A magyarok is ünnepeljenek!

Gheorghe Baciu, a Népi Mozgalom Párt (PMP) Kovászna megyei szenátora üdvözli, hogy az alkotmánybíróság elutasította az önkormányzati törvénykönyvet, mert ez egyebek mellett hivatalossá tette volna a magyar nyelvet a közigazgatásban, ami – szerinte – elfogadhatatlan.

Gheorghe Baciu úgy véli: a magyar közösség jogai tiszteletben vannak tartva, szabadon használhatják anyanyelvüket, de „nem normális”, hogy bevezessenek Romániában egy második hivatalos nyelvet úgy, ahogyan azt a magyar közösség egyes vezetői igénylik.

Ebben az összefüggésben megjegyezte: támogatja a Marius Pașcan által kezdeményezett jogszabályt, amely szerint börtönbüntetéssel lennének sújthatók mindazok, akik románellenes doktrínákat terjesztenek.

– Véget kell vetnünk annak, hogy egyesek gúnyt űzzenek a román nyelvből, a román nép történelméből – mondta Baciu, aki ismét a magyar közösség vezetőire utalt, akik – szerinte – ezzel kapcsolatban nem egyszer „felháborító megjegyzéseket” tettek.

A képviselő ugyanakkor felkérte a magyar közösség képviselőit, hogy legalább a centenárium évében viseltessenek „megfelelő tisztelettel” a román nemzeti ünnep iránt, és felkérte a politikai vezetőket, hogy vegyenek részt az ünnepségeken.

Erdély András / Székely Hírmondó