Közös sajtótjákoztatót tartott Brüsszelben Leo Varadkar ír miniszterelnök és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke – ez utóbbi, szókimondásáról híres, és a brexittel kapcsolatos véleményét az utóbbi időben egyáltalán nem rejtegető politikus kisebb diplomáciai vihart kavart.

Tusk ugyanis újságírói kérdésre kijelentette: "Sokszor azon gondolkozom, vajon van-e külön bugyra a pokolnak azok számára, akik úgy promótálták a brexitet, hogy közben semmilyen tervük nem volt rá, hogyan vigyék végig."

A politikus nyilatkozata jól mutatja, mekkora szakadék keletkezett az utóbbi hetekben Brüsszel és London között, miközben a brit kilépés dátuma már csak hetekre van tőlük.

Tusk a twitterén is publikálta az elhíresült mondatot, mellyel azonnal óriási hullámokat keltett a brexit ellenzői és támogatói között is.

Nigel Farage, a UKIP egykori vezetője, aki pártjával együtt teljes mellszélességgel kampányolt a brexitért a népszavazási kampányban, majd a népszavazás után lemondott, a következőt írta: "A brexit után végre megszabadulunk a senki által nem választott, arrogáns zaklatóktól, mint amilyen Ön, és magunk irányíthatjuk országunkat. Számomra ez inkább tűnik mennyországnak, mint pokolnak."

Az ír miniszterelnök, Leo Varadkar később még tudta fokozni a hangulatot, az egyik bekapcsolva maradt mikrofon ugyanis felvette, ahogy a sajtótájékoztató vége után a következőt mondja Tusk-nak: "szönyű bajba keverted magad" – a britekre célozva, akik valószínűleg visszavágnak Tusk csípős megjegyzésére.

Mráv Noémi / Euronews