A szerző felvétele

A feltorjai református egyházközség a közelmúltban a bekerített műemlék templom közelében monumentális emlékművet állíttatott a reformáció 500. évfordulója tiszteletére.

Egyed László Levente lelkipásztor elmondása szerint az emlékjel állítása hosszabb folyamat eredménye, hiszen már a múlt év novemberében elkezdték a tervezést Pethő Sándor helybeli fafaragó közreműködésével, a munkába később Nagy Gábor István csíkszeredai kovácsmester is bekapcsolódott. A tervezés során az vezényelte őket – árulta el a tiszteletes –, hogy olyan székely és egyházi motívumokkal jelölhető emlékművet állítsanak, amely kifejezi azt is, hogy a reformáció 500 éves, ezért esett a választás a négy égtáj felé néző kopjafákra, az ötödik kopjafa pedig függőlegesen beleépül a négy kopja ölelésébe. Az ötödik méreteiben eltér a másik négytől, sokkal kisebb azoknál, hiszen vidékünkön a reformáció 450 évre tekint vissza. Ez a kopja a termékeny szépség, a továbbélés, a folytatás szimbólumát hordozza magában. Alul egy oltár látható, amin ott az ige  – maga a Szentírás, ami a reformációhoz köthető. A testi lét pillanatát örökíti meg a gömbcsillag, amely minden protestáns templomon ott van.

A kezdeményezés határon átívelő folyamat, hiszen a magyarországi Karcagon is emlékjelet állítottak, ahová a feltorjai református egyházközség egy Pethő Sándor által készített székely kaput vitt ajándékba a testvérgyülekezetnek. Ezt október 31-én Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter jelenlétében avatták fel.

Az ünnepségen részt vevő Egyed László Levente egyebek mellett azt mondta: a kapu legyen szimbóluma az összetartozásnak, a barátságnak, legyen történelmi emlék. A feltorjai egyházközséget az emlékmű kivitelezésében az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint Vojna Zoltán és családja támogatta.

Iochom István / Háromszék