Alig ismerünk manapság olyan családot, ahol ne használnának napi szinten okostelefont, számítógépet, internetet. Megnyílt előttünk a világ, a digitális fejlődés eszközeit ugyanúgy használják már a fiatal és idős generációk tagjai, a városlakók és a falun élők. A modern kommunikáció, miközben megkönnyíti az életünket, számos buktatót is rejt. Ezért ne feledjük: én használom a gépet, nem ő engem.
Néhány jól irányzott kattintással bármire rákereshetünk. Tematikus fórumokon beszélhetjük meg betegségeinket, fogyókúránkat, világnézeti véleményünket, autómárkánk jellemzőit. Kedvünkre vásárolhatunk, rendelhetünk. Megoszthatjuk életünk eseményeit, felkutathatjuk gyermekkori barátainkat. Kapcsolatot tarthatunk, levelezhetünk, beszélgethetünk.
Egyszóval miénk a világ. És éppen ez az, ami hajlamos megcsalni bennünket. Amikor kialakul bennünk, egy talán meg sem fogalmazott, hangos szóval ki sem mondott vélemény, szép lassan megvalósul egy internetre alapozott életstílus, miszerint a telefon, az internet mindent pótol, mindenre elég. Akár a lélektől lélekig érő, személyes találkozásokat is. Vagy az érintéseket, az egy légtérben, egymás mellett történő beszélgetéseket, a megtapasztalt ízeket és illatokat.
Persze a legtöbbször éppen ezek hiányát próbálja meg pótolni az internetfelhasználó. Közel hozni a távolba szakadt családot, a ritkán látott unokát, a szem elől tévesztett rokonokat, barátokat, ismerősöket. Hiszen ma már alig van olyan család, ahol valaki ne lenne tartósan külföldön, a globális világfaluban mobilis, gyorsan változó lett az életünk.
Az internet támaszunk lett, segítségünk és mankónk a mindennapokban, de közben a maga mögé utasítja a legközelebbi családtagjainkat is. Ma már napi 5-6-7 órás netszörfözésről szólnak a statisztikák, melyben már jó ideje leomlottak a nemzedéki különbségek. Csak annyi választóvonal maradt még, hogy míg a digitális bennszülöttnek rááll az ujja a kütyükre, ismeri az eszközök csínját-binját, addig a digitális bevándorlók csak alapfokon boldogulnak és sok esetben külső segítségre szorulnak.
[box] A túlzott kitárulkozás veszélyes. Ami egyszer felkerül a világhálóra az örök időkre ott marad és nem biztos, hogy mindennek az interneten a helye. A túlzott kitárulkozással az ember nemcsak saját magát, hanem környezetét is könnyen bajba sodorhatja. Semmilyen körülmények között nincs helye a közösségi oldalon a következő adatoknak: • Születési hely és idő; • Anyja neve; • Lakcím; • Nyaralás dátuma; • Tartózkodási hely; • Kompromittáló fotók; • Gyónások (puskázás); • Telefonszám; • Családtagok nevei. (Médiatudor.hu) [/box]
Az internet befolyásol
Amire sok időt szánunk, az hatással van ránk. Éppen ezért az internet is befolyásol minket. Hatással van a kapcsolattartási szokásainkra, a mindennapos kommunikációnkra. Akár családon belül is. Sőt, talán ott érződik a leginkább mindez. A távolban élőkkel való kapcsolattartást már csak indoklás-paravánként toljuk magunk előtt. Ez akkor válik egyértelművé, amikor rádöbbenünk, hogy felszabadultabban, otthonosabban csevegünk akár egy-egy családtagunkkal is az internet diszkrét falai rejtekében, mint otthon, a valóságban, találkozva, vendégségben. Ahol hirtelen annyi mindenre kell még figyelni. Arra, ami eddig nyilvánvaló volt és nem zavart bennünket: a reakciókra, mimikára, mozdulatokra, testbeszédre, tekintetre, egyszóval a teljes emberre és magára a térre, amelyben együtt vagyunk.
Létrejöttek a virtuális otthonok. Virtuális térrel, benne virtuális apukával, anyukával és gyerekkel. Már csak a kutya maradt az életben, a valóság talaján. A velünk élő családtagot: a házastársat, gyermeket, nagyszülőt is az internet kalitkájából köszöntjük fel, mintsem átmennénk a szomszéd szobába, a nappaliba, mert szép lassan elszoktunk a személyességtől, és mindattól ami ezzel jár: egy tekintet, a szép szavak, az érintés. Attól, milyen belépni a másik életébe, konkrétan és valóságosan. Mert hát minek, ha a neten lerendezhetjük a születésnapot, névnapot és ünnepet. Pár kattintással megy a képeslap és a bor, meg a süti, és egyéb cukiságok.
Persze ne legyünk igazságtalanok, az is érv, hogy szeretnénk másokkal is megosztani örömünket, és talán csak azt hallgatjuk el, hogy az a párszáz önbizalomjavító tetszés jelecske, a lájk-zuhatag is jól jön nekünk. Mindez persze érthető, de mégsem pótolja, mert egyszerűen nem pótolhatja a személyesség varázsát. Az élő szót és a valódi ölelést. Egyszóval: a bensőségességet, az intimitást. Amitől szép lassan leszoktat az internet gép-világa, amit nyilván a különféle hangulatjelek, a szmájlik sem pótolhatnak, csak megkísérelhetik körülírni, amit érzünk.
[box] Fő a biztonság! A jelszó védelme szintén nagyon fontos. A szakértők azt mondják, hogy a biztonságos és szinte feltörhetetlen jelszó kis-és nagybetűkből, számokból és legalább 8 karakterből áll. Fontos szabály, hogy minden regisztrációt igénylő oldalra más-más jelszót használjunk, és jelszavainkat havonta változtassuk. Sok böngésző képes arra, hogy megjegyezze egy adott oldalon a felhasználónevet és a hozzá tartozó jelszót. Ez nagyon kényelmes, de ha ugyanazt a gépet többen is használják, akkor ugyanolyan veszélyes is lehet. Mindezen biztonsági felhívás ellenére ma Magyarországon a leggyakoribb jelszó a jelszo123 vagy password vagy valamilyen könnyen kitalálható személyes adat (születésnap, házi kedvenc neve). (Médiatudor.hu)[/box]
A trendiség csalóka érzése
A közösségi médiában élve mi szerkesztjük és közvetítjük az életünket (fájdalom, sokan a halálukat is, lásd a tragédiával végződő közúti baleseteket.), mi döntjük el, mit akarunk a köz tudtára adni, mi a fontos és mi az, ami nem. Megnyitjuk az otthonunk ajtaját, betekintést engedünk az életünkbe. A nappalitól a konyhán át a hálószobáig. Mert másoktól is ezt láttuk, mert felkap a trendiség csalóka érzése, mert ezt szoktuk meg, mert az állandó visszajelzések, reakciók függőjévé váltunk. A kolozsvári USNK együttes ezt kényszeres életmódot ironizálja: „Kiteszem az / estém /Jön rá 100 lájk / Reggel még vagy 30 / Melóba lövök egy szelfit / A követőimnek jobban tetszik... / A követőimnek jobban tetszik / Mikor többet adok / Mikor többet adok”.
Az internet bűvöletében ugyanis kialakult a kényszeres megosztó és lájkoló kategóriája, aki naponta tucatszámra publikálja közösségi oldalán mindazt, ami eléje kerül és amit érdekesnek tart. Valójában válogatás nélkül bármit. Legyen az ételrecept, virág, életvezetési tanács, amit persze soha nem alkalmaz a valóságban, a legkölönfélébb álhírek, bulvárcikkek, a lényeg, hogy figyelemfelhívó legyen mindez. Közben végigzongorázza az ismerősök megosztásait, illedelmesen végiglájkol mindent, akár tetszik, akár nem az adott tartalom.
Tegyük a szívünkre a kezünket: a legtöbb elénk kerülő tartalmat már el sem olvassuk, a legtöbbször elég a figyelemterelő cím, az elborzasztó illusztráció, amit gépies mozdulatokkal követ a gyors megosztás vagy lájkolás, mert rohanni kell tovább, percek alatt tizesével fogyasztjuk, gányoljuk az elénk kerülő internetes bóvlit.
Rengetegen vannak, akik skalpvadászként közlekednek a közösségi médiában. Ők a szorgalmas gyűjtögetők. Legyen meg a maximálisan elérhető ötezres ismerős. De legalább is többezer. Aztán felháborodottan panaszkodnak, hogy ezek az úgynevezett, mindenhonnan összehalászott vadidegen „ismerősök” beszólogatnak, provokálnak, csúfolódnak egy-egy megosztásuk alatt, politikai nézeteik, vallásos meggyőzősésük stb miatt. Ha nem akarunk kellemetlen meglepetéseket magunknak, nyugodtan hagyatkozzunk a valódi ismerősökre. Sőt azon belül is lehet szűkíteni a kört. Azok társaságát felvállalni, akikkel közös szimpátia alapján jól érezzük magunkat. Ahogy a valóságban, úgy a világhálón sem kell mindenkire kötelező módon igent mondani.
[box] Idősek a világhálón. Azt gondolnánk, hogy az 55 év felettiek nem barátkoznak a digitális világgal. Egy tavalyi felmérés adatai azonban épp az ellenkezőjéről tanúskodnak: a korosztály több mint 90 százaléka e-mailezik rendszeresen. Azt természetesnek vesszük, hogy gyermekeinket megtanítjuk a helyes és biztonságos internethasználatra, azonban az idősekről sem szabad elfeledkezni! Bár ez a korcsoport nagyobb arányban telepít valamilyen biztonsági szoftvert a számítógépére, mobileszközeiket már kevésbé védik. Sajnos, sokan még a mai napig azt hiszik, hogy ha nem töltenek le illegális tartalmakat, akkor nincsenek is veszélyben. Viszont elég megnyitni egy gyanús e-mail-t, bedőlni a nyereményjátéknak álcázott adatgyűjtési csapdának, vagy egyszerűen csak mindenféle biztonsági beállítás és szűrő nélkül személyes adatokat megosztani a közösségi portálokon, könnyen áldozattá válhatnak. Egyre több netes átverésről hallunk manapság, ezek megelőzésében pedig az egészséges gyanakvás a legjobb ellenszer. Ezek mellett elengedhetetlen a naprakész biztonsági rendszer, amelynek érdekében ajánlott rendszeresen frissíteni a szoftvereket a számítógépeken és a mobil eszközökön egyaránt. (Tőzsdefórum.hu)[/box]
Virtuális kitárulkozás
Sok esetben amolyan virtuális családi fotóalbumként kezeljük a közösségi médiát. Ahol számolatlanul és elővigyázatlanul minden megjelenik, a kismacskától, az unokáig, a távoli nyaralástól a közeli kiruccanásokig. A kényszeres megosztó mindent feltesz, ami vele történik. Így aztán akarva-akaratlanul is képben vagyunk az életével, az asztalára kerülő ételével, a frissen locsolt virággal, a kanapén keverő plüssmackóval, a városban tett sétáival. Nyitott könyv az élete.
Legyünk megértőek. Talán, mert egyedül érzi magát, magányos és ezt az érzést az internet segít oldani. A következő megosztásig. Vannak persze a túlzottan óvatoskodók, és ők vannak kevesebben, akik soha egyetlen fényképet sem tesznek fel a gyermekről, mert az internet tele van szexuális ragadozókkal. És vannak a „nyitott internetes kapcsolatban” élők, akik folyamatos elismerésre, visszajelzésre vágynak, azért bármit feltesznek, ami velük vagy gyermekükkel történik. Például: elvégeztem egy tanfolyamot, ilyen vagy olyan oklevelet kaptam, a gyermekem jelest kapott, versenyzett, kirándult, játszott, evett, ivott, tanult, focizott. Gyermekem a dobogón, a dobogó mellett, a dobogó mögött. Erre is érvényes a mondás: a kevesebb mindig több. Ha minden hétre jut egy dobogó- vagy oklevél-megosztás, az már túlzás, vagy pedig zseni a gyerek.
És mindez miért? Mert ma a celebek a példaképeink, akik nyilvános életet élnek, akik sikeresek, vagy annak véljük őket, ezért tudatosan vagy öntudatlanul is őket követjük, hasonulni akarunk hozzájuk. Mert a virtuális térben élő embernek a visszajelzések erőt adnak, míg ezek nélkül sivárnak és eseménytelennek érezzük az életünk.
Ma már az számít csodabogárnak, aki nincs jelen a virtuális térben vagy, ha mégis, akkor meg tudja állni, hogy ne az ő élete csorogjon a csapból is, hanem csak visszafogottan és időbeosztással ad hírt magáról. A napi 3-6 órás virtuális életünk azonban olyan függőséget eredményez, amit egy idő után képtelenek vagyunk kezelni. Mint ahogy az alkoholistának vagy a drogfüggőnek sem elég a kevés, az internet rabságában senyvedő sem képes lemondani a túl sokról, a túlzásról. A családi kapcsolatok a háttérbe szorulnak, a beszélgetések minimumra csökkennek, mert mindenki siet a maga vackába, abba a másik életbe, mert a valódi élet nem kielégítő.
Teszteljem magam: képes vagyok-e egy többórás utazás során kihúzni a drótot, egy pár napos kiránduláson nélkülözni a netet? Kényszert érzek, hogy rögtön reagáljak az érkező üzenetekre vagy tudok uralkodni magamon? Társaságban tudok a beszélgetésre figyelni, abban részt venni, vagy félóra múlva már a képernyőt vizslatom? Az erős emberek képesek felfüggeszteni hetekre, hónapokra is a virtuális jelenlétüket, mert belátják, hogy nekik ez sok, és elhatározzák: jobban szeretnének a családukra koncentrálni. A valóságban és nem a neten.
[box] Digitális bennszülöttek és bevándorlók. A digitális bennszülött fogalmát Marc Prensky használta először 2001-ben, akárcsak a digitális bevándorlók fogalmát is. Ekkor ez még a tanulók és a tanárok megkülönböztetésére szolgált, ma már azonban egész generációkat jelöl. A digitális bennszülöttek azok a fiatalok, akik már beleszülettek abba a világba, amelyet egyre inkább meghatároznak a különböző digitális technológiák: ők tehát az IT-generáció. Lényeges különbség a két fogalom és hordozói között, hogy míg az utóbbiak szinte alig töltenek időt az interneten, az előbbiek gyakorlatilag az IT világában „élik” életüket. Mobilon interneteznek, interneten barátkoznak, és órákat töltenek a számítógépeik előtt. (pte.hu)[/box]
Többet beszélgetni a párjukkal, kimenni a kertbe, az udvarra. Sétálni és kikapcsolódni. A lényeg mindig az: én uraljam a virtuális teret és ne az engem. Ne szippantson be, ne tegyen zombi reklámfogyasztóvá, akaratlanná vált posztolóvá, hanem mindig tudjam, mit és miért akarok tenni a virtuális térben?
Legyen és maradjon a világháló életemet, munkámat, kikapcsolódásomat segítő eszköz, amelyet én uralok, én kezelek, én irányítok, ahol az én döntéseim és akaratom érvényesül. Ahol annyit mutatok meg magamból, családomból, ami nem lépi át a jóízlés és a túlzás határát, és ahol nem az internet a nap fénypontja, hanem csak egy eszköz, amit ha akarok hanyagolok, és emiatt nem érzek fájdalmat, szenvedést, kínt.
Fábián Tibor