Székelyföld fővárosában, Marosvásárhelyen él az erdélyi magyarság legnagyobb magyar közössége. Ezt ma – a magyarság számának folyamatos csökkenése ellenére is – még mindig le lehet írni.

2013. március tizedikén, a Székely Szabadság Napján megmozdult ez a közösség. Nagyszámú részvétele kiemelte ezt az eseményt a korábbi rendezvények sorából, és hozzájárult az ugyanazon év októberében megszervezett Székelyek Nagy Menetelésének sikeréhez is. Úgy tűnt, hogy közel negyedszázad után megtört a jég, oldódott az a dermedtség, amelyet az 1990 márciusában megszervezett magyarellenes hadjárat és az azt követő megtorló intézkedések hoztak a vásárhelyi magyarságra.

Most egy olyan évben készülünk a Székely Szabadság Napjának megünneplésére, amikor mindannyian nyomatékot adhatunk a Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvénytervezetnek, amely Karácsony óta a Parlament asztalán van.

Nem lehetünk közömbösek az iránt sem, hogy Románia lemondott miniszterelnöke akasztással fenyegetett meg bennünket a székely zászló használatáért. Bízunk benne, hogy elegendő székely zászló van a marosvásárhelyiek birtokában, hogy március tizedikén a kék és arany legyen a meghatározó szín, ahol összegyűlünk, és ahol felvonulunk.

Emlékezzünk mindannyian 1990. február 10-re, amikor gyertyával és könyvvel a kezünkben közösen léptünk fel jogainkért. Alapvető emberi jogokért, amelyek teljesítése ma is késik. Az akkor felvonulók jelentős része ma már nem él, de örökül hagyták a kiállás emlékét az új nemzedéknek, aki most, március tizedikén tanúságot tehet arról, hogy szüleinek és nagyszüleinek emlékéhez híven van szava, hite, öntudata egy békés, polgári küzdelemhez a magyarság jogaiért.

Március tizedikén Székelyföld autonómiájáért tüntetünk. Ez jogi kerete és intézményi garanciája mindazon jogoknak, amelyeknek valóra válását huszonnyolc éve várjuk.

Kérünk minden vásárhelyi magyart, jöjjenek március tizedikén 16 órára a Székely Vértanúk emlékművéhez, mozgósítsák családjukat, szomszédjaikat, ismerőseiket, hogy 1990. február tizedikének méltóságával mutassuk meg a világnak, hogy azokról a jogokról, amelyek minket megilletnek, nem mondunk le!

Izsák Balázs

Székely Nemzeti Tanács elnöke