiskó?

      Válasz
  2. Várközi

    Ez igazán ügyes, Ambrusék jó dolgukban még a szélső nacionalista “liberálisokat” is meghívták, itt valami nagy baj van.

    Válasz
  3. Tóducz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük