Diana magánéletének legintimebb részletei kerültek nyilvánosságra a walesi hercegnő halálának közelgő huszadik évfordulója alkalmából vasárnap este bemutatott dokumentumfilmben, amelyet sokak felháborodása ellenére sugárzott a Channel 4 brit televízió.

A műsorhoz felhasznált videofelvételek most először voltak láthatók a szigetországban.

A Diana: In Her Own Words (Diana a saját szavaival) már a bemutatója előtt vihart kavart Nagy-Britanniában. A dokumentumfilmhez felhasznált felvételek 1992-1993-ban készültek, miután Károly brit trónörökös és felesége, Diana bejelentették különválásukat.

Magánéleti gondjai mélypontján a walesi hercegnő titokban beszédtanárt fogadott, akinek az volt a feladata, hogy segítse őt az aktívabb közéleti szereplésre való felkészülésben. Peter Settelen színész ennek keretében vette videóra az üléseket, amelyeken Diana élete fontosabb állomásait felelevenítve az ő és a királyi család legbensőbb dolgairól is beszélt – szégyenlős, halk szavú, beszéde néhol nehezen érthető, sokszor inkább arckifejezése a meghatározó.

Gyerekkoráról szólva elmondta például, mindig úgy érezte, más mint a többiek. „Lázadó" lélek volt, nem érdekelte a tanulás. Élete legboldogabb időszakának nevezte, amikor barátnőivel lakott együtt Londonban.

Károly herceggel való kapcsolatának kezdetéről nem őrzött kellemes emlékeket, tolakodónak érezte a trónörökös közeledését. Eljegyzésük 1981 februári bejelentésekor egy riporter megkérdezte őket, szerelmesek-e egymásba, mire Diana rávágta, hogy természetesen, Károly viszont kitérő választ adva azt mondta: „bármit is jelentsen a szerelem". A most bemutatott felvételek szerint az ifjú menyasszonyt letaglózták jegyesének szavai, a kérdést pedig végtelenül ostobának találta.

A júliusi esküvő előtt mindössze tizenháromszor találkoztak – emlékezett vissza. „Kétségbeesetten akartam, hogy működjön, kétségbeesetten szerettem a férjemet" – mondta beszédtanárának. „Nehéz feladat walesi hercegnek lenni, még nehezebb királynak" – mondta férje sorsáról.

Házasságuk rövid idő alatt megromlott, Károly és Camilla Parker-Bowles – a trónörökös jelenlegi felesége, Kamilla cornwalli hercegnő – állítólagos viszonyát nyílt titokként kezelték az udvarban. Diana úgy érezte nem elég jó. Maga ellen fordult, bulimiás lett. „A családban mindenki tudott a bulimiámról" – mesélte a beszédtanárának, megjegyezve, hogy alkoholba nem fojthatta bánatát, mert az túl nyilvánvaló lett volna, és az anorexiával is ugyanez volt a helyzet. „Valami diszkrétebbet" akart, így kezdte el hánytatni magát.

Második gyermeke, Harry herceg születése után beleszeretett a királyi testőrség egyik tagjába. Mint fogalmazott, Barry Mannakee volt az, aki segített neki talpon maradni. „Ő volt a legnagyobb szerelmem" – vallott a kapcsolatról. A férfit azonban elbocsátották Diana mellől, s alig három hétre rá balesetben meghalt. A hercegnő mindig is gyanúsnak találta szerelme halálának körülményeit.

Házasságuk Károllyal aztán végleg zátonyra futott. A trónörökös azt mondta neki, nem akar ő lenni az egyetlen walesi herceg a brit történelemben, aki nem tart szeretőt. Fülöp herceg, Károly apja, az uralkodó férje pedig Diana szerint azt mondta a fiának, hogy ha nem működik a frigy, visszamehet Camillához. A hercegnő megosztotta aggodalmait II. Erzsébettel. „Nem tudom, mit tegyek, mondtam neki. Nem tudom mit tegyél, válaszolta ő, hozzátéve, hogy Károly reménytelen" – mondta Diana a felvételeken.

Beszélt házaséletükről is. „Háromhetente egyszer" – osztotta meg, hozzátéve, hogy aztán Harry születése után 1-2 évvel teljesen kihűlt a viszonyuk.

"Tudtam, hogy a saját utamat kell járnom" – mondta házasságuk végéről és arról, hogy újfajta szerep betöltésére készül a közéletben: még erősebben akarta képviselni azokat, akiket a társadalom kitaszított magából, magánéletével kapcsolatban pedig azt akarta, hogy az ő olvasata is napvilágot lásson.

A dokumentumfilm nem fest hízelgő képet Károlyról, az viszont szinte kizárt, hogy a trónörökös megszólaljon az ügyben. A herceg a nyilvánosság előtt sosem beszél első feleségéről, ritka kivétel volt, amikor Dél-Afrikában járva Nelson Mandelának méltatta Dianának az AIDS-betegekért, valamint a szegénység és a taposóaknák ellen végzett munkáját, és azt mondta, hogy az asszony halála „tragikus és idő előtti" volt.

Mint arra sokan felhívták a figyelmet, a videofelvételeket nem a nyilvánosságnak szánták, így szerintük nem volt etikus, hogy a Channel 4 felhasználta őket. Diana kendőzetlenül beszél rajtuk, nem úgy, mint a BBC Panorama című műsorának 1995-ben adott híres-hírhedt interjúban, amelyben előzetesen egyeztetett kérdésekre válaszolt.

Diana fivére, Spencer gróf a néhai hercegnő két fiának lelki nyugalmát szem előtt tartva arra kérte a közszolgálati adót, hogy ne vetítse le az alkotást. Régi barátainak egy része is azon a véleményen volt, hogy a videofelvételeken elhangzottak nem tartoznak a nyilvánosságra. Más bizalmasai azonban megszólalnak a filmben.

Diana hercegnő csaknem 20 éve, 1997. augusztus 31-én autóbalesetben vesztette életét Párizsban.

Pietsch Judit / MTI