Frank-Walter Steinmeier / Fotó: spiegel.de

A koalíciós egyeztetések kudarca ellenére tovább kell törekedni kell arra, hogy megalakuljon Németország következő kormánya – hangsúlyozta Frank-Walter Steinmeier német államfő hétfőn Berlinben.

A szövetségi elnök hivatalában tett sajtónyilatkozatában kiemelte, hogy az úgynevezett Jamaica-koalícióról folytatott egyeztetések sikertelensége révén példátlan helyzet állt elő.

Közvetve elutasította az új választások kiírását, mint mondta, a választóktól kapott mandátumot "nem lehet csak úgy egyszerűen visszaadni". Aki felhatalmazást kér a választóktól és meg is kapja, az "nem térhet ki a felelősségvállalás elől", és nemcsak saját választóinak tartozik felelősséggel, hanem a közjót kell szolgálnia.
Aláhúzta: Németországban, de külföldön is, "különösen európai szomszédságunkban nagy lenne az értetlenség és az

aggodalom, ha a politikai erők éppen Európa legnagyobb és gazdaságilag legerősebb országban nem tennének eleget felelősségüknek".

Bejelentette, hogy a kormány megalakítása érdekében megbeszéléseket kezd a szövetségi parlament (Bundestag-) azon pártjainak vezetőivel, amelyeknek programja nem zárja ki a kormányzati együttműködést.

Szavai alapján valószínűleg a jobbközép CDU/CSU, a liberális FDP és a Zöldek, vagyis a Jamaica-formátum tagjai mellett a CDU/CSU eddigi koalíciós partnere, a szociáldemokrata párt (SPD) vezetőivel kezdeményez tárgyalást.
Frank-Walter Steinmeier hozzátette, hogy megbeszélést folytat majd a többi alkotmányos szerv vezetőjével, így a Bundestag és a törvényhozás tartományokat képviselő háza, a Bundesrat elnökével és az alkotmánybíróság elnökével.

A CDU/CSU jobbközép pártszövetség, a liberális FDP és a Zöldek egyeztetése a kormányzati együttműködésről több mint négy hétig folytatott tárgyalás után, hétfő hajnalban fulladt kudarcba, mert az FDP kiszállt a hivatalos koalíciós tárgyalások megkezdésének lehetőségéről szóló előzetes egyeztetési folyamatból, arra hivatkozva, hogy nem volt elég bizalom és közös pont a négy párt között.

MTI