Minden kolozsvári polgárnak évi fél eurójába fog kerülni a Nyugati Szövetség (AVE – Alianța Vestului), és az összegyűlő 162.000 eurót a működtetési költségeire fordítják majd – döntött csütörtökön a kolozsvári tanács.

Dan Morar, a Szociáldemokrata Párt (PSD) tanácsosa az ülésen kifejtette, nem pártolja a Nyugati Szövetséget, mert az olyan eszméket honosított meg, amelyek „föderalizáláshoz vezethetnek”.

Emil Boc polgármester kifejtette, jelenleg folyik a 2021-2027-es többévi pénzügyi keret vitája, és az AVE célja, hogy a kormánnyal együttműködve több uniós pénzt tudjanak lehívni. Magát a pályázatot ugyan a kormánynak kell benyújtania, de a szövetség segíthet abban, hogy elkészítteti a fejlesztésekhez szükséges tanulmányokat.

A kolozsvári városi tanács csütörtöki ülésén arról döntött egyhangúlag, hogy a város részt vesz a Nyugati Szövetség Közösségfejlesztési Egyesület (AVE) létrehozásában, és Kolozsvár 20.000 lejjel járul hozzá az AVE kezdőtőkéjéhez, majd városlakónként 0,50 eurót, azaz körülbelül 162.000 eurót szán évente a szervezet működtetésére.

Az AVE tavaly decemberben alakult Temesvár, Kolozsvár, Arad és Nagyvárad polgármesterének kezdeményezésére.

Agerpres