Az 1956-os magyar forradalom az európai népek szabadságának jelképe – mondta Matteo Salvini olasz kormányfőhelyettes, a Liga vezetője az MTI-nek a magyar nemzeti ünnepen tartott diplomáciai fogadáson Rómában kedd este.

Az 1956-os forradalom emlékét idéző Avanti ragazzi di Budapest (Előre, budai srácok) című dalt a Lazio focicsapat szurkolói gyakran énekelik, és felhangzott a Magyarország római nagykövetségénél október 23-án tartott szolidaritási tüntetésen is

Matteo Salvini számára megtiszteltetés a magyar nemzeti ünnepen való részvétel, mivel október 23. a nemzeti büszkeség, a magyar és az olasz nép, a két ország és a két kormány közti barátság és nem utolsósorban az európai szabadság jelképe. „A magyar nemzeti ünnep a múltról emlékezik meg, de a jövőről is szól” – hangsúlyozta.

Gazdaságilag, erkölcsökben, kultúrában és történelemben a magyar és az olasz nép mindig is közel állt egymáshoz. „A mostani olasz és magyar kormánynak is közösek a céljai és az elkötelezettsége egy olyan Európai Unióval szemben, amely gyakran eltapossa a népek, nemzeti parlamentek és kormányok kéréseit. Ennek az EU-nak Róma és Budapest kormánya is kész választ adni” – mondta Matteo Salvini. Emlékeztetett, hogy augusztusban Milánóban erről egyeztetett az Orbán Viktor miniszterelnökkel tartott kétoldalú találkozón.

Leszögezte azt is: olyan Európát akar gyermekei számára, amely szabad, tiszteletben tartja a népeket és az állampolgárokat. „Olyan Európát akarok, amely kevésbé hagyja magát befolyásolni a pénzügyi hatalmak, a multinacionális vállalatok, a bürokraták, a Soroshoz hasonló spekulánsok részéről. Ehelyett az egyes országok akaratát tartja szem előtt” – mondotta. „Olaszországban és Magyarországon alig várjuk, hogy Európa megváltozzon, hogy jobban élhessünk Európában” – jelentette ki.

Az október 23-i nemzeti ünnepen Rómában tartott magyar fogadáson számos olasz politikus vett részt, köztük Giorgia Meloni, a jobbközép koalícióhoz tartozó Olasz Testvérek elnöke is.

Háromszék