Jogerősen felmentette a legfelsőbb bíróság Tomis ortodox érsekét, az úgynevezett „Nazarcea” ügyben, amelyben az egyházi főméltóságot azzal vádolta az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), hogy jogtalanul jutott európai uniós támogatásokhoz.

A bírói testület azzal indokolta döntését, hogy a vádban szereplő tett „nem létezik”.

Az egyházi méltóságot azzal vádolta meg 2017 februárjában a DNA, hogy rosszhiszeműen, hamis vagy nem a teljes valóságot tükröző dokumentumokat használt fel annak érdekében, hogy illetéktelenül európai pénzalapokhoz jusson. A vádhatóság szerint 2010 és 2016 között az érsek és megbízottjai hamis nyilatkozatokat nyújtottak be a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA), így csaknem 1,4 millió lej összegű területalapú támogatáshoz jutottak jogtalanul egy olyan nyilatkozat alapján, amelyben az állt, hogy bizonyos mezőgazdasági területeken borszőlőt termesztenek, holott azokon a területen 2010 óta megszűnt a szőlőtermesztés.

Az ügyészeknek erről – állítólag – közvetlen bizonyítékaik voltak: fotók, felvételek, az APIA ellenőrei pedig helyszínen konstatálták, hogy szőlőtőkét messzelátóval sem lehet látni a környéken. A pénzt biztosan megkapta, szőlő biztosan nem volt. Akkor vajon melyik tett „nem létezik”? Nem hamisított közokiratot? Nem tett hamis nyilatkozatot? Nem sikkasztott? Egyelőre nem lehet tudni, indoklás nincs.

Csak összehasonlításként: Nagy Zsoltot, az RMDSZ egykori hírközlési és informatikai miniszterét az úgynevezett stratégiai privatizációk ügyében egyetlen közvetlen bizonyíték nélkül, mások lehallgatott telefonbeszélgetései alapján ítélték négy év letöltendő börtönbüntetésre. Az RMDSZ „elengedte” egyik legfiatalabb, legértelmesebb, legképzettebb tagját, segítségük kimerült a „Veled vagyunk, Zsolt!” típusú üzenetekben. Úgy látszik, hogy ebben az országban, csak akkor történnek „csodák” az igazságszolgáltatásban, ha az isten, vagy még inkább az ortodox egyház választást befolyásoló képessége „van veled”.

Erdély András / Székely Hírmondó