A Magyar Polgári Párt választmányi ülésére került sor a hétvégén Gyergyószentmiklóson. A maratoni ülésen helyzetértékelésről, fontos stratégiai kérdésekről, szervezetépítésről, a közösséget érintő feladatok érdekérvényesítési lehetőségeiről, az európai őshonos közösségek jogait rendező kezdeményezésről és a jövőben sorra kerülő anyaországi parlamenti választásról esett szó.

Az idén elfogadott új alapszabályzat szerint a választmányi ülésen az országos elnökség tagjai, az országgyűlési képviselők, a megyei szervezetek elnökei és a párt színeiben megválasztott polgármesterek vettek részt.

A gyergyószentmiklósi rendezvényt megtisztelte jelenlétével Kövér László házelnök, az MPP tiszteletbeli elnöke és Szász Jenő, alapítóelnök is.

Mezei János, a választmány elnöke tizenhárom napirendi pontot javasolt megvitatásra, amelyet a választmány tagjai három ponttal egészítettek ki.

Biró Zsolt, a párt országos elnöke helyzetértékelő beszédében kiemelte, hogy a választmányra nagy szerep jut a következő időszakban, hisz új lendületet kell adjon a párt működésének.

Salamon Zoltán, ügyvezető elnök beszámolójában ismertette a Minority SafePack kezdeményezés tájékoztató jellegű kampányt és a jövőben sorra kerülő anyaországi parlamenti választással kapcsolatos tudnivalókat.

A választmány határozatot fogadott el Székelyföld területi autonómia statútumának benyújtásáról, amelyre a döntés értelmében még ebben az évben sor kell hogy kerüljön. Ugyanakkor határozatok születtek a kárpát-medencei magyar politikai szervezetekkel való együttműködések kiszélesítéséről, illetve az erdélyi magyar pártokhoz való viszonyulásról.

Magyar Polgári Párt Országos Választmánya

Mezei János, elnök