Fotó: Mediafax – Alexandru Dobre

Nagyon tanulékonyak a liberálisok, a sokat szidott szociáldemokraták mintájára olyan kormányprogramot raktak össze, amely a választóknak nagyon tetszhet, de pont annyira megvalósíthatatlan, mint az, amit Liviu Dragnea négy évvel ezelőtt meghirdetett. Csak a máz különbözik, a tartalom ugyanolyan szemfényvesztő.

A 2016-os parlamenti választások előtt, után sokan mosolyogtak Dragneaék ígérethalmazán, hisz nem kellett magas szintű gazdasági szakértelem átlátni, hogy irreális mindaz, amit papírra vetettek. Aztán az igazán nagy bajok akkor kezdődtek, amikor elkezdték életbe ültetni a fizetés- és nyugdíjemeléseket, minden pénzt ezekre irányítottak, gondolván, ha kitömik a közalkalmazottak zsebét, kicsit többet juttatnak az időseknek, senki nem panaszkodik majd az elmaradt fejlesztések, építkezések miatt. Tévedtek.

A liberálisok, a jelek szerint, ugyanazt a receptet követik. Hétvégén bemutatott programjuk ugyancsak bővelkedik nagyotmondásban. Ők „csak” 50 százalékos bér- és nyugdíjemelést ígérnek 2024 végéig, ezer eurós nettó átlagbért és 560 ezer „jobban fizetett” új munkahelyet. Ez utóbbi azért is nagyon rejtélyes, mert a hivatalos adatok szerint jelenleg nincs is ennyi munkanélküli az országban. És az is szerepel programjukban, hogy 30 százalékkal nagyobb lesz a vásárlóerő, alig 2 százalékos infláció mellett. Milliárdokat szánnak a magánszektor fejlesztéseire, vissza nem térítendő támogatást zöldmezős beruházásokra, 660 kilométernyi autópályát és 320 kilométer gyorsforgalmi utat szándékoznának építeni, és akárcsak négy éve az SZDP, most a liberálisok is sok-sok új iskola, óvoda, bölcsőde, egyetemi kampusz, tornaterem építését helyezik kilátásba, igaz, nem nyolc, csak három regionális kórházét, de modernizálnának 25 megyei és 110 városi kórházat is. S mindez csak néhány szemelvény ambiciózus terveikből.

Nagyobb kérdés persze, hogy minderre honnan lesz fedezet. A liberális kormányzati tervek erre is válaszolnak: gazdaságpolitikusaik igen szép összegű, 1500 milliárd lejes bruttó hazai terméket (GDP) álmodtak a következő kormányzati ciklus végére. Ha figyelembe vesszük, hogy az idei becslések szerint Románia GDP-je 1050 milliárd lej körül mozog, több mint 42 százalékos növekedésre lenne szükség, hogy megvalósulhasson mindaz, amit elképzeltek. Márpedig, még ha gyors is lesz majd a koronavírus okozta válságból a talpra állás (ami egyáltalán nem biztos), az évi több mint 10 százalékos gazdasági növekedés akkor is nehezen hihető.

Négy esztendővel ezelőtt földi Kánaánt ígértek Dragneáék. Megkaptuk. Most, sokkal nehezebb időkben, valami hasonlóval kecsegtetnek Ludovic Orbanék, és minden esélyük megvan, hogy övék legyen a hatalom. Félő azonban, az ő regnálásuk végkifejlete sem lesz nagyon más. Pedig milyen jó lenne, ha végre Románia is kitermelne egy olyan politikai osztályt, amely nem az ígéretek, hanem a megvalósítások bajnoka akar lenni.

Farkas Réka / Háromszék