A roma kisebbség elleni gyűlöletbeszéd gyanújával hivatalból indított eljárást a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester ellen, miután az elöljáró azzal vádolta a romákat, hogy a szociális segélyek megszerzése érdekében felelőtlenül vállalnak sok gyereket, nevelésükről azonban nem gondoskodnak.

A román médiában nagy visszhangot keltett Florea hétfői Facebook-bejegyzése, amelyben a – Romániában “gyerekpénzként” emlegetett – családi pótlék megduplázásáról szóló, kedden kihirdetett törvény kapcsán azt fejtegette: kötelező szociális ankétot kellene bevezetni a gyermekvállalásra készülő szülők számára, és állami gondozásba kellene venni azokat a gyerekeket, akiknek a szülei nem rendelkeznek állandó jövedelemmel, stabil lakóhellyel, valamint törvényben meghatározott minimális korral és iskolai végzettséggel.

Florea szerint sok “hátrányos helyzetű” család létezik, amelyek munkaképes tagjai “nem akarnak” dolgozni, és csak azért hoznak világra – nem egy esetben már tizenévesen – sok gyereket, hogy a családi pótlék révén megélhetési forráshoz jussanak. A polgármester bejegyzésében nem pontosította, milyen társadalmi rétegre utal, azt követő interjúiban azonban nyíltan beszélt arról, hogy a romákat tartja Románia egyik legnagyobb problémájának, robbanással fenyegető “szociális bombájának”.

“A lakosságarány tekintetében Marosvásárhelyen él a legnagyobb cigány közösség. Ha pénzt adsz nekik, mindent tönkreteszel. Hiába hívod dolgozni, becsületes kereseti lehetőséget adni nekik: semmibe vesznek” – idézte kedden a Mediafax hírügynökség Dorin Floreát, aki azt bizonygatta, miért nem szabad szerinte többletfeltételek nélkül megemelni a gyermekpénzt.

A Marosvásárhelyt húsz éve vezető Floreát több parlamenti párt képviselője is rasszistának minősítette, Ovidiu Raetchi, a kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője pedig úgy vélekedett: a választási törvényben kellene eltiltani a “fasisztákat és idegengyűlölőket” legalább egy ciklus erejéig a közélettől.

A CNCD hivatalból indított eljárást Florea ellen, akit jövő hétre idéztek a tanács elé. Asztalos Csaba, a CNCD elnöke a Digi24 hírtelevíziónak azt mondta: a testület hivatott állást foglalni arról, hogy a polgármester nyilatkozatai kimerítik-e a diszkrimináció, az etnikai, esetleg szociális gyűlöletbeszéd fogalmát. Hozzátette: tudja, hogy választási év van, éppen azért fontos, a kölcsönös tisztelet légkörének megőrzése és a felelősségteljes magatartás a politikai szereplők részéről.

Baranyi László / MTI

6 hozzászólás

  1. antal m.

    Az állam rendszerességgel folyósította kasszájából a szegényeknek a szociális segélyt és a gyereksegély pénzeket, kiutalva az ország minden területére. Azt minden hol kiosztották a hivatalnokok! De, tovább mit tettek a Polgármesterek, alpolgármesterek a szegények érdekében az országban, hogy megfelelő körülmények közt éljenek, mind ezek szegények??

    Válasz
  2. mozes

    Florea megakarta venni a magyar cigányainkat Kb. ,viszont a cigányaink büszkék,hogy magyarok,hisz valahol ők is magyarok és ez igaz is .Hallottam nem egyszer azt mondták ,mi nem vagyunk oláhok .

    Válasz
    • Tóducz

      Sőt, még volt ilyen is Marosvásárhelyen 1990 márciusában kedves mozes úr, hogy: ” ne féljetek magyarok, mert megjöttek a cigányok”, akkor, amikor a hódáki romákok ostrom alá vették a várost!

      Válasz
  3. marczy

    Ez azért érthetetlen számomra, mert Florea tudtommal maga is roma származású. Román cigány. Már a saját fajtáját sem bírálhatja?

    Válasz
    • Szekely Attila

      marczy , ez olyan mint amikor Orban Viktor elvtarsat ciganyellenessegel vadoljak az albaloldali volt kommunista elvtarsai.

      Válasz
      • Tóducz

        Sz.A. semmi likudos, pedig az is az etnikai dolgok közé tartoznak?!

        Válasz

Hagy egy Válaszot mozes-ra Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük