Magyar diákok tiltakoznak az egységesített vizsgáztatás bevezetése ellen

Mint köztudott, diákok, tanárok, politikai vezetők és a teljes magyar közösség tiltakozásának ellenére, tavaly év szeptemberében véglegessé vált a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, valamint a Petru Maior Egyetem egyesülése.

Ezáltal tovább csökkent a magyar diákok és tanárok aránya, és veszélybe került az egyetem multikulturális jellege, amely egyébként is labilis volt és teljes mértékben soha nem valósult meg. A helyzetet tetézi, hogy az egyetem vezetősége egy angol kar létrehozása mellett döntött, annak ellenére, hogy évek óta ellenzik a magyar kar megalapítását, figyelmen kívül hagyva a létező és hatályos 2011-es tanügyi törvényt.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, úgy véli, hogy “a magyar nyelvű főtanszék létrehozása jogos elvárása a tanulóknak és a tanároknak. Nehéz olyan érvet találni, ami ellene szól – különösen most, hogy a MOGYTTE-n megférhet egy angol fakultás.”

A tarthatatlan helyzetet tovább fokozza, hogy decemberben az egyetem román vezetősége úgy döntött, bevezetik az egyetemen az egységes vizsgáztatási rendszert, ami a magyar diákok és tanárok újabb tiltakozását váltotta ki. Úgy vélik, ez a döntés súlyosan diszkriminatív, hiszen tulajdonképpen azt jelenti, hogy az összes oktatási vonalon tanuló diáknak a román tanárok által használt tananyagok és az általuk megjelölt szakirodalom szerint kell vizsgáznia, ezzel kizárva minden olyan szakkönyvet, ami nem érhető el román nyelven. Ugyanakkor, a vizsgára vonatkozó szabályzat tanév közbeni módosítása felettébb szokatlan és rendellenes.

Hátrányos helyzetbe hozza a magyar, valamint az angol vonalon tanuló diákokat, akiktől elvárják, hogy egy olyan tananyagból vizsgázzanak, ami eltér attól, amiből az év során tanultak. Tiltakozásképpen számos magyar tanár a saját maga által használt tananyagból vizsgáztatta a diákjait, azonban ezeknek a tanároknak nem engedték meg, hogy a jegyeket bevezessék az elektronikus naplóba.

Bár az RMDSZ elnöke személyesen egyeztetett az intézmény rektorával, a helyzet jelenleg megoldatlan. A magyar diákok továbbra is tüntetnek, míg az egyetem román vezetősége, a magyar tantestület képviselete, valamint román és magyar politikai vezetők között folynak a tárgyalások, de mindeddig nem született megoldás. Kelemen Hunor RMDSZ elnök kifejtette, a tanárokkal szembeni bizalmatlanság jeleként lehet értelmezni, hogy az egyetem vezetése nem engedi meg a professzoroknak, hogy úgy tanítsanak és úgy vizsgáztassanak, ahogy jónak látják. A szövetség elnöke határozottan kijelentette, “ezt a bizalmatlanságot fel kell oldani”.

A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat közleménye