A marosvásárhelyi Yorick Stúdió független színház fennállásának 15. évfordulója – Évfordulós online miniévad november 10 és 15 között

A marosvásárhelyi Yorick Stúdió független színház fennállásának 15. évfordulója - Évfordulós online miniévad november 10 és 15 között

A marosvásárhelyi Yorick Stúdió idén ünnepli megalapításának 15. évfordulóját. A Sebestyén Aba által alapított magyar nyelvű stúdiószínháznak egy különleges, nem konvencionális tér ad otthont: a marosvásárhelyi vár Mészárosok Bástyájában működik kísérleti színházként 2005 óta.

A Yorick Stúdió tevékenysége a kultúraközi párbeszéd témája köré összpontosul. Minden évadban két kortárs drámaíró szövegét viszik színre: egy magyar és egy román nyelvűt. Az immár tíz kiadást megért Kultúraközi párbeszéd a kortárs dráma tükrében c. projekt keretében az évek során jelentős előadások születtek, amelyek számos hazai és külföldi fesztiválon szerepeltek, és fontos díjakat hoztak haza.

A Yorick Stúdió 2020-ig több mint 30 előadást hozott létre, és több mint 200, különböző nemzetiségű és etnikumú művésszel dolgozott együtt. Előadásait játszották Romániában, Magyarországon, az Amerikai Egyesült Államokban, Nagy Britanniában. Szerbiában, Lengyelországban és Belgiumban.

A legnépszerűbb előadások a Székely Csaba: Bányavirág (koprodukció a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatával, 85 előadás), a Székely Csaba: MaRo (75 előadás), a Székely Csaba: Szeretik a banánt, elvtársak? (72 előadás), a Székely Csaba: Bányavakság (koprodukció a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatával, 65 előadás), a Kocsis István: A Tér (61 előadás) és a Gianina Cărbunariu: 20/20 (50 előadás).

A Yorick Stúdió minden előadása román nyelven feliratozott. A színháznak 15 éves aktivitása alatt, az interkulturális párbeszédnek köszönhetően sikerült egy lelkes, kétnyelvű közönséget építenie.

A 15 éves évforduló alkalmából a Yorick Stúdió meghívja közönségét, hogy újra megtekinthessék a kedvenc előadásaikat, melyek mellett az évfordulós miniévad műsorán az ország más színházaiból meghívott előadások is szerepelnek. A Kultúraközi párbeszéd a kortárs költészet és a kortárs zene tükrében c. projekt IV. kiadása is az ünnepi miniévad keretében kerül bemutatásra. A Kór-Társak zenekar előadásában újabb költeményeket hallgathatnak meg Cári Tibor zeneszerző eredeti hangszerelésében.

A miniévad folyamán két drámaírói műhely is lesz (Zoom felületen) Elise Wilk és Kincses Réka drámaírók vezetésével, amelyek elsősorban a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem diákjainak szólnak.

Az előadások a Studio Yorick YouTube-csatornán lesznek közvetítve, a hozzáférés díjtalan.

MŰSOR:

kedd, november 10.

19:00 Elise Wilk: Eltűntek/Dispariții, rendezte Sebestyén Aba (2019)- román nyelven feliratozott előadás

21:00 Székely Csaba: Szeretik a banánt, elvtársak?, rendezte Sorin Militaru (2013)- román nyelven feliratozott előadás

szerda, november 11.

18:00 20/20, a szöveget írta és rendezte Gianina Cărbunariu (2009)- román nyelven feliratozott előadás

21:00 Kocsis István: A TÉR (Bolyai), rendezte Török Viola (2010)- magyar nyelvű előadás

csütörtök, november 12.

19:00 Elise Wilk: Eltűntek/Dispariții rendezte Sebestyén Aba (2019)- román nyelven feliratozott előadás

Az előadás Centrul Educațional Replika Facebook oldalán lesz közvetítve. Az előadást az alkotócsapattal való beszélgetés követi.

21:00 Mihaela Michailov: Familia fără zahăr rendezte Radu Apostol

A bukaresti Teatrul Mic és a Centrul Educațional Replika produkciója – meghívott előadás.

péntek, november 13. 

18:00 99,6 % Adorjáni Panna, Raul Coldea, Csala Hermina, Radu Dogaru, Petro Ionescu, Bogdan Olarson, Ötvös Kinga, Oana Mardare és Adi Tudoran közös alkotása

A kolozsvári Reactor de Creație și Experiment alkotása – meghívott előadás.

20:00 Kór-Társak koncert a Kultúraközi párbeszéd a kortárs költészet és a kortárs zene tükrében c. projekt IV. kiadása. Zeneszerző: Cári Tibor. Előadják: Koszorus Krisztina – Koszika és Sebestyén Aba.

szombat, november 14.

18:00 Székely Csaba: Bányavirág, rendezte Sebestyén Aba (2011)

A Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának koprodukciója

21:00 Székely Csaba: Bányavakság, rendezte Sebestyén Aba (2012)

A Yorick Stúdió és a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának koprodukciója, román nyelven feliratozott előadás.

vasárnap, november 15. 

19:00 Elise Wilk: Eltűntek/Dispariții, rendezte Sebestyén Aba (2019)- román nyelven feliratozott előadás.

21:00 Székely Csaba: MaRO, rendezte Andi Gherghe (2015), kétnyelvű előadás, román és magyar nyelven feliratozva.

Az eseményt létrejöttét Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala támogatta.

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük