A szótárszerkesztés tizenhat esztendeje alatt a moldvai magyar tájnyelv értékeit, szépségeit, kincseit látta meg, azt a változatosságot, ami az évszázadok alatt gazdagította a nyelvet – foglalható össze tömören, hogy saját bevallása szerint mi vezérelte Péntek János nyelvészprofesszort mindvégig abban a munkában, amelynek eredménye A moldvai magyar tájnyelv szótára három kötete. A kolozsvári egyetemi tanár szombaton beszélt erről a Bákó megyei Lujzikalagorban a szótár bemutatója és annak száztíz éves előtörténete ismertetése alkalmával.
Házigazdaként Petres László lujzikalagori magyartanár köszöntötte a jelenlévőket és kitért arra, mennyire fontos számára, hogy a moldvai csángókról szóló kiadványokból néhányat ott mutathatnak be, ahol a moldvai csángók élnek. Jól fogalmazott, hisz a könyvbemutatóra a helyieken kívül érkeztek érdeklődők Pusztinából, Somoskáról, Klézséről, Bákóból is, így a lujzikalagori nagytemplom szomszédságában egy klubteremben tartott eseményen valóban a leginkább érintettek vettek részt.
Péntek János elmondta, közvetlenül csángó kutatással nem foglalkozott, de a moldvai magyar nyelvvel igen. Ismertette azt a több mint száz évre visszanyúló törekvést, amely ennek a nyelvnek a szótárszintű dokumentálására irányult, és ami Yrjö Wichmann kutatásaival indult 1906 és 1907 telén, amikor a finn nyelvész feleségével, Hermann Júliával több hónapot töltött Szabófalván. 1932-ben bekövetkezett halála miatt a finn rokon nyelvek kutatója ellenben nem tudta megszerkeszteni az általa elképzelt csángó szótárt. Ennek német nyelvű kiadására Helsinkiben került sor egy finnugor sorozat részeként Csűry Bálint kolozsvári származású debreceni egyetemi tanár közreműködésével. Csűry 1929-ben és 1930-ban kutatta a moldvai magyar nyelvet Bogdánfalván és Bákó környékén, ellenben 1940-es halála miatt ő sem készíthette el a tervezett szótárt, és 1944-ben egy bombatámadás megsemmisítette teljes gyűjtését – ismertette a szótártervek történetét Péntek János.
A nyelvészprofesszor kitért az 1940-es évek végén kezdődött rövid időszakra, amikor magyar iskolák alakultak Moldvában, megkezdte gyűjtéseit Kallós Zoltán a csángók között, és egészen 1962-ig tartott az az adatgyűjtési időszak, amikor Márton Gyula és Szabó T. Attila kutatott ezen a terepen, illetve a néprajzos Kós Károly, az volt a céljuk, hogy elkészítsék a moldvai csángó nyelvjárás atlaszát és közben néprajzi anyagot is gyűjtsenek. Ez a munka román akadémiai keretben történt, ezeket a kutatásokat mind finanszírozták, legalább tizenöten kutattak abban az időszakban egész Moldvában, minden faluban – részletezte. Ez az atlasz akkor elkészült, de nem lehetett kiadni, 1991-ben Péntek János Murádin Lászlóval együtt jelentette meg Budapesten. Márton Gyula elkezdte szerkeszteni a szótárt, meg is írt néhány cédulát, de 1976-ban bekövetkezett halála miatt nem folytathatta. Szabó T. Attila ez időben már a szótörténeti táron dolgozott, a moldvai magyar nyelvi szótárkészítésnek egy ideig nem volt gazdája – derült ki Péntek János ismertetőjéből.
1990-ben Péntek János vette át a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar és Általános Nyelvészeti Tanszékének vezetését, újraindította a néprajzos képzést és tanítványai közül került ki a következő csángókutató nemzedék, legkiemelkedőbb jelenlegi képviselőivel, Pozsony Ferenccel és Tánczos Vilmossal. A több mint száz év alatt összegyűlt anyag és az említett újgeneráció kutatásai adták a nyersanyagot a Péntek János által szerkesztett szótárhoz, amely 2002–2018 között készült el – megjelent az Erdélyi Múzeum Egyesület kiadásában, felelős kiadó Biró Annamária.
Különlegessége, hogy míg az első két kötet követi a tájnyelvi szótárak megszokott szerkezetét, vagyis a moldvai magyar tájnyelvben használt szavaknak megjelenik a magyar köznyelvi, román és angol jelentése, ahol adott, ott példamondattal is illusztrálják, a harmadik kötet egyfajta fordított szótár, amiben a magyar köznyelvben használt szót követi a moldvai magyar megfelelője.
Hogy miért nem használja a csángó kifejezést a moldvai magyarok és nyelvük megnevezésére, Péntek János azt a magyarázatot adta, hogy egyrészt a csángó megnevezés a XVIII. század közepén jelent meg gúnynévként, amit a Moldvába áttelepült székelyek kezdtek használni azok csúfolására, akik már évszázadok óta itt éltek, másrészt a moldvai magyar tájnyelv megnevezés használatával hangsúlyozni kívánja, hogy ez a nyelv a magyar nyelv része.
„Öröktől egysorsúak vagyunk”
Korán elhunyt sepsiszentgyörgyi költőtől, Veress Gerzsontól idézte Mirk László marosvásárhelyi származásű csíkszeredai tanár a fentebbi kijelentést, mely gondolat mentén szerkesztette a Kriterion Kiadónál 2017-ben megjelent 101 vers és ének a moldvai magyarokról című kötetet, amelynek előzményeként 2001-ben a csíkszeredai Hargita Kiadónál megjelent Az ember ott a legfájóbb magyar című, szintén általa szerkesztett kiadvány. Mirk László elmondta, Duma István András csángó költő felvetésére válaszolt a csángókról szóló versek összegyűjtésével, aki egy versében kérdezett rá arra, hogy hol vannak a magyar költők, akik a csángókról írnának. Nagy időhézagokkal, csak búvópatakként jelentek meg csángókról írt versek az elmúlt évszázadokban, ezeket gyűjtötte össze a középiskolai tanár, aki diákként Csokonai műveiben találkozott először a csángókkal, majd a csíkszeredai Segítő Mária Gimnáziumban dioszéni tanítványait buzdította, hogy gyűjtsenek ragadványneveket és szabadon választott tárgyként néprajzot, névtant tanított nekik. Az ötvenhárom verset tartalmazó kötetben tizennyolc, kottával ellátott csángó dalt is közöl a szerkesztő.
Apróka eszponka címmel tavaly jelentette meg Máthé Kriszta a Frumószában tanárként eltöltött tizenegy év tapasztalataiból írt kötetet, amelyet a sepsiszenrgyörgyi bemutató (2018. május 3.) alkalmából lapunk is ismertetett. A szerző elmondta, 2006-ban, amikor férjével Frumószába költözött, még presztízs volt moldvai tanárnak lenni, de időközben változtak a dolgok és sok keserűség, nékülözés érte őket, de maradtak, mert a gyermekek nyíltsága, őszintesége visszatartotta.
A tíz esztendeje Gyimesben élő budapesti Halász Péter öt évtizednyi moldvai kutatásairól, tapasztalatairól beszélt, bemutatta a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület kiadásában tizenöt esztendeje megjelenő Csángó Tükör moldvai magyar kulturális folyóiratot, és elmondta, jelenleg eddig fel nem dolgozott anyagait rendezi és a párválasztás, házasság, gyermeknevelés témaköröket foglalja össze készülő könyvében. Tánczos Vilmos román nyelven megjelent tanulmánykötetéről Petteri Laihonen finn nyelvész, egyetemi tanár, a kiadvány előszavának szerzője beszélt. Elmondta, fontosnak tartja, hogy a román közvélemény, tudományosság hiteles forrásból ismerje meg a moldvai magyarokat, és szerinte ez a kötet lehetne egy párbeszéd kezdete a témában. Tapasztalta, hogy rengeteg indulat, keserűség, meg nem értettség van e problémahalmaz mögött, de éppen ezért fontos egy ilyen román nyelvű kiadvány, amely kiindulópont lehet a moldvai valóság megismerésére – hangsúlyozta a finn nyelvtudós.
A könyvbemutató rövid hozzászólásokkal és a Lehullot a Jézus vére kezdetű szentes énekkel zárult Csernik Mária neves lujzikalagori énekes elődásában.
Fekete Réka / Háromszék