Forrás: YouTube

A Fidesz 1993-ban fordult a nemzeti irányba, amiért a balliberális sajtótól olyan össztüzet kapott, hogy kis híján kiesett a parlamentből, kevesebb, mint egy év leforgása alatt népszerűsége 40%-ról 7%-ra zuhant.

De kitartottak az új irány mellett és ma, a Jobbik balfordultának köszönhetően ők képviselik a leghangsúlyosabban a nemzeti gondolatot, a magyar érdekű politikát. Sajátos örökségük a párton belül rejtőzködő SZDSZ, melynek kártékony tevékenységére az utóbbi időben vetült reflektorfény elsősorban Szakács Árpád „Kinek a kulturális diktatúrája?” című cikksorozatának köszönhetően.

E sorozat legújabb része a könnyűzenével foglalkozik, úgy, ahogy eddig megszokhattuk, kőkemény adatok tömegével, s kimutatja, hogy a Petőfi rádió, mely elvben a kormány befolyása alatt van, a legbrutálisabb cenzúrával sújtja a nem liberális előadókat, míg a ballib oldal sztárjait futtatja.

Gondoltam, jómagam is megnézem az általa forrásként megjelölt mostszol.hu nevű oldal statisztikáit, mely közel hét évre visszamenően közli, hogy mely előadóknak mely dalait hányszor játszották az egyes rádiók. A lényeg, hogy a statisztika kizárólag a Fidesz-kormányzás éveiről szól.

Azt találtam, hogy az Ismerős Arcoknak – mely együttes talán a legnépszerűbb és legszínvonalasabb a nemzeti gondolat zenei formába öntői közül – nincs is ikonja, a Kormorán dalait 4 esetben játszotta a „kormányrádió”, a Transylmániáét egyszer, a P Mobilét kétszer, a P Boxét egy ízben. (S akkor nem szóltam a teljesen elhallgatott Kárpátiáról, Hungaricaról, Romerről.)

Ezzel szemben az Orbán szoborfejét rugdosó Dopeman két dala összesen 104-szer került adásba, a kormányt a legútszélibb stílusban gyalázó Kis Tibor együttesénék, a Quimbynek a dalait 3068 alkalommal játszották, az erdélyiekkel való zenei foglalkozást „elszakadt országrésznyalásnak” csúfoló Lovasi András Kiscsillag nevű zenekarának dalait 2138-szor.

Van min változtatni a Kövér László által is megerősítendőnek tartott magyar kulturális önrendelkezés érdekében a közmédiában.

S ellentétben a filmes és a színházi világgal, az irodalommal vagy a társadalomtudományi szférával, egyetlen gyors döntés meghozatala kell. Kiseperni ezt a nyilvánvalóan nemzetellenes ballib társaságot a Petőfi rádióból és nemzeti szellemű szerkesztőket alkalmazni.

Ennyi.

Borbély Zsolt Attila / Székely Hírmondó

5 hozzászólás

  1. antal m.

    Nem vagyok zene művészet szaki,– egyszerűen csak szeretem mind azt, kivétel nélkül a formáját! A szak-közi verseny nem állhat meg mert akkor nincs fejlődés. Vagy a művészetbe bele pliitizálni,- vétek,- a népnek kell a művészet és annak érdekében csinálni! Politikai mentes kellene legyen a zeneművészet, mert az úgy szép-vonzó és megfogó! A magyar nemzet érdekében kell mindent kifejteni, de ugyan akkor gyűlölet mentesen is! Engemet zavar a művészetben a politika jelenléte! Az is igaz Erdélyből nézek mindent, és nincs tökéletes rálátásom a magyarországi élet teljességére! Zavarnak a mindenféle csipkedések, – lehet a kereskedelmi érdekeltség mind ennek az oka! A MAGYAR ZENE-MŰVÉSZET-KULTÚRA ,- MINDANNYIUNKNAK KELL SZÓLJON!

    Válasz
  2. VARGA T.

    A “ballib” zene kell az embereknek,sőt talán megállapítható jóval népszerűbb a “nemzeti rocknál “,erre van nagyobb igény.Ennyi.Valamelyik ifjú titán kétszer élő adásban a Petőfin poénból mondta,hogy :Soros,Soros, azonnal jött a számainak a bojkottja,csak erre meg berágott a nép,és a hatalom úgy döntött,ha gondolatait nem is közöljük érdemben a “közmédiában”a “ballibnek”, a számaik még maradhatnak az éterben..Augusztus 20-án a nemzet is Passiót nézett, nem a 35 éve bemutatott “nemzeti rockos” István a királyt,húsvétkor nem hiszem ,hogy fordítva lesz,pedig a nemzeti oldal dönt.

    Válasz
  3. Szekely Attila

    Borbely Zsolt Attila olyan kemenyen nyal a FIDESZ-nek , hogy nem kepes eszrevenni az igazsagot. Mar az elejen elfelejti megemliteni , hogy a FIDESZ liberalisabb volt liberalisoknal vagy is szelsoseges liberalisok voltak , nem veletlenul penzelte oket a Soros Gyorgy. Miutan uresedes lett az alnemzeti oldalon egybol racsapyak a lehetosegre es alarcot csereltek de kozben az elvtarsaik ingaztak oda vissza az SZDSZ-be. Eljatszodtak az antikommunistat a volt kommunista csemetek es kozben a FIDESZ-ben sok volt kommunista menedeket talalt , erdemes megnezni az egyik legismertebb videomegoszton a “A Fidesz a kommunistak menedeke” cimu videot. Ahol csak lehetett akadajoztak a volt kommunista vezetok felelosegrevonasat. Azokat akik a Soros Gyorgy kegyeibol a Likud kegyeibe vandoroltak at hogyan lehet nemzeti partnak nevezni ?

    Válasz
  4. Rozsnyai László

    Egyetértek.

    Válasz
  5. Mikulás

    Bravó!
    Jó cikk és fontos célkitűzés.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük