Fotó: tokeslaszlo.eu

Olvassuk az erdélyi magyar sajtóban, hogy egy csoport nacionalista román akadémikus kiáltványt intézett a román néphez és kormányhoz! Az említett irat röviden a következő gondolatot is tartalmazza a román nemzeti identitás és az ország szuverenitása érdekére hivatkozva: a törvény összes szigorával fel kell lépni az autonómia ellen!

Természetesen ez a magyar kártya kijátszásának egyik eszköze a büntetőtörvénykönyv módosítása és a felhalmozódott politikai, gazdasági kudarcok miatt lángra kapott indulatok kioltására.

Megértem jelen pillanatban a Román Akadémia 84 tagjának aggodalmát, mert sajnos a társadalmi feszültség oda érett, hogy bármelyik pillanatban sorsfordulatot eredményező konfliktusok alakulhatnak ki!

De mindannyiszor nem bírom megérteni, hogy miért nevezik veszélyességi oknak a székely önrendelkezés demokratikus és békés ügyét?

Ha ők kiáltványukban ragaszkodnak ahhoz, hogy egy nemzeti államban erőszak alkalmazásával és nemzeti jogok megvonásával, lassan több nemzetiségű kisebbséget asszimiláljanak, akkor nekünk bizonyára ezerszer több jogunk van saját Kiáltványunkhoz, nemzeti önazonosságunk, kultúránk, nyelvünk és ezeréves ősi földünk megvédése érdekében!

Melyikünké az igazságosabb, Isten és ember által elfogadott harc? A miénk – az önvédelmi – vagy a másoké, a nemzeti önazonosságunkat, emberi jogainkat elrablóké?

Ezért hát minden erdélyi magyar intézzen kiáltványt minden erdélyi magyarhoz, önmagához és a fülét bedugó, szemét bekötő világhoz a következő képpen:

A mi Kiáltványunk! 

Mi, erdélyi magyarok, ennek a földnek őshonos lakói, annak évezredes művelői, történelmi városainak építői, földnek, mely őseink porát rendre befogadta, védelmi csatákban elhullt vérüket magába szívta ezáltal velük azonosulva –  mely földet jelenleg idegenek bitorolnak és sajátukként beállítva büszkélkednek velük a világ előtt -, egyesített erőnkkel, utolsó szusszanásig, minden emberileg elfogadható eszközzel harcolni fogunk.

Harcolni fogunk saját, székely-magyar önazonosságunk megmentéséért, Isten és nemzetközi törvények megszabta jogainkért, a (még) általunk többségben lakott, ősi területen, általunk létrehozott Önrendelkezésért!

A harcot a végsőkig folytatjuk és semmilyen fajta támadás elől meg nem hátrálunk!

Isten minket úgy segéljen! 

Sebők Mihály