Forrás: ma7.sk

Alig 24 óra alatt eltüntették a magyar feliratokat a máramarosszigeti helységnévtáblákról. A fő útvonalak mentén frissen kihelyezett többnyelvű helységnévtáblákon, szerda reggelre a magyar feliratok csak nyomokban voltak láthatóak, valaki szándékosan lekaparta, eltávolította.

Az eset körülményeinek kivizsgálása érdekében, és az elkövető beazonosítása végett, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat október 10-én feljelentést tett a máramarosszigeti bíróság mellett működő ügyészségen.

A máramarosszigeti magyar közösség harminc éves álma vált valóra kedden: a város bejáratánál lévő helységnévtáblákra felkerült a magyar felirat. A kommunista rendszer 1989-es megdőlése óta minden ciklusban megpróbálkozott a magyar érdekvédelem a kétnyelvű feliratok kihelyezésével, de ellenállásba és gáncsoskodásba ütközött. Az új közigazgatási kódex által biztosított lehetőségeket kihasználva október 8-án mégis megjelent magyarul is a Máramarossziget felirat, a municípium bejáratánál. A település lakosságát kitevő, tíz százalék magyarság nagy örömmel fogadta a városvezetés döntését, látszólag a helyi román közösség sem tiltakozott ellene.

„Mint minden hasonló esetben most is megtettünk minden lehetséges jogi lépést, hogy az elkövető kézre kerüljön. A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat minden esetben feljelentést tesz, ilyen esetekben ismeretlen tettes ellen, ha a nyelvi jogok sérülnek, vagy ha az adott önkormányzat által jóváhagyott kétnyelvű táblák feliratait megrongálják. Szülőföldünkön nem fordulhat elő, hogy az évtizedek alatt kivívott kisebbségi jogok csorbuljanak, ahogy azt sem engedhetjük meg, hogy a városok köztereit, tábláit bárki szabadon átírja, megrongálja” – nyilatkozott Benkő Erika, a jogvédelmi szolgálat igazgatója.

a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat sajtóirodája