A kínai horoszkóp szerint 2020 a patkány éve. Mivel ez a világ nem az én világom, nem mélyedtem el benne, ám mégis eszembe jutott mindez annak kapcsán, ahogy azt a fiatalembert támadták – mint az összetartozás évének vörös patkányai – a világhálón, aki önzetlenül segíti cipősdobozaival a határon túli és az anyaországi rászoruló gyermekeket, családokat. Támadták azért, mert határon túlra is ad, mondván, van a mai csökkentett méretű Magyarországon is elég szegény.

Döbbenetes. Ám az első hevületi, elemi és ösztönös felcsattanást szülő válaszunk kimondása előtt számoljunk tízig, és akkor rájövünk, hogy itt, maradék országban évtizedekig nem tanítottak olyan magyar történelmet, amelyben a határon túliak szerepelnek. Ami ezer évig összetartozott, azt ötven év terror, majd vidám barakk el akarta tüntetni. Nemzedékek nőttek úgy fel, hogy nem hallottak arról: a határon túl magyarul beszélők élnek. A test­véreik.

Azt mondják, ha a paraszt nem …ik, az úr nem eszik. Ez átvitt értelemben a magyar történelemre is igaz, melynek volt olyan korszaka, amikor a magyarság megmaradását a ma határon túl élők biztosították. Összetartozunk tehát. Tartozunk egymásnak. Egymás nélkül nem vagyunk életképesek.

Mégis, minap minket is megkérdezett a határon a magyar egyenruhás, hogy miért viszünk a mezőségi szórványmagyar gyermekeknek Mikulás-ajándékot, hisz itthon is vannak rászorulók. Sok tehát még a magyarázni-, a tanítani- és a tanulnivalónk.

A legutóbb történtek – amiről pár szót ejtek még – azonban már a tudatos provokáció kategóriájába tartoznak. Ez a tett szerves része annak, amiről a minap beszélt Varga László kaposvári megyés püspök: „Háború van. A tőkés társaságok és a bankszektor háborúja a világuralom megszerzéséért. Ez a kettő szorosan összefonódik, és az embereik vírusként épülnek be a kormányokba, a vezető pozíciókba. Nekik nem egyes országok kellenek, hanem a világ fölötti irányítás, az energiahordozók és a vízkészlet ellenőrzésének megszerzése. Csak így tudják növelni a profitot és eladni az áruikat. Terveikkel szemben a legnagyobb akadály az egyistenhívő vallások, a zsidó és a keresztény és az iszlám erkölcsi rendje, valamint a nemzeti gondolkodás értékrendje. Szerintem ezzel is indokolható a fékevesztett keresztényüldözés, a zsidóság elleni támadások, az iszlám világ országai közötti káosz fenntartása háborúk kirobbantásával és a nemzetállamok elleni küzdelem az EU-ban.”

Nos, ennek fényében „értékelhetjük” Gyáni Gábor ÉS-ben megjelent cikkét, amelyben Trianon előnyeit ecsetelte a szerző. Úgy véli, az országcsonkítás kedvezően hatott a nemzetgazdaságra, mert a fejletlenebb területek (Kárpátalja, Felvidék, Délvidék, Székelyföld) elvesztésével ballaszttól szabadult meg az ország, megkímélte a korabeli társadalmat attól, hogy a peremterületeket a magterületek színvonalára kelljen felemelni, ami rengeteg anyagi ráfordítást igényelt volna. Pósán László történész szerint „Gyáni ezzel beállt abba a gyalázatos sorba, amely Medgyessy Péterrel kezdődött, aki Erdély elcsatolásának évfordulóján koccintott a román miniszterelnökkel, és folytatódott az erdélyi magyarokat a 23 millió román közé soroló Kovács Lászlóval. Majd jött a határon túli magyarokról szóló népszavazás és a szavazati jogukat azóta is elvitató Gyurcsány Ferenc, és a sor az új SZDSZ-ként fellépő Momentumban csúcsosodott ki, amely magyar politikai erőkkel szemben román vagy szlovák pártok mellett kampányolt.”

Ha így gondolkodik a baloldal, akkor csak idő kérdése lehet, mikor fogja valaki ugyanezt mondani egyes békési, borsodi, szabolcsi, nógrádi vagy baranyai térségekről, azaz végül marad Budapest, ahol már ők az urak.

2020 nálunk, a Kárpát-medencében nem lehet a patkány éve. Itt 2020 a nemzeti összetartozás éve, a keresztény olimpia, a NEK (Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus) éve vette kezdetét január elsején. Eszerint éljünk és tegyünk hát, holmi határoktól teljesen függetlenül.

Pálmai Tamás / Háromszék