A magyar kormány támogatásával kialakított tankonyhát adtak át szerdán Nagyenyeden, a Bethlen Gábor Református Kollégiumban.

Az avató ünnepségen Potápi Árpád János, a miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is részt vett, aki az eseményt követően az MTI-nek elmondta, a kollégium épületegyütteséhez tartozó egykori igazgatói lakrészt alakították át tankonyhává az intézmény szakoktatásban részesülő diákjai számára. A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága által nyújtott 15 millió forintos támogatásból és más finanszírozók hozzájárulásából megújították a romos épület falait, kicserélték a nyílászárókat, és felszerelték benne a tankonyhát.

Az államtitkár megemlítette: azt javasolta, hogy szakács- és pincérképzésben részt vevő diákok által készített ételeket használják fel az iskolai étkeztetésben. Emlékeztetett, hogy van erre már pozitív példa. A vajdasági Magyarkanizsára juttatott, az ottani szakképzést segítő kemencékben olyan péksüteményeket készítenek, amelyeket aztán az iskola büféjében adnak el.

Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója az MTI-nek elmondta, három éve működtetik a kollégium keretében a turisztika és közélelmezés szakirányú képzést, és eddig a diákok az iskola étkezdéjében végezték a gyakorlatot. Úgy vélte azonban, hogy kinőtték már a régi konyhát, és a tankonyha kialakítása a kollégium oktatási palettájának a harmadik pillérévé emeli a szakoktatást.

Az igazgató elmondta: a szakoktatásos gyerekek által elkészített ételeket tízóraiként szolgálják fel a kollégium diákjainak.

A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban mintegy hatszáz diák tanul, akik közül 87-en a szakács és pincér szakon. A református egyház által visszaszerzett épületegyüttes reprezentatív épületeit 2010 és 2016 között újították fel az Európai Unió forrásainak a felhasználásával.

MTI

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük