Olyannyira erőteljesen jelen van mindennapjainkban a magyarellenesség, hogy lassan szakértőkké válunk kutatásában, osztályozhatjuk megnyilvánulási formáit, veszélyességi fok szerint rangsorolhatjuk típusait.
Csak az elmúlt napok történéseinél maradva legalább három-négy különbözőféle magyarellenes jelenséget figyelhetünk meg. Klaus Iohannis államelnök például tanácsosa révén üzent a kézdivásárhelyi fiatalok ügyében: nem kíván foglalkozni az üggyel. Az a politikus, aki eddig egyebet sem tett, csak látványosan féltette a román jogállamiságot, foghegyről vetette oda: nem érdekli, hogy két román állampolgárt szekusállamra emlékeztető akció során, koholt vádak alapján, ártatlanul ítéltek el. Ez az a fajta államhatalmi nacionalizmus, amely a legmélyebben gyökerezik, s eleve nemzetbiztonsági kockázatként tekint a magyarságra.
Aztán ott van a választási logikából eredő magyarellenesség. Nem táplálkozik minden esetben zsigeri gyűlöletből, inkább cinikus: azon alapszik, hogy a magyar kártya kijátszásával Romániában mindig politikai tőkét lehet kovácsolni. Rendszerint ellenzéki pártok alkalmazzák, a régi, posztkommunista alakulatok éppúgy, mint az új és kiismerhetetlen erők. Legfrissebb példa erre Florin Roman liberális képviselő, aki azzal hívta fel a figyelmet magára, hogy az adóhatóságot küldené a székelyföldi fociklubokra a Magyarországról érkező támogatások miatt.
Ennél sokkal alattomosabb az a magát felvilágosultnak, jobboldalinak és ellenzékinek tekintő bukaresti médiát – Hotnews, G4 Media, Adevărul, Digi 24 stb. – eluraló magyarellenesség, amelyet a geopolitikai dimenzióba sorolhatunk. Valamiféle olyan torz logikán alapszik, mely szerint a Magyarország szuverenitásáért az európai nagyhatalmakkal szemben is síkra szálló Orbán Viktor valójában orosz érdekeket szolgál, s így az itt élő magyarság és vezetői is idegen erők szolgálatában állnak.
Jellemző eme alattomos propagandára, hogy összeesküvés-elméleteket gyártanak, Orbán Viktort démonizálják, kormánya ide látogató képviselőinek szavait pedig kiforgatják – a múlt héten Potápi Árpád államtitkár a siculicidium kapcsán elhangzott kijelentései miatt tört ki kisebb botrány.
Végül itt vannak a mi szolgálatos feljelentőink, megélhetési provokátoraink, akik hangyaszorgalommal kürtölik világgá vélt sérelmeiket, gondosan jelentgetnek, perelnek minden feliratért, zászlóért – most a hosszú évek után átadott sepsiszentgyörgyi stadion ügyét készülnek megtámadni a bíróságon, mert nemzetbiztonsági kockázatnak tekintik azt –, sikeresen akadályozva meg a normalitás megannyi megnyilvánulását, aláaknázva a valós román–magyar párbeszéd lehetőségét.
A magyarellenesség különféle dimenzióit személtető sort pedig folytathatnánk, hiszen még nem szóltunk a visszaszolgáltatások helyzetéről, az igazságszolgáltatási eljárásokról, az oktatási intézményeink elleni támadásokról stb. Mindebből jól látszik: a magyarellenesség a román államigazgatás legmélyebb szöveteiben él, és a legkülönfélébb módokon hatja át mindennapjainkat.
Farcádi Botond / Háromszék