A magyar történelemre, a székely hagyományokra és a régi falusi rendre nevelik a gyermekeket a Ferencz-család által vezetett erdei iskolákban, amelyekből egyelőre Kalibáskőn, Csíkpálfalván és ettől az évtől Kászonjakabfalván üzemel egy-egy.
A következő néhány évben az érintetlen és ezért egyedülálló Kászoni-medencében megnyílt központot tovább fejlesztik, korszerű éttermet, konyhát és szálláshelyeket építenek. Ez azért is fontos, mert a gyerekek megtapasztalhatják, hogyan működnek a hagyományos családi gazdaságok. Ferencz Levente és családja nagyon hálás az anyaországi támogatásokért, amelyek erkölcsileg és anyagilag is nagyon sokat jelentenek nekik és a többi székelyföldi magyarnak is.
– Ha valaki elutazik az önök csíkpálfalvai erdei iskolájába, akkor minden olyan egyszerűnek tűnik, mintha a világ legtermészetesebb dolga volna, hogy egy ilyen gyönyörű helyen gyerekeket látnak vendégül és tanítanak. Valóban ennyire könnyen indult el a vállalkozásuk?
– Szó sincs róla, ez egy hosszú folyamat, a 2000-es évek eleje óta egy tudatos útkeresésről szól az életünk. Fontos tudni, hogy amikor meglapítottuk az első erdei iskolánkat, akkor Romániában ez a fogalom ismeretlen volt. A román törvények nem tudták értelmezni az iskolán kívüli tevékenységek gyűjtőfogalmát az erdei iskola alatt.
– Hol indult el az első erdei iskolájuk?
– Kalibáskőn, ami Székelyudvarhely és Csíkszereda között, az utóbbi városhoz közelebb található. Itt eleinte éttermet is működtettünk, még a Tusványos alkalmával magyar kormánytagokat is vendégül láttunk, de mivel nincs jó minőségű vezetékes víz és hálózati áram, lehetetlen volt ott első osztályú vendéglőt fenntartani. A helyszín és környéke – a lövétei tanyavilág, a Hargita ligetláp és a környező legelős és erdős területek – ugyanakkor kiválóan alkalmasak voltak arra, hogy az első erdei iskolánkat elindítsuk ott. A törvényi rendezetlenség miatt azonban sokáig rengeteg problémánk volt a román hatóságokkal, mert mint gazdasági tevékenységet, nem tudtak minket besorolni. Emiatt az állami szervek azt látták szükségszerűnek, hogy a munkát civil szervezetként végezzük, más ellenőrző hatóságok ellenben azt akarták, hogy gazdasági társaságként működjünk. Azért, hogy megfeleljünk az elvárásoknak, létrehoztunk egy egyesületet és egy céget is, és egészen 2011-ig kötelezően két lábon kellett állnunk. Ekkor a román törvénykezés átvette az Európai Unióban hatályos jogszabályokat, és a gazdasági tevékenységek közé behozta azt a fogalmat, hogy más oktatási forma, addig táborként, vendéglőként vagy éppen menedékházként kellett működnünk. A helyzet jogilag persze még most sem tiszta, de ez nem is baj, mert szorosabb kapcsolatot a román állammal nem is szeretnénk fenntartani, csak azt akarjuk, hogy elviseljenek. Éppen ezért ma is az egyesületünkkel és a cégünkkel közösen működtetjük a vállalkozásunkat.
– Milyen cél motiválta önöket, amikor a 2000-es évek elején létrehozták az első erdei iskolát?
– Akkor azt gondoltuk, hogy a legfontosabb feladat a környezet- és természetvédelem, de ahogy az évek teltek, rájöttünk, hogy sokkal nagyobb bajok vannak. Így például az, hogy az emberek nem ismerik a saját, magyar történelmüket, és mintha megijedtek volna dolgozni. Különösen a kétkezi munkától, a hagyományos munkaköröktől kezdtek el félni, ami számunkra nagyon fájdalmas. Éppen ezért az erdei iskolánk központi témáját a környezet- és természetvédelemtől a történelem, a régi falurend, a termőfölddel kapcsolatos hagyományok megismertetetése, oktatása felé vittük el.
– Miután Kalibáskőn megfizették a sok-sok tanulópénzt, és kitapasztalták, miként lehet alkalmazkodni a román jogszabályokhoz, hogyan bővítették a vállalkozásukat?
– Amikor a fejlődésben elértünk egy szintet, akkor kézenfekvő volt, hogy a szülőfalumban, Csíkpálfalván is indítsunk el egy erdei iskolát, ahol már több, mint tíz éve gazdálkodunk a gyerekekkel közösen. Az itteni telket a gazdaságilag ahhoz kapcsolódó öt hektár termőfölddel, kaszálókkal és szántókkal, azért műveljük, hogy az erdei iskoláinkat élelmezni tudjuk. Magunk termeljük meg a zöldségeket, a krumplit, a kenyérgabonát, utóbbit vízimalomban őröltetjük meg Kisbaconban, diákok jelenlétében. Ebből a lisztből készítik, majd sütik a gyerekek a kenyeret, a cipókat. Emellett a birtokon kaszáljuk a szénát és termeljük a takarmánykukoricát a juhoknak és a lovaknak, amelyeket az édesapától örököltem.
– Milyen forrásokból indultak el ezen a birtokon a fejlesztések?
– A csíkpálfalvai erdei iskolában a beruházások már a magyar kormány segítségével valósultak meg. Az egyik legnagyobb dolog az, hogy a támogatásból egy 150 négyzetméteres melegházat építettünk, ahol a gyerekekkel esős, szeles időben is tudunk kertészkedni. Emellett az anyaországi segítségből építettünk egy vizesblokkot is öltözővel, mert a gyerekeket annyira elkényeztettük, hogy nem mernek pottyantós wc-re járni. Vásároltunk korábban különböző mezőgazdasági eszközöket is, például traktort és betakarító gépeket. A nemzetpolitikai államtitkárság legújabb pályázatával pedig egy tankonyhát is ki tudunk alakítani, továbbá szükség lenne szálláshelyekre és tanteremre is, ehhez a fejlesztéshez is próbálunk forrást szerezni. Nagyon fontos, hogy a gazdálkodást megszerettessük a gyerekekkel, mert ahogy az évek múlnak, úgy szaporodnak a traktorok és közben fogynak az emberek a mezőkről. A hagyományos termőföldhöz való kapcsolat, amit mi még megörököltünk, mintha kiveszne az emberekből, és újabban mindent a profit határoz meg. S a baj az, hogy ebben a folyamatban a saját termőföldjeinket hanyagoljuk el, amelyek sokak számára mintha értéktelenné válnának. Ezt meg kell akadályozni. Mi azzal mutatunk a gyerekeknek példát, hogy amennyire tudunk, önellátók vagyunk. Pedig nem egyszerű, mert itt, Csíkpálfalván megpróbáltunk fenyőcsemetéket nevelni gyerekekkel, de amikor négy-öt év múlva értékesítettük a fákat, örültünk, hogy nem lettünk veszteségesek. Fel azonban soha nem adjuk.
– Mi indokolta azt, hogy a két meglevő erdei iskola mellé újabbat indítsanak el Kászonjakabfalván?
– A Kászoni-medence külön kincs a Székelyföldön, az ottani embereket még kevésbé fertőzte meg a globalizáció. Ők még nem kényelmesedtek el, és nem adták fel teljesen a falusi rendet. Ezért nagyon fontos, hogy Kászonjakabfalvára is tudunk gyerekeket fogadni, ahová ráadásul a déli székelyföldi településekről is könnyen el tudnak jutni a vendégek. Az építkezés mellett most az a feladat, hogy a helyi iskolával közösen feltérképezzük a meglevő gazdaságokat, családokat, amelyek hagyományos falusi munkából, mesterségekből tartják fent magukat. Egy működő vízimalom például kifejezetten érdekes, és, mint elődeink zöldenergiás szerkezete, tanulságos lehet a gyermekeknek, amit a kászonjakabfalvai központunkban mi is tervezünk építeni. Az ottani telep tulajdonosa a Csíksomolyói Csibész Alapítvány, de mi, a kalibáskői csapattal vállaltuk a működtetését. A birtok egyénként már most is gyönyörű, csűrök, lakóházak vannak rajta, és a portát öt kút szolgálja ki. Ami viszont fontos, hogy a vízimalom mellett korszerű szálláshelyeket és konyhát alakítsunk ki, mert nagyobb csoportokat, ősztől-tavaszig több napra, ott alvással csak nyáron sátras elhelyezéssel tudunk vállalni.
– Hogyan értesülhetnek a gyerekek az erdei iskolák programkínálatáról?
– A honlapunkon minden fontos információ elérhető, tanítási idő alatt jellemzően osztályok jönnek, az iskolák manapság már szinte fél évre előre bejelentkeznek. Olyan programok is vannak, amelyekre egy évvel korábban fel kell iratkozni, hogy biztosan helyet tudjanak foglalni. A Székelyföldet bemutató, ismertető autóbuszos és kerékpáros programjainkra az anyaországból is vannak egyéni és csoportos résztvevők, jelentkezők.
– Milyen programokon vehetnek részt a gyerekek?
– Mint mondtam, Kalibáskőn az erdő élete és a magyar történelem köré szerveződnek a foglalkozások, de ugyanez a téma megjelenik a kerékpáros vándortáborokban is. Általában az ősmagyar korszakra és Mátyás király időszakára koncentrálunk, de más témákat is előveszünk, mint a szabadságharcok és jeles magyar történelmi személyek. Közös programok, vetélkedők, beszélgetések, kosztümös előadások vannak, vagy akár korabeli eseményeket játszanak el a résztvevők. Csíkpálfalván pedig a gyerekekkel együtt gazdálkodunk, megmutatjuk nekik, hogy ha igyekeznek, akkor maguk köré olyan világot tudnak alkotni, amelyből meg tudnak élni, ahol jól tudják magukat érezni, és ahol meg tudnak gyógyulni. Mindig mondom a gyerekeknek, hogy ennél nem kell több. A Csíkpálfalvára jelentkezők általában egy egész termelési folyamatban vesznek részt tavasztól őszig, olyan elnevezésű programban tüsténkedhetnek, mint Alma András, Borsó Berta, Mindennapi kenyerünk, Paradicsom Panna és Szívemben termett kis virág. A gyerekek a magoktól a termésig végigkövetik a növények útját, sőt, még ételeket is készítenek belőlük. A két központhoz kapcsolódóan, valamint a kiszállással járó őstörténelmi programunkkal évente nyolcezer gyereket érünk el a programokkal, amelyekhez minél több pályázati pénzt próbálunk szerezni, hogy a részvételi díjak a lehető legalacsonyabbak legyenek.
– Ebben az évben milyen programokon szerepeltek sikeresen?
– A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. legutóbbi pályázatán harminc rászoruló gyermeket tudtunk térítésmentesen elvinni az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark programjaira, de ugyanennek a pályázatnak a részeként szereljük fel a tankonyhákat, és vásárolunk mezőgazdasági betakarító gépeket is. Ugyancsak idei nyertes pályázatunk a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél a „Turul és Holló” ősmagyar történelem oktatás, az erdei iskola gyakorló kertjének fejlesztése Csíkpálfalván, illetve a „Kalibáskő gyermekvilág” gyermekbarát program. Emellett a magyar Agrárminisztérium támogatásával részlegesen cserélni tudtuk a kalibáskői főépület tetőhéjazatát, illetve korszerű áramfejlesztőt tudtunk ott üzembe helyezni. Nekünk az anyaországi segítség erkölcsileg és anyagilag is nagyon sokat jelent, másra nem nagyon számíthatunk. Romániától pedig nem is kérhetünk segítséget ahhoz, hogy a magyar történelemre taníthassuk a gyerekeket.
– Hányan dolgoznak a vállalkozásukban?
– Az egész család, a feleségem, a négy fiunk és két menyünk folyamatosan, de az egyes programoknál különböző szakemberek és mesterek segítik a munkánkat. Abban bízom, hogy amit együtt két évtized alatt felépítettünk és építünk tovább, azt utána az utódaink továbbviszik és bővítik majd. Kászonjakabfalván legalább két-három év, amire minden fejlesztés elkészül, a beruházás a tervező szerint legalább egymillió euró (mintegy 330 millió forint). Ha ezt sikerül megvalósítani, akkor azt mondom, egy darabig megállapodhatunk. Ám a feleségem, Ildikó, aki a vállalkozás motorja és lelke, persze biztos egy sor jó ötlettel áll majd még elő, csak győzzük azokat megvalósítani.